Tegnap este, a munkahelyen, olvastam a Népszabadságot. Párom vette, tudva, hogy nagyon szeretek olvasni, s inkább böngészek egy újságban (vagy honlapon), mint hogy TV-t nézzek. A média mozgóképes formája túlzottan szenzációhajhász, az egyre emelkedő ingerküszöbünket el nem érő események nem kapnak egyetlen másodpercet sem. Amiket meg az arcunkba tolnak, túl pörgősek, alapinformációkat tartalmaznak, nincs mögöttük megfontoltság, sem annak szándéka, hogy a néző értse is amit lát, ne csak érezze. Valószínűleg éppen ezért beszélnek így a politikusaink is: kevés tartalom, sok érzelem. Mert könnyebb az ösztöneinket megfogni egy jó mondattal, szófordulattal, mint a logikus - mondjuk így: emberi - énünket.
Az újság fél oldalt szentelt a hazai Pride Day-re, a sorokat az eseményhez illő keserűséggel tálalták. Ha eltekintünk attól az alaptételtől - melyet én is vallok -, hogy maga téma sem utcára való, csak egy dolog tűnik fel igazán. Egyetlen dolog, ami miatt egyre jobban összeszorul a torkom és a félelem kúszni kezd a szívem felé: a másság gyűlölete.
Hosszú ideje folyik a zsidók, cigányok - ha úgy jobban tetszik romák - és melegek elleni uszítás bizonyos társadalmi rétegek, csoportok által. Szinte nincs olyan ünnep Magyarországon, mely ne szolgáltatna okot a gyűlölet szítására, a balhékra, a megalázásra és embertársaink bántalmazására. S hiába nyilatkoznak egy-egy ilyen esemény után okos emberek az orruk alá dugott mikrofonokba faarccal, hogy az elkövetők maroknyian voltak. Ez az áldozatokat sem, s engem sem nyugtat meg.
Én is más vagyok. Persze nem a Pride Day részvevőihez hasonlóan más, hanem úgy, ahogyan két ember különbözik egymástól, vagy a többitől. Divatosan duzzadt testalkatommal, erős szemüvegemmel, Scheuermann-szindrómás gerincemmel, bokasüllyedésemmel, valamint az átlagtól eltérő hit- és világnézetemmel. Azt már nem is említem, hogy felerészben székely-csángó vagyok. Ergo, olyan dolgokban különbözöm, amiket vagy tudok befolyásolni, vagy nem. Akárcsak a fent említett emberek.
Veled mi a helyzet?
Az újság fél oldalt szentelt a hazai Pride Day-re, a sorokat az eseményhez illő keserűséggel tálalták. Ha eltekintünk attól az alaptételtől - melyet én is vallok -, hogy maga téma sem utcára való, csak egy dolog tűnik fel igazán. Egyetlen dolog, ami miatt egyre jobban összeszorul a torkom és a félelem kúszni kezd a szívem felé: a másság gyűlölete.
Hosszú ideje folyik a zsidók, cigányok - ha úgy jobban tetszik romák - és melegek elleni uszítás bizonyos társadalmi rétegek, csoportok által. Szinte nincs olyan ünnep Magyarországon, mely ne szolgáltatna okot a gyűlölet szítására, a balhékra, a megalázásra és embertársaink bántalmazására. S hiába nyilatkoznak egy-egy ilyen esemény után okos emberek az orruk alá dugott mikrofonokba faarccal, hogy az elkövetők maroknyian voltak. Ez az áldozatokat sem, s engem sem nyugtat meg.
Én is más vagyok. Persze nem a Pride Day részvevőihez hasonlóan más, hanem úgy, ahogyan két ember különbözik egymástól, vagy a többitől. Divatosan duzzadt testalkatommal, erős szemüvegemmel, Scheuermann-szindrómás gerincemmel, bokasüllyedésemmel, valamint az átlagtól eltérő hit- és világnézetemmel. Azt már nem is említem, hogy felerészben székely-csángó vagyok. Ergo, olyan dolgokban különbözöm, amiket vagy tudok befolyásolni, vagy nem. Akárcsak a fent említett emberek.
Veled mi a helyzet?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!