Idő, ami nincs

Elfogyott körülöttem a levegő. Fuldoklom.

A pszichológusnak, akihez évekig jártam, Krisztát is kezelnie kell, s neki most egyértelműen több szüksége van erre, mint nekem. Viszont családon belül külön-külön? Etikailag nem lehetséges. Így esett, hogy a szakemberrel elköszöntünk egymástól. Így esett, hogy végképp egyedül maradtam mindennel, ami bentről rág és feszít.

Szedem a gyógyszereimet, igyekszem minél kevesebbet enni, minél kevesebb vizet zavarni, minél kevesebb pénz felemészteni. Kidobtam minden álmomat, nincs értelme vágyni bármi után. Egyébként meglepően könnyű volt.

Munkát kellene találnom. Valamit, amit lehet fájó ízületekkel, gyakran vérző vastagbél- és gyomorfekéllyel, rekeszizom- és gerincsérvvel, vashiányos anémiával is végezni. Valamit, amihez nem kell kreativitás és nem kell mosoly. Valamit, amivel végre sikerülne befogni mindenki száját, aki azt hiányolja az életemből, hogy nem támogatom a feleségem és a gyermekeim.

Vagy hátrahagyni mindent.

Nem sok időm maradt eldönteni.

Legalább ez

Pár nap híján eltelt egy év. Egy Coviddal terhelt év. Átesett rajta a két gyerek és Kriszta is. Előbbiek könnyebben, Kriszta nehezebben. Őt utolérte a poszt-Covid is. 2021. március közepétől szeptember közepéig táppénzen volt. Első körben kórházban, aztán itthon.

Kifacsarta az egész családot, rengeteg álmatlan éjszakával, orvosokkal, marékszám szedett tablettákkal, lassú javulással. Hiába mondtam neki, hogy még maradjon itthon egy kicsit, ő vissza akart menni dolgozni, unta az itthoni létet.

Persze, nem bírta. Most október első hétvégéje van, péntek óta ismét táppénzen.

Meg is változott. Más lett. Furcsa. Idegen. Hideg.

Nem tudom, mi lesz velünk. Ha nem tud felgyógyulni, leszázalékolják. Ha leszázalékolják, nem tudjuk kifizetni a lakáshitelt. De még ha sikerülne is valamiképp, gondban lennénk a rezsivel. S a gyerekek továbbtanulását már nem is számítom.

Pedig végtelenül okosak, papírjuk van róla, hogy messze átlag feletti képességgel rendelkeznek. Sajnos, őket ez kevésbé érdekli, az idejük jó részét telefon, számítógép előtt töltik. Jó, nem csak játszanak, de nem is az iskolai kötelességüket teljesítik. Azt összedobják így-úgy, aztán fülhallgató fel és internet. Bár megértem őket, mi már nem vagyunk partnerek abban, ami érdekli őket, az iskola meg kinek a szíve csücske diákként?

Szóval, fogalmam sincs, mi lesz. De legalább ez az egy biztos.

Döcög a szekér

Korábban már nem egyszer említettem, hogy elindítottam egy Facebook oldalt, ahol társasjátékokkal foglalkozok. Szeptember 6-án megünnepeltük az első évfordulónkat. Hogy őszinte legyek, nem hittem, hogy idáig bírom majd. Ugyanakkor nagyon élvezem az írást, fotózást. Persze, a magam amatőr szintjén, egy telefont felhasználva.

 

Az oldal által abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy szeptember 24-én, miután 16-án már kaptam egy csomagot, a Keller & Mayer kiadó is megajándékozott két magyar társasjátékkal: a Társasházzal és a Mátyással. Előbbi nyomozós családi játék, ahol igen sokat használhatjuk a logikai képességeinket, míg az utóbbi kooperatív, történelmi tényeken alapuló, ám a családi játékoknál talán kissé több időt igénylő társasjáték, amiben Mátyást kell trónra juttatnunk és a Szent Koronát visszavásárolnunk. Boldog voltam már ekkor is. 

