Kemény éjszakánk volt. Leginkább persze Krisztának, de Benit és önmagamat sem irigyelem. Pláne nem Sebit! Össze-vissza aludt, hol egy órát, hol fél órát, a köztes időt pedig ordítással és éles visítással töltötte ki. Nem tudtunk rájönni, mi baja: jön a foga, vagy a hidegfront miatt, netán a torka fáj??? Még a cici se kellett neki. Végül is mindegy, a lényeg az, hogy ordított és visított. Most meg csendesen játszik a mózeskosárban és csak néha sikongat, immár jókedvében.
Beni fel is ébredt az éjjel, már ha ébrenlétnek lehet nevezni azt, hogy mikor szóltam neki, feküdjön vissza nyugodtan, csak Sebi kiabál, fogta magát és fejjel előre bezúgott a saját ágya és az ő ágya közé. Pont 90 fokkal az ideális irányhoz képest. Vérzett az orra és nagyon sírt. Sikerült megvigasztalnom, de reggel nem emlékezett semmire sem. Most meg itt ül mellettem és rajzolgat. Ahogy látom, egy kék ház készül éppen.
Egyébként ilyesmi havonta két-három alkalommal előfordul Benivel. Még ha nem is veri be a fejét, vagy esik le az ágyról, de látszólag indok nélkül felül és sírni kezd. Mi meg nem tudjuk mi baja, reggelre pedig nem emlékszik semmire sem. Persze pár alkalom után hozzászoktunk, nem csinálunk belőle nagy ügyet, de ez most durva volt. Még mindig előttem van, ahogy fejjel előre leesik az ágyról. Pedig ott álltam mellette, de lekéstem, mert nem számítottam erre.
Ráadásul olyan fejgörccsel ébredtem reggel... Átokverte hidegfront! Plusz Kriszta is beadta a derekát a betegségnek, rekedt a hangja. Este én is sokat köhögtem, de úgy tűnik, már kifelé megyek a kórból. Nem fáj a torkom, se a fülem, nem folyik az orrom. Csak időnként kap el a száraz köhögés.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!