Végre lejárt az éjszakás műszakom, ma este már itthon alhatok. Igen, a munkahelyen is elbóbiskolok pár órára, de ez sohasem megy a munka rovására. A kellő időben mindig ellenőrzöm, amit ellenőriznem kell. Egyébként az vesse rám az első követ, aki bírná hosszú távon az éjszakázást csak napközbeni alvással!
Sajnos Sebi is és Beni is megfázott. Köhécselnek, folyik az orruk. Nem komoly, de a doktornéni szerint jobb, ha 2 hétig nem megy közösségbe a nagyobbik fiú, nehogy még jobban megfertőződjön, vagy hazahozzon valamit az öcsinek. Most ők is kapják a kis vitaminjaikat - vírust szedtek össze - és egyéb gyógyhatású szereiket.
Egyik reggel én is kicsit megfáztam. Elfelejtettem pulóvert pakolni, s felül egy szál pólóban jöttem haza. Aki ismeri az erőművet, az tudja, hogy az egyik leghidegebb pontja a Duna melletti rész. Így jártam. Most tömöm magamba az emelt dózisú C-vitamint, amiből sajnos pár napig nem ehettem, mert elfogyott, emiatt is fáztam meg ennyire. Kisebb náthát így is összeszedek időnként, de a torkomra nem szokott ráhúzódni. Ha sokáig nem beszélek, olyan a hangom, mint egy mutáló tizenévesnek.
Egyedül Kriszta tartja még magát, bár látni rajta, hogy ő sincs teljesen jól. Biztos, ami biztos, ő is nekiállt több C-vitamint tolni befelé. Persze a komplex alapcsomag mellett, amit amúgy is szedünk. Nem mellesleg egyre vékonyabb, Sebestyén alaposan leszipolyozza a megmaradt zsírpárnákat. Ez nekem csak jót jelenthet, bár arról szó sincs, hogy nem tartom vonzónak kerekdedebben a páromat. Inkább arról van szó, hogy újra felveheti a régi ruháit, s ez jelentősen csökkenti a családi kasszát terhelő kiadásokat. Hogy én mekkora szemét vagyok... :-D
Hoppá, kaptam egy babócát az ölembe. Repedt kappan hangomon elkezdtem énekelni neki azt a dalt, amit éppen hallgatok, s közben lovacskáztatom a combomon. Ezt a széles vigyort látni kellene. :-) Most meg betolta a billentyűzetet tartó, kihúzható bútorlapot a helyére: addig ügyeskedett a jobb lábával, míg sikerült neki. Cserébe megcsikiztem...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!