Bár már jó ideje nem ünnepelem a karácsonyt, itthon fa sincs, de azt nem tagadhatom le, hogy minden évben elkap a szele, s előjönnek bennem emlékek, vágyak... Idén sem volt ez másképp, bár, tény, ami tény, a vizsgafeladat, ami előttem állt, szinte mindent felülírt.
Srácoknak mi rendeztük a nagyszülői ajándékot, ismert keretösszeg mellett. Már múlt hét csütörtökön megkapták, nem bírták kivárni, míg a mama becsomagolja, s később átadja. Nem, attól, hogy mi úgy döntöttünk, nem veszünk részt a karácsony (és más) ünneplésében, a srácainktól nem tagadjuk meg ennek élményét. Se a nagyszülőktől az ajándékozás örömét. Így tartjuk tisztességesnek, így tudnak majd a gyermekeink jól átgondolt döntést hozni, ha önálló életet kezdenek majd, saját otthonukban, saját gyermekeikkel.
Sebi egy 15 részes magazint kapott, melynek minden részéhez egy átlátszó műgyantagömbbe zárt érdekesség járt. Javarészt rovarok, bogarak, mert nála most ezek a lények jelentik az érdeklődés csúcsát. Meg a malacok. Mármint a sertések. Hála az égnek, ilyesmi nincs a gömbökben. Beni egy drónt, illetve, egy quadcoptert kért és kapott. Mára már egész ügyesen bánik vele.
Mi nem ajándékozzuk egymást, se másokat. Illetve, de, csak nem kötjük dátumhoz. Krisztámnak nemrég vettem egy könyvet, melyből valamilyen speciális tornát sajátíthat el. Ne kérdezd, vannak a női léleknek olyan részei, melyet férfiember nem érthet meg. A legtöbb, amit tehet, hogy teljes mellszélességgel támogat, majd megiszik egy pohár sört. :D
Én, szintén korábban, de mivel most beszélek erről, most említem: egy társasjátékot kaptam. Nagy-nagy meglepetést szerzett vele párom, nem számítottam rá. Kipróbálni még nem volt lehetőségünk, nem egyszerűek a szabályok, felkészülést és időt igényel. De ami késik, nem múlik!
De vissza a téma elejére: nem ünneplünk, de nem is vonulunk el.
Így minden évben van legalább egy nap, de általában több, mikor átmegyünk anyuékhoz. Így volt ez tegnap is. Jöttek húgomék is a kislányukkal. Nem vagyunk nagy család, össze-vissza 9 ember, ebből 6 felnőtt.
Az arányok nagyon fontosak a most következő részhez!
Édesanyám, mint általában, kisebb lakodalmat főz ilyenkor. Facebookon gyakran látok "ünnepi menüt", s ilyenkor megértően mosolygok, majd bölcsen hallgatok. Maradjunk annyiban, anyunál az ilyen menük a hétvégi ebéd kategóriáját erősíthetnék. Amikor gyengélkedik és nincs kedve főzni. ;)
Íme, amit ő rakott elénk tegnap:
- Tyúkhúsleves
- Halászlé gyufatésztával
- Sült kacsacomb
- Töltött káposzta
- Tésztasaláta
- Curry-s, gombás csirkemell
- Rántott hal
- Rántott csirkemell
- Rántott csirkecomb
- Töltött dagadó
- Majonézes burgonyasaláta
- Kakukkfüves sültburgonya
- Vegyes saláta fűszeres joghurtöntettel
- Párolt lilakáposzta
- Petrezselymes burgonya
- Rizs
- Rizibizi
- Gyümölcs torta
- Hókocka
- Kókuszos krémes
- Diós kosárka
- Sajtos sósrudacska
- Köményes sósrudacska
- Diós bejgli
- Mákos bejgli
- és ami még nem jut eszembe
S ezt ne úgy képzeld el, hogy mindenből volt egy-két adag. Nem, a töltött káposzta, konkrétan, akkora lábosban volt, amibe a 12 éves fiam gond nélkül bele tudna ülni. Mikor eljöttünk, anyu megpakolt nekünk és húgoméknak is egy nagy SPAR-os szatyrot, majd megkönnyebbülten felsóhajtott, hogy így talán már elfér a hűtőben a maradék, kivéve a töltött káposztát, az megy az erkélyre.
Ő így fejezi ki a szeretetét, törődését felénk. Nincs ellenemre, bár már jó ideje nem a kaja körül forog az életem. Meg is jegyezte, hogy alig eszünk. Hja, ekkora mennyiségnél a normális fogyasztás is kevésnek látszik. A pálinkát viszont nem kíméltem, a gyomrom jó ideje elszokott az ilyen szintű ételterheléstől, kellett a segítség. ;)
Kellemes nap volt, jól éreztük magunkat, jókat ettünk, jót beszélgettünk, s néztük, ahogy a gyerekek játszanak. Persze, mesélnem kellett a vizsgámról is. Megkérdeztem édesapámat, mit szól hozzá, hogy elsőre sikerült. Tömören válaszolt: "Bíztam benne!". Tőle ez hatalmas dicséret, jól is esett.
Úgy volt, hogy ma felmegyünk sógoromékhoz Gödöllőre, de Sebi is, Beni is beteg. Köhögnek, náthásak, elesettek. De nem csak ők fáradtak, mi is, Krisztámmal. Még szerencse, hogy főznünk nem kellett! :D Ha jól emlékszem, valamikor a jövő héten lejönnek hozzánk sógorék, hozzák anyósomat is, hadd lássa ő is az unokákat. Meg a lányát.
Ennyi a mi "titkunk".
Ő így fejezi ki a szeretetét, törődését felénk. Nincs ellenemre, bár már jó ideje nem a kaja körül forog az életem. Meg is jegyezte, hogy alig eszünk. Hja, ekkora mennyiségnél a normális fogyasztás is kevésnek látszik. A pálinkát viszont nem kíméltem, a gyomrom jó ideje elszokott az ilyen szintű ételterheléstől, kellett a segítség. ;)
Kellemes nap volt, jól éreztük magunkat, jókat ettünk, jót beszélgettünk, s néztük, ahogy a gyerekek játszanak. Persze, mesélnem kellett a vizsgámról is. Megkérdeztem édesapámat, mit szól hozzá, hogy elsőre sikerült. Tömören válaszolt: "Bíztam benne!". Tőle ez hatalmas dicséret, jól is esett.
Úgy volt, hogy ma felmegyünk sógoromékhoz Gödöllőre, de Sebi is, Beni is beteg. Köhögnek, náthásak, elesettek. De nem csak ők fáradtak, mi is, Krisztámmal. Még szerencse, hogy főznünk nem kellett! :D Ha jól emlékszem, valamikor a jövő héten lejönnek hozzánk sógorék, hozzák anyósomat is, hadd lássa ő is az unokákat. Meg a lányát.
Ennyi a mi "titkunk".
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!