Kivételesen nem a vezetésről akarok írni. Bár írhatnék, de azon kívül, hogy továbbra is a parkolásokat gyakoroltuk, semmi különös. Jó, leizzadtam, ha ez megnyugtat, s oktatóm, mintegy biztatásként, elmondta, hogy jövő héten még jobban megizzaszt majd ezzel.
De félre ezzel a témával!
Hogy, illetve hol is kezdjem?
Az még megvan, ugye, hogy elértem a -30 kilogrammot a 2015. januárhoz képest? Persze, hogyne lenne meg, nem vagy olyan feledékeny, mint én... Ez volt november 18-án, ha nem tévedek (lestem). Akkor 119,6 kg-ot mutatott a mérleg.
Most december 17-e van, ergo, majdnem pontosan egy hónapnyira a legutolsó helyzetjelentéstől. Nézd el nekem, de ezt az egy napot lecsalom, remélem nincs harag! ;)
Egy hónappal ezelőtt nagy megnyugvással konstatáltam, hogy továbbra is jól haladok, nincs gond a "módszeremmel". OK, ez egy kicsit nagyképű volt, bocsánat! Ettől még igaz, nincs vele gond, haladok.
Ekkor, úgy érzem, picit leeresztettem.
Nem, nem szállt a fejembe a dicsőség, nem kezdtem el két pofára falni mindent, eldobva mindazt, amit eddig összeállítottam a fejemben, testemben, lelkemben.
Úgy mondanám, inkább, elfáradtam. Olvastad, jó ideje a jogosítvány megszerzése körül kavarognak az események. Meg a nyavalyáim körül, karácsony után, például, egy gerincspecialistához megyünk... Mindegy is, tudod, mi a helyzet, nem ragozom.
Elfáradtam. Többször előfordult, hogy vezetés közben megálltunk valahol, vettem egy-egy péksüteményt, vagy ittam egy könnyű kávét. Aztán, mikor hazaértem, s már kopogott a szemem az éhségtől, többet ás mást engedtem meg magamnak, mint kellett volna. (Később ráálltam arra, hogy vittem magammal gyümölcsöt, általában banánt. Így nem tört rám a falhatnék, mikor kiszálltam az autóból.)
Felborult a rend, sokszor felpuffadtam, hol hasmenésem, hol szorulásom volt, meg van is még időnként, máskor meg elkapott a hányinger... stb. Tudod, ilyen emésztési nehézségek, tünetek, gondok.
Igen, tudom, túl sok stresszt engedtem be, s kiléptem a fókuszból, így kisiklott a rendszer. (Van ennek a mondatnak értelme?)
Le kellett picit üljek, rendezni a sorokat a fejemben, elbeszélgetni önmagammal. Aztán ráálltam a mérlegre. A 119,6-ból hamar lett 121 kg. Nem törtem össze, többre számítottam, úgyhogy alapvetően nem volt olyan nagy baj, mint hittem.
Aznap este már újra a régi módon étkeztem, s elkezdtem probiotikumot szedni. Lassan rendeződik a helyzet.
De ami nagyon furcsa volt, ugyanakkor örömteli is, hogy a vezetési stílusom is változott valamennyit. Az igaz, hogy továbbra is erőteljesebben bánok a géppel, mint azt az oktatóm szeretné, de egyik napról a másikra kitisztult a fejem, koncentráltabb lettem. Nem iszonyatosan látványos módon, ez sokkal inkább belsőmben érezhető, mint kívülről, de tapasztalható volt a kevesebb lefulladásban, félreváltásban, gyalogosok észrevételében, a kanyarodásaimban, sávváltásaimban... stb. Összeszedettebb lettem.
Nem, nem attól, hogy másként, a régi módon kezdtem táplálkozni, hanem hogy kipucoltam a fejemet, amennyire tőlem telt, kiűztem a feszültséget. Korábban gyomorideggel kezdtem a napot, ha vezetem kellett, ma már csak a várakozás izgalmát élem át reggelente, majd, ahogy beülök, a "menjünk már" kerít hatalmába. Amikor kiszállok, mert át kell adnom a helyem, vagy hazaérünk, elkap a "mikor megyünk megint" érzés.
S most értünk el oda, hogy miért csaltam el egy napot.
Mert ma megint mérlegre álltam. Nem fényképeztem le, de Kriszta látta, ha megkérdezed, megerősíti: 119,0 kg.
Nem is fűzök hozzá mást... ;)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!