 

Egészen addig, míg a Pagony társasjáték főszerkesztője rám nem írt Messengeren, hogy elkészült 3 új játékuk, s ahogy tavasszal a korábbiakat, ezeket is el szeretné küldeni nekem, hogy írjak róluk bemutatót, amit ők átvehetnek majd és megoszthatják a Pagony oldalán: Abszolút Megvadult Betűk, Lajka és Kuflik és az esőtánc. Az első dobj és írj játék, dobókockákkal játsszuk, amiken nem pöttyök, hanem betűk vannak, s ezekből kell minél több és hosszabb értelmes szót kirakni; a második dobj és színezz, s a történet szerint Lajka kutya elképzelt kalandjait járjuk végig; a harmadik a kuflik világába viszi el a gyerekeket: memóriát tornáztató, kooperatív megoldást igénylő játék, ahol az a feladat, hogy szó szerint eljárjunk egy esőűző táncot, s ezzel megmentsük a kuflicsaládot a beázástól. Ekkor már madarat lehetett volna fogatni velem.

 

Félreértés ne essék, nem annak örültem, hogy nem kellett megvegyem a játékokat, hanem hogy ennyire értékelik azt a munkát, amit az oldalba fektetek. Hatalmas elismerés számomra! 

 

Közben a Helex SR dilibogyóm egyik lehetséges mellékhatása nyomán iszonyat durva szorulásom kerekedett. Három naponta tudtam WC-zni, de csak beöntéssel. Úgyhogy, abba kellett hagyjam a szedését, s a másikra, a Trittico nevűre kellett támaszkodjak. Eltartott pár napig, amíg rendeződött a nagydolog körüli hajcihő. Mit mondjak, egyáltalán nem volt kellemes időszak, meglehetősen fájt. 

 

Viszont, hogy kerek legyen az élmény, a fekélyes vastagbélgyulladásom belobbant. Csoda lett volna, ha nem, hiszen mindig napokon át rothadt a bélsár a sebek mellett, mire sikerült kiüríteni. Szóval, ahogy az ilyenkor lenni szokott: hasmenés, genny, vér, égő érzéssel kommunikáló bélfal és testhőemelkedés. Hol tényleg csak hőemelkedés, hol láz formájában. Nem, eszembe sem jutott bevallani, ha kérdezték. Nem voltam Covid beteg, de ha elmondom, hogy volt lázam, mindenhonnan elhajtottak volna. 

 

Érted, ugye? Ha nincs bajod, mehetsz orvoshoz, ha beteg vagy, nem. Logikus, pont mint továbbtanuláskor: a matekjegyem nem volt elég a biológiatanári pályához, de gépésztechnikusnak megfeleltem... 

 

Megemeltem a Xalazin adagomat, amit állandóan szednem kell, ez segít szinten tartani az állapotomat. Kiváltottam a Supplint, valamint írattam Cortimentet. Előbbi antibiotikum, utóbbi szteroid. Maroknyi mérgek. Végül ezeket nem kezdtem el szedni, várok még pár napot, mert lassan javul az állapotom. Nem akarom felborítani a testem természetes gyógyulási folyamatait, főleg nem ezekkel. Amúgy is mindig kiborít a szteroid, nemhogy akkor, miközben egy új dilibogyót próbálunk beállítani a pszichiáterrel. 

 

Akinél, egyébként, pont ma voltam. Teljesen egyetértett az általam felvázolt elképzeléssel, miszerint maximum adagra emelem a Tritticot, a Helex SR-t pedig elfelejtem, s amíg az új gyógyszer kellő hatásfokon nem kezd égni, kipótolom, ha szükséges, Frontinnal. Igazából, ezen a téren bármire hajlandó vagyok, mert önmagam számára is elviselhetetlen vagyok, ha nincs bennem kellő dózis antidepresszáns. Emellett, ha ilyen vagyok, aludni sem tudok. Ami csak tovább mélyíti a szakadékot, s ezzel bekerülök egy spirálba, egy örvénybe, aminek a vége az öngyilkosság. 

