Nos, hogy úgy mondjam, nem unatkoztam az elmúlt időben. Konkrétan, minden egyes nap fizikoterápiára mentem, ahol először árammal csapattak, aztán ultrahanggal gyógyítottak. Jó, nem ilyen durván, galvános és víz alatti ultrahangos kezelést kapok a jobb sarkamra. Mivel jó ideje sántikálok, s a jobb lábamat terhelem, szinte törvényszerű volt, hogy valami gubanc lesz. Vagy kezd némi sarkantyúm nőni, vagy begyulladt a csonthártya. Egyelőre most rosszabb, mint kezdéskor, de azt mondják, ez természetes. Még két kezelés és kiderül.
Emellett elkezdtem ismét masszázsra és vízalatti gyógytornára járni. Plusz tangentor kezelést is kapok, ami magyarul víz alatti vízsugármasszázs. Körülbelül 1-1,5 bar nyomású vízsugárral végigmasszírozza a kezelést végző hölgy a testem izmait, miközben én egy kád jó meleg vízben fekszem. Nem tudom, hogy miként és hogyan, de otthonra is kell egy ilyen készülék!
Még október 8-a hetén megrendeltem a társasház érintésvédelmi felülvizsgálatát, ami 19-én meg is történt. Persze, hogy ne menjen minden teljesen simán, jó sokat késett a vállalkozó (nem az ő hibájából), s a lakók egy része is magasról tett a kötelező programra, így volt több olyan tároló is, ahová nem jutott be a szakember. Ez, természetesen, benne is lesz a jegyzőkönyvben, s nagyon remélem, hogy a közgyűlés majd kifizetteti a renitens lakókkal a megismételt felülvizsgálat díját. De ez már nem az én problémám lesz. Még egy közgyűlést tartok, melyen lemondok a tisztségemről (vagy felmentésemet kérem, ahogy neked szimpatikusabb), s megválasztja a lakóközösség az új közös képviselőt. Valószínűleg külsős lesz, mert eddig egy szomszéd sem jelentkezett nálam, hogy átvenné a pozíciót. Így viszont zsebbe nyúlós lesz a dolog, de ebbe, hála istennek, Krisztának és nekem már nincs beleszólásunk. A december hónap még, a lelkiismeretem megnyugtatása végett és a teljes év kiszolgálása miatt, az én nevem alatt fut majd, de tenni már nem akarok semmi érdemlegest, aztán január 1-én végleg leteszem a lantot. Persze, lesznek olyanok, akik hiányoznak majd, sok nagyon kedves és jó embert ismertem meg ez alatt a 10 év alatt a két lépcsőházból, de nem a világ végére megyünk, csak néhány utcával arrébb, nem törvényszerű, hogy ettől kezdve megszakad velük minden kapcsolatom.
Mostanában elég sokat beszélgetünk Krisztával az új lakásról, tervezzük, mi hogyan, mi hol, mit, kit merre... Nagyon tartok a költözéstől. Egyrészt, hogy decemberbe nyúlik, másrészt, hogy kik tudnak, akarnak jönni, hogy segítsenek. Ez az időszak az ünnepekre készülődés kezdete, a disznóvágások időszaka. Egyszóval, van bennem feszültség, s ez időnként ki is tör belőlem. Nem török-zúzok, de időnként megemelem a hangomat, számomra is érthetetlen okokból esnek rosszul apróságok, illetve érzékenyebb vagyok a körülöttem lévő zajokra, hangokra. Néha úgy érzem, csak utas vagyok a saját testemben és olyasmiket teszek, mondok, amiket valójában nem akarok. Nem érzek fáradtságot, ez valahogy kimarad, helyette azonnal fejfájás jelentkezik. Meg éhség, végtelen éhség.
Bevallom, egyre nehezebb itthon. Reggel 7:30 körül elmennek a srácok (Kriszta még előbb), s körülbelül délután 14-15 óra körülig, míg haza nem ér Benjámin, csak én és én vagyok. Igazi felüdülés a lelkemnek, hogy fizikoterápiára és gyógyfürdős kezelésekre járok, ott emberek között lehetek, beszélgethetek, s eközben még a fizikai mivoltomat is helyrerakják, már amennyire lehet.
Az új otthonunkban, otthonunknál nagyon szeretnék kutyát tartani. Elöl-hátul kis kert, ki lehet alakítani egy kennelt, de akár garázsba, sőt, az alsó lakószintre is beengedném, ha kellően komolyan tudja venni a helyzetét és beéri a padló szintjével. A fotel, kanapé, ágy, szék az emberek helye. Kriszta ebben teljesen egyetért velem, nagyon támogatja a tervet. Egyetlen gondom van, s ez a pénz. Nem az, hogy etetni, vagy oltatni, hanem megvenni. Tudom, vigyek haza menhelyről. Ez nekem nem tetszik, nem ismerem a kutya előéletét, nem ismerem a szüleit, nem én neveltem, nem nálam nőtt fel. Láttam nem egy olyan mentőakciót, ami nem jól sült el. Szaporítót nem akarok a pénzemmel támogatni, a tenyésztőtől vásárolt pedigrés labrador pedig 200 ezer forint alatt nem áll meg. Maradhatna a fajtamentés, de az ott támasztott feltételek olyanok, mintha egy kisbabát szeretnék örökbe fogadni.
Hála Istennek, a srácok nagyon jól vannak, egészségesek. Sebestyén 9 és fél éves, s már kezd pattanásosodni. Nem vészes, itt-ott egy-egy picike. Napi szinten hozza haza a jó és kiváló értékeléseket, nincs gondunk a tanulására. Ahogy Beniére se. Viszont a ruháikra annál több. Főleg a nagyobbikéra. Mintha nyújtanánk. Most lesz 14 éves, de már olyan magas mint én. Félelmetes. A humora meg, hogy is mondjam... fárasztó. Próbálom tartani a lépést, néha sikerül. :)
Krisztámért továbbra is aggódom, de a problémák ellenére, vagy éppen azok miatt, javul kettőnk között a helyzet, s ez talán neki is könnyebbé teszi a hétköznapokat. Kissé feszült időszak ez, de legalább az biztos már, hogy mind a banki, mind a munkáltatói hitelt megkapjuk, a szerződések aláírásának időpontja a nagy kérdés. Várunk.
