Lezárult

Kedden, volt oktatóm nagylelkűsége miatt, ingyen utazhattam le Szekszárdra, elintézni a jogsimat. Bárcsak olyan forgalom lett volna pénteken is! Komolyan mondom, alig volt ember az utcákon.

Első utam a Közlekedés Felügyeletre vitt. Beléptem az épületbe, elnéztem jobbra, az ügyfélszolgálat felé, senki. A portás-biztonsági őrnél bejelentkeztem, mondtam, miért jöttem, mondta, hogy fel az emeletre, aztán jobbra. Ezt amúgy is tudtam, nem először járok itt, de neki ez a dolga. Megköszöntem, felmentem.

Kedves, fiatal és csinos hölgy ült az ablaknál, mondtam, miért jöttem. Kérte az irataimat, meg a szükséges dokumentumokat. Amit kellett, átadtam, ő ellenőrizte, lemásolta, aláírta, aláíratta velem, majd visszaadta, végül megkaptam a vizsgaigazolásomat. Egy mosoly kíséretében, ami jól esett.

Innen átsétáltam az Okmányirodába. Nem tartott sokáig, egymás mellett áll a két épület.

Itt nem volt akkora szerencsém, mint a Felügyeleten. Na nem azért, mert tumultus volt, itt is egy szál magam voltam, meg az ügyintézők, hanem mert a sorszámom alapján egy fiatalemberhez vetett a sors. Itt is papírok, aláírás, majd fotó, tájékoztatás és elköszönés.

Elvileg, ha minden összejön, jövő hét végére már a kezemben lesz a vezetői engedélyem. Neten már megnéztem, kicsit fura színe van, de egye fene, ez egyszer elfogadom! ;)

Átszaladtam még a SPAR-ba, meg egy papírboltba, aztán jött is értem az autó. Kigurultunk a pályaudvarhoz, ott felvettünk egy korombeli nőt, majd volt tanulótársam, aki eddig is kormányozta az autót, elvitte a paripát a rutinpályára, ahol helyet cserélt a hölggyel.

Mentünk pár kört, majd irány a város, később a főút, végül a szülővárosom, s jelenlegi lakhelyem. Közben jót beszélgettünk. Megtudtam, hogy az új tanuló már próbálkozott Pécsett, de sikertelenül, s egy barátnője javasolta neki a volt oktatómat. 

Arra is fény derült, hogy igen kaotikus, mondhatni, embertelen körülmények uralkodnak a baranyai megyeszékhelyen forgalmi oktatás terén. Elmondása szerint, heti kétszer 40 percet tudott vezetni, parkolni nem is kezdtek még el, de már elvitték vizsgázni. Ez azt jelenti, hogy én egy hét alatt vezettem annyit,  mint ő egy hónapban. :-O

Itt jegyezném meg, hogy nézegettem más, nem itteni iskolák tanrendjét, s találkoztam olyan beosztással is, ami szerint az, amiben én részesülten, intenzív kurzus. A heti 3-4 alkalom, másfél órával számolva egyet. S ha bírtam volna fizikailag, idegileg és időben, szívesen mentem volna ötször is, mert azokon a napokon, mikor szünetet tartottam, bizony, hiányzott a kormánykerék.

Ahogy hiányzik most is.

Mondtam is a volt oktatómnak, hogy kicsit sajnálom, amiért véget ért az életem ezen része, hiányozni fognak ezek a napok: vezettük, beszélgettünk, tanultam. Élveztem, még akkor is, ha épp elrontottam. Jó, nem mindig volt teljesen őszinte a mosolyom, s egyszer-egyszer tele volt a hócipőm mindennel, de alapvetően szerettem vezetni tanulni. Jobban, mint bármilyen más oktatást valaha is.

Jövő héttől minden folytatódik a régi rend szerint, ami, egészen addig, míg nem éltem át a vezetés örömét, abszolút elég volt, mostanra viszont... mostanra olyan... olyan... kevés. Nem, nem, ez így nem igaz. A családomról fogok továbbra is gondoskodni, az nem kevés, épp elég fárasztó és örömteli. De másként.

Nem tudom, hogyan fogalmazzak, de ha ismered az érzést, tudod, miről beszélek. Ha meg nem, remélem, egyszer megtudod te is! Addig is, megpróbálom szavakba önteni, ha sikerül, jelentkezem. ;)