 

S ezzel kilyukadtam oda, ahová indulni szerettem volna. 

 

Döcög a szekér, így fogalmaztam a címben. Miért? Mert tényleg elindultuk valamerre. Krisztával, együtt. Nem volt egyszerű, de úgy néz ki, tényleg elindultunk. Rendeződnek az érzelmi soraink, jobban és többet figyelünk egymásra. Emellett, s ez a lényeges, ráébredtem, hogy szeretek élni. 

 

Ki nem? - kérdezhetnéd. Nos, alapvetően én nem nagyon. Illetve, nagyon nem. Egészen mostanáig. Valami átkattant. Most már félek attól, hogy egyszer elmegyek és emlék leszek, majd már az sem. Illetve nagyon bánok olyan dolgokat, amiket korábban tettem, de nem sültek el jól vagy muszájból születtek, illetve nem tettem meg, pedig jó lett volna. 

 

Nem bánom, hogy szinte biztosan nem jutok el Japánba, de azt nagyon, hogy azért mentem bele a költözésbe, azért hagytam ott a komfortzónám, a jó meleg panelt, mert a feleségemnek akartam kedvezni. Szeretet vezérelt, de hiba volt. Hatalmas nagy hiba. 

 

Mert továbbra is iszonyatosan gyűlölök itt lakni. Ez a ház, ez a lakás nem az enyém. Küzdünk egymással és nem jutunk dűlőre. Piszok sok energiám megy el erre, de nem fogom feladni, mint olyan sok mást az életben. Valakinek engedni kell, ha nem előbb, akkor utóbb. Szívem szerint elmennék innen, de a családot nem hagyom itt, ők pedig szeretnek itt. De az biztos, hogy egyetlen perccel sem fogok itt többet tölteni, mint amennyit a bankhitel miatt itt kell töltsek. Igaz ez még több év, de ha akkor még élek és megtehetem, mosolyogva lépek majd ki innen, s vissza se gondolok többé. A "kertes" vagy "családi" ház nem nekem való, alkalmatlan vagyok erre fizikailag és érzelmileg egyaránt. Megpróbáltam és tanultam belőle: egy földszinti panel való nekem, ahonnan könnyen kivihetem Harryt és mindössze pár lépcsőfok választ el az utcától. 

 

Érzem magamban a változást. Döcög a szekér.

Kutyamese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy férfiember. De nem ám olyan szélfútta, étvágytalan fajta, kit még katonána jók is csak béhunyt szemmel vittek el. Ennek a férfiembernek volt biza karja es, combja es, mint a fának vastagabbik ága, tenyere meg, mint a falu pékjinek nagyobbik lapátja, s odacsapni is legalább akkorát, ha nem nagyobbat bírt véle, mint egy csődör rúgása. Szerette is a jó isten, szívből szerette teremtményét, meg es ajándékozta őt egy kicsinyke hordó méretű tekintéllyel, úgy deréktájban. Csupán csak, hogy minden más es, mit végtelen jó szándékában reá teremtett, jó kiállású legyen.

Férfiemberünk bánta es, meg nem es, de mit volt mit tenni, amit kapott, elfogadta, kiváltképp, ha az Úrtól érkezett. Véle mégsem illik pörbe szállni. Meg az asszonyfeleségekkel sem, mert abból férfiember még nem keveredett ki jól, mióta Ádám apánk megismerte Éva anyánkot. De erről majd máskor, már ha volna ugyan miért, de, maradjunk köztünk, hogy sok teteje nem volna. Hagyjuk es!

Férfiemberünk, mert hogy róla szól a mai mese, ahogy azt már az elébb említettem es, odakint, a kertben végezte az önmaga által önönmagára kirótt megbízatást. Nem hirtelenkedett, sosem volt szívében ilyen óhaj, a maga megfontolt útján halad mindig es. Most sem tett másképp, türelmesen és kitartón ücsörgött a kerti padon, miközben erőst nézte, ahogy szíve legszebb jószága, kicsinyke kutyája íppen egy hegymester, vagy, ahogy ti mondanátok, vakundok túrásit kaparta. De nem ám csak úgy tessék-lássék módjára, minthogy a kisgyermek turkálja a homokot a játszódótéren, hanem, mint akinek diktátumba adták, hogy akár a föld mélyibe is kövesse a vaksi bundást.

Mikor es a kicsinyke kutyácska olyan földes, szutykos volt, hogy akár a vakundok is udvarolhatott volna nékije, ha gusztusa támadott volna reá, férfiemberünk csettintett egyet a nyelve hegyivel. Az ebjószág rögtön tudta, a hegymester kontójára költött mai ebédje kimarad. Mikor pediglen a férfiember, ki néki az istent jelentette, s követte őt árkon-bokron es át, óvatosan felállt a padról, mert, mint mondtam, sosem hirtelenkedett, majd jobbjával a saját combját háromszor es megpaskolta, a csahos engedelmesen otthagyta a kapart gödöröt. Reményünk vagyon, hogy a vakundok legnagyobb örömire.

Férfiemberünk megállott, s végighordta tekintetit a reá hűséggel és őszinte szerelemmel néző négylábún. 

- Ma firedni fogsz! - hallott a judícium, mit az elítélt csak igen halk nyüszítéssel vett, mert fellebbezni se bátorságot, se tudást nem kapott.

Mint embert az árnyéka, úgy követte a szándékot es a tett. Majd, hogy az anyaföld kutyabundába ragadt darabkái eltűntek a firedőszoba rácsos likán, férfiemberünk egy becsületes hivatásában megkopott törölközőt markolt, s miközben saját sarjai kisded korára gondolt vissza, bébugyolálta a reszketeg testecskét, majd bévitte a szobába.

- Meglásd, rögvest meg es szárítalak, várj egy aprónyit! - s a jószág, mint ki érti ura és parancsolója minden szavát, a kivénhedt rongyba burkolózva heveredett el a szoba padlóján.

A férfiember villanyos szárító után kajtatott, majd fésűt kerített, s visszasietett a reá hűséggel telten várakozó vizes jószághoz. Mellé telepedett, majd dologhoz látott. Mozdultai csekély szakértelemről árulkodtak, de ha felettébb igazmondók kívánnánk lenni, úgy es mondhatnánk, csupán mímelte, mit egy mestertől korábban látott. Ám az ebecskét mindez cseppnyit sem zavarta, orrát, pofáját a férfiember ölébe fúrta, s reá hagyta, tegyen véle, mit akarata diktál. Így telt el tán fél fertályóra, csupán a szárító búgásával, s a férfiember szeretetteljes, meghitt hangjával telt meg a helyiség. Békés csoda volt, hűséggel, bizalommal, barátsággal.

Végezetül a férfiember, mivel dolgát elvégezte, hiszen kicsiny jószágát minden módon ellátta, megpihent a kanapén. Reá es fért már a nyugodalom, mert penzumai végére így se, úgy se érhetett volna, még a jó isten áldásokkal telt napján se, nemhogy ma. Emígyen hát úgy bírálta önönmagát, hogy éppen eleget tett már a világ jóságáért, jó lélekkel átadja másnak es a lehetőséget. Ebben maradt, miközben elnyomta az álom.

Fájdalommal ébredt, régi, sosem kívánt ismerős bújt belé, bal lába minden ízületibe. Majd megérezte, hogy e kín most másfajta: enyhébb, csendesebb, mint eddig bármikor, hogy hívatlanul megérkezett. Örült es ennek, szívből, igazán. Nohiszen, mutass akár csak egy isten teremtényit, kit boldogság töltene valami kórság kopogtatásától! Se te, se én nem ismerek ilyet, nincs es, ez bizonyos.

A férfiember le es pillantott a lábára, majd teliholdnál es szélesebb mosoly terült szét orcáján. Azt, mit a nagy tudású, híres és igen költséges tudósdoktorok csak ilyen-olyan károkat es okozó medicinákkal voltak enyhíteni képesek, lám, egy picinyke, szőrös állat a puszta érintésivel, kellemetlenségek nélkül kezelni tudott. 

Pediglen nem adott egyebet, csak testmeleg szeretetet.

Piatnik és Pierrot

Ugye, emlékszel még, hogy említettem, beszélgettem Pierottal és később megkeresett a Piatnik egyik felelős embere, hogy küldene nekem az tervező új játékából és rakna még hozzá egy kis meglepetést is?

Megérkezett, szóhoz sem jutottam, íme:

Harry, a vizsgálóbiztos

Játékok, középen a Roundforesttel, Pierrot új játékával

Szemölcsmese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy férfiember. De nem csak egy lóti-futi, ilyen-olyan férfiember volt, hanem afféle, akinek minden napra kijutott az élet naposabb és borúsabb oldalából es. Olyan férfiember volt, aki, ha kellett, orvoshoz es elment, már csak azért es mert volt ennek a férfiembernek egy asszonyfelesége és két kicsinyke gyermeke. Hát jobban tette, ha vigyázott magára, nehogy magára haragítsa az asszonyfeleségét, vagy árván hagyja két kicsinyke gyermekét.

 

Mikor egyszer, mert megtörtént többször is, de arról most nem beszélnék, hogy máskor mi s hogyan volt, szóval, hogy szavam ne feledjem, egyszer elment a reumatológiára, mert, mint tudjuk, a férfiember sokat hajol, sokat dolgozik, s megfájdul néki ez es, az es, mit a jó isten, végtelen kedvességében, már az anyaméhben nem szégyellt odaajándékozni. Jól van no, akkor még nem fájt egyik sem, s a mostani hibáért sem a teremtő felel. De ez megint egy másik történet lenne, hagyjuk es békén, a jó isten sem ér rá mindég a férfiember bújával s bajával foglalkozni, megvan néki es a maga elfoglaltsága.

 

Node, hogy a történet meg ne szakadjék, elárulom, hogy a reumatológus doktornő, mert asszony volt az, biza, kiírt a férfiember kontójára egynéhány firlefrancot: meleg vízben firedést, hideg vízben mocorgást, forró sárban fetrengést, asztalon dögönyözést. Férfiemberünk hitte es meg nem es, de mivel jobban félt az asszonyfeleségétől, ellenkezni nem mert.

 

Eljárt hát mindenhova, amit a doktornő utasításba adott, s végezte, amit kellett. Egészen addig, míg fel nem tűnt néki, hogy valami bőrnyavalya kezd nőni a jobb keze középső ujján. Azt mondta néki egy másik nagy tudású orvosféle, hogy ez biza' egy szemölcs. Hogy rogyna rá egy mázsa trágya arra, aki ezt kitalálta ráérő idejiben.

 

De még csak most jött a java, ugyanis az orvos szerint ezt le kellett fagyasztani. Férfiemberünk vakarta a feje tetejit, hogy honnan szerez most hirtelenjiben ilyesmit, de nem soká hagyták kétségek között, mert maga a doktor vett elő valami fogcsikorgató telet fújó palackot, hogy abból bőven adagoljék a férfiember ujjára. Aki, bár nem egy kényes fajta, de azt a palackot jobban szívelte volna, ha inkább pálinkával lett volna tele. De nem azzal volt, így hát mindegy is, engedjük el a kesergést.

 

Megtette ezt a férfiemberünk a fagyasztott szemölcs miatt, ami előbb felduzzadt, mint a ministráns gyermek arca, ha a pap rajta kapja a sekrestyésben a miseborral, majd vérrel telt meg, végül kifakadt és leszáradt. S úgy tűnt, ezzel véget es ért férfiemberünk kalandja a szemölcsökkel.

 

De nem olyan hűtlen céda ez a kórság, mint látszott. Mert nemsokára rá az egy helyett már három nőtt, nagyobbak es, rusnyábbak es voltak, mint a korábbi. Mit volt mit tenni, férfiemberünk ismét megjárta a doktort, s ismét csak szívesebben kortyolt volna jóféle pálinkát a fagyasztó kezelés helyett. Ahogy ez már korábban es történt, a gyógyítás helye felduzzadt, vérrel telt meg, kifakadt és eltűnt, annak rendje s módja szerint, vagy, ahogy a doktor mondta, amint az a nagykönyvben írva vagyon.

 

Nos, férfiemberünk igen csak értetlenül nézett, mint Ádám apánk anyák napján, s azon gondolkodott erőst, hogy vajon milyen könyvet olvashatott a doktor úr, mivel pár hónapra rá már nemhogy három, hanem immár hét, igen gusztustalan és érzékeny szemölcs nőtt a korábbiak helyére, illetve, hogy pontos legyek, azok korábbi helye köré.

 

Ugyanis, az előző kezelés során egy csipetnyi helyen teljesen érzéketlenné vált a férfiember középső ujjának bőre, pont úgy, mint mikor egy üveg jóféle itóka elfogyasztása után már a se fáj, ha arccal előre megvizsgáljuk az árok mélyit, s itt ki is fehéredett a bőre színe.

 

Nézte, nézte a férfiember az ujját, s az azon egyre csak növekvő szemölcsöket. Időnként, ha jókedve, vagy épp elkeseredése úgy hozta, egy éles pengével, mert székelyemberről volna szó, kinek a bicska már születésekor a kezibe kerül, levagdosta mindet, majd bekötötte az ujját, hogy ne csöpögtesse szanaszét az életető vérét. Mondanom sem kell, nem ért ezzel sokat, sőt, egyre gyorsabban másztak ki a bőrrére ezek a ganék, utóbb már összenőve egymással, mint két párzó kutya.

 

Megint csak a fejét vakarta a férfiember, nem tudta, mit tévő legyen. Amikor másra bízta az ujját, az nem használt. Amit ő próbált, szintén kudarcba fulladt.

 

Aztán történt más es hősünkkel, kórházba került, vizsgálták és kezelték a gyomrát bántó kórsággal. Végül hazajöhetett, de a szemölcsök es vele mentek, akárhová vetette a szerencse.

Mivel azonban még mindég jobban tartott asszonyfeleségétől, mint bármitől és bárkitől, így mindent betartott, amit a tudós emberek néki utasításba adtak. Sőt, annál sokkal többet es.

 

Így kezdett el a javasolt napi 1 darab, 500 mg-os, mondhatom, mert bizalmasan mondta nékem, s neked is csak suttogva adom tovább, hogy igen csak savanyú C-vitamin helyett 8-10 darabot szopogatni. Szigorúan kettesével, szépen beosztva, mint ahogy ugye a kenyeret, hagymát, szalonnát szoktuk télidőben.

 

Telt s múlt az idő, mígnem a jó isten egyik gyönyörűséges napján azon kapta magát férfiemberünk, hogy az ujjairól kezdenek eltűnni a szemölcsök. Hitte es meg nem es, de a tényekkel igen nehéz vitába szállni. Pont annyira, mint egy asszonyfeleséggel. Így aztán mit volt mit tenni, hát tudomásul vette, hogy legalább ez az egy csapás elmúlt az életéből.

 

Itt a mese vége, fuss el véle, s ha nem hiszed, járj utána, vagy nézd meg a fotót!

 

 

Mi a helyzet?

Drágáim, az a nagy helyzet, hogy a pszichiáterem iszonyat jól eltalálta a bogyómat. Lassú felszívódású, 12 órán át ható tabletták, így napi kettővel egyensúlyban vagyok önmagammal. Az első néhány nap nem volt könnyű, végig úgy éreztem magam, mint aki kopott, szürkés fátylon át érzékeli a világot, s emellett álmosított is, de mostanra elmúlt.

Tudom, egy ilyen szernek legalább 2-3 hét kell, míg jól beépül és kifejti a hatását, vagy hogy kell ezt mondani, de teljesen lényegtelen, mi a hivatalos előírás vagy elvárás, nálam ül a cucc.

Ezt megfejelte egy hármas hatású tablettával, aminek az első lépcsőfoka altató hatású. Jelenleg ezt szedem, kizárólag este, egy órával lefekvés előtt. Mikor ezeket a sorokat írom, már majdnem éjjel 11 óra van, s míg korábban ilyenkor iszonyat fáradt, de álmos nem voltam, most kiegyenlítetten érzem mindkettőt. Nemsokára megyek majd fürdeni, aztán átadom a testem az álommanónak. Pont mint Harry, aki már jó ideje a lábamnál alszik, az asztal alatt.

A mai bejegyzésemet ennek a rövid helyzetjelentésnek szenteltem, illetve, itt és most szeretném rögzíteni mindazt, amit a közeljövőben meg szeretnék valósítani, meg szeretnék szerezni. Bocs, most iszonyatosan önző leszek.

Egyrészt, egy jó ideig felejtsenek el az orvosok. Mindenki. Senki nem fog se tűt, se szondát, se endoszkópot, se kanült, se ujjat, se spatulát, se semmit belém szúrni, vezetni, dugni. Mocskosul elegem van abból, hogy mindenki csak tüneteket kezel, mindenki csak fájdalmat okoz, amiért persze elnézést, meg türelmet kér, de minden megy tovább, hiába jelzek bármit. Nem tesznek mást, csak erősítik, sulykolják: BETEG VAGY! Elegem van, hagyjanak békén. Majd ha gondom lesz, megyek.

S ha már gond: igen, szinte mindentől fáj a gyomrom. Szinte, mert a gyümölcsöktől, párolt és nem puffasztó zöldségektől, tejtől, túrótól, joghurttól, kefírtől nem. Meg a nagyon óvatosan fűszerezett csirkétől, disznótól sem. Viszont a rántott húst, meg egy csomó minden mást jó időre elfelejthetem. Persze, meg kell fontolni minden falatot és minden kortyot, de ritkán szenvedek annyira, hogy fájdalomcsillapító legyen a vége. Igaz, ilyenkor két 50 mg-os Fortedol (Cataflam) alá nem adom.

Emellett szeretnék vásárolni egy nagyobb monitort. A régebben használt Dellt elkérte Benjámin, amit cserébe adott, nem elég nagy ahhoz, hogy elvégezhessem a feladataimat. Kinéztem egy Philips 245E1S kijelzőt. Pont elférne az asztalon és a felbontása is megfelelne. Ezen felül egy másik hangfallal is szemezek, mert amit jelenleg használok, Beniénél volt, a monitorcsere keretén belül jutott vissza hozzám. Vissza szeretném adni neki. Azonban ilyet már nem gyárt a Genius, csak az utódját, az SP-HF500A-t. Aztán az öregedő Maxell Retro DJ fejhallgató utódját is ideje lenne kinéznem. Itt-ott még lehet kapni elfekvő készletként, vagy külföldről, de talán a Nedis FSHP100AT is megfelelne az igényeimnek. Vagy egy SuperLux. Továbbá nagyon örülnék egy WD Green vagy Crucial BX500 2.5"-os SSD-nek is, bőven elég lenne egy 120 GB-os is. Ennyit az egyéni álmaimról, nincs most cirka 80 ezer forintunk ilyen huncutságokra.

Mert előbb be kell fejeznünk a vizesblokkok felújítását. A lenti WC és mosdó még vissza van, az körülbelül még 300 ezer forintba fog kerülni, de még a kezdés időpontját se tudjuk. Igaz, az összeg hatoda áll csak rendelkezésünkre, így nem sürgetjük a munkálatokat. Közben itt volt a tanévkezdés, Beninek új iskola, ahol egyébként idáig kiválóan helytállt, Sebinek pedig új osztályfőnök és új tanárok. Ő sem okozott eddig csalódást. Mindketten jól vették az eddigi akadályokat, de mire mindegyiküknek megvettünk mindent, beleértve az őszi ruhákat is, te jó isten, egy vagyon ment el. Még jó, hogy a tankönyvek ingyen voltak és a táskák is megfelelő állapotban maradtak tavalyról. Vigyáztak a srácok.

De, úgy vélem, még ha nehézségeink vannak is, fontos, hogy terveink legyenek. Fel is rakhatnánk a kezünket, hadd menjen minden a maga útján, aztán majd lesz valahogy, de, ha már itt vagyunk, akár megpróbálhatunk tenni is magunkért. Például eladtam néhány társasjátékot, én ezzel tudtam gyorsan támogatni az iskolakezdést.

Apropó, társasjátékok: pár napja beszélgettem Marosi Z. Tamással. Lehet, úgy jobban ismered, hogy Pierrot. Az utóbbi időben igen sok társasjáték jelent meg a nevével, főleg a Piatnik gondozásában. Emberi témákat is érintettünk, sőt, főleg azt, nem szakmáztunk sokat. A vége az lett, hogy másnap rám írt a Piatnik egyik fontos embere, s küldenek a részemre egy frissen megjelent Pierrot játékot, a Roundforestet. Meg, ha jól értettem, még néhány más meglepetést is. Ha jól értettem. Hétfőn vagy kedden kiderül. Izgulok, mint egy kisgyerek...

Természetesen nem csak a Piatniknak, de Pierrotnak is megköszöntem a nagylelkű ajándékot, majd szó szót követett, s felkínálta, hogy elküldi egy-két másik játéka prototípusát, teszteljük le, véleményezzük, sőt cikket is írhatok a Kapujátékokra. Természetesen előtte a szöveget és a fotókat el fogom küldeni, ellenőrizze le, nehogy olyan információt adjak ki, amit egyelőre még nem kéne. El se hiszem, hogy ilyen bizalommal van irányomban, de örülök.

Plusz öröm, hogy Kriszta péntek óta home office-ban nyomja a melót, így egész nap együtt lehetünk. Nagyon, nagyon, nagyon nagy szükségem volt már arra, hogy több időt tölthessünk együtt. Nem megyünk sehova, de mégis, a srácok nélkül lehetünk pár órát. Szabadon beszélgethetünk, tölthetjük az időt, figyelembe véve, hogy reggel 7.30 és délután 16.00 között bármikor jöhet egy telefonhívás, email, üzenet, ami kiszakítja őt ebből az intim légkörből. De akkor is hálás vagyok ezért a vírusnak.

Harryról még pár szó: folyamatosan cserélődnek a fogai, s most már elkezdődött az ivarérettség is. Utcán jelölget, de még guggolva, miközben a kutyaoviban gyakran kiengedte a péniszét és igen élénken érdeklődött egy puli kislány iránt. Ma reggel pedig párzó mozdulatokat láttam, ahogy Benivel játszott. Szóltam is, hogy ne hagyja, ne engedje, hogy bármikor ezzel dominálja. Mert ez annak a jele.

Röviden ez a helyzet.