Második lépés - rend

Ott tartottam, hogy szeretned KELL magad, enélkül nem fog menni. Enélkül semmi sem fog menni. Iszonyatosan nehéz átállítani önmagunkban azt a pici kapcsolót, amitől az önutálat önszeretetre vált. Nem egyik napról a másikra történik, nem buddhista megvilágosodás, nem dicsmenet. Lelomboztalak? Elhiszem.

Tudod, miért olyan nehéz ez?

Mert a világ, amiben élünk, csak a tökéletest fogadja el, s erre csak és kizárólag egyetlen sablon létezik. Aki ebből kilóg, az minimum hibás, de inkább selejtes. Tudom, te is úgy mész be a legtöbb üzletbe ruhát venni, hogy görcsben áll a gyomrod, de legalább is kellemetlenül érzed magad. Nem vagyunk konfekcióméret, igaz?!

Szóval, a sablon. Mindenhol ezt kapod. Az újságokban, a plakátokon, a filmekben, a reklámokban, a strandon, az utcán... mindenhol. S te, ahogy mindenki más, elhiszed, hogy tényleg csak az a jó, amit látsz, amit mondanak. S hiába háborog a lelked, nem találsz támpontot. Mert az, hogy a családod, a párod, a gyereked szeret, nem elég. Hiszen önmagadat nem tudod, s ez égető hiányt hagy maga után.

Az a szemét sablon, ami beleég a tudatodba, beleég a lelkedbe, beleég a szemedbe. Nézed magad fürdés közben, látod, hogy nagy a hasad, vaskos a lábad. Látod magad fogmosás közben, s elszomorodsz, mert pufi az arcod, mert nagy a tokád. