Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2009. szeptember 17., csütörtök

Dióhéjban

Sebóca tegnap megkapta a 4 hónapos oltást. Egész könnyen vette, igaz, kicsit nyűgös volt, de nem tudni, hogy ez emiatt, vagy a hidegfront miatt volt. Most éppen "dalol" és tömi a kezét a szájába... és ahogy látom berottyantott. Szép folt terjed a ruháján. :-P

Természetesen le is mérték oltás előtt - mintha nem látszana szemre is, hogy fejlődik -, s az eredmények, úgy tűnik, megnyugtatták az egészségügyi személyzetet. Az adatok: 7050 gramm és 64 centiméter, valamint alul, az első négy foga már igen csak feszíti az ínyét. Az a rugdalózó, amiben Beni 7 hónaposan felállt, Sebin már most szűk. Pedig Beni tápszeres baba volt, Sebi meg anyatejes.

Nem mellesleg ma reggel fantasztikus dolog történt: Babóca már nem csak beszélget a lábacskáival, hanem kóstolgatja is őket. Ez komoly lépés a gourmand-vá válás rögös útján! :-)



Kissé homályos, de aranyos 

Benike bejelentette, hogy többé nem szeretne fociedzésre menni. Kriszta szavai alapján támogatom. Nem bánnak rosszul a gyerekekkel, de elképzelésünk szerint ennél játékosabban kéne megszerettetni a kicsikkel a labdát. Sebaj, amíg lehet bringázik - megtanult -, aztán meglátjuk, hogy jövőre mi lesz.



Kandúr Bandi, illetve Beni

Holnap még nappalos műszakban vagyok, aztán 5 nap pihenés. Már ha pihenésnek lehet nevezni a szombati vendéglátást és szüret utáni szőlőpréselést hétfőn.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése


A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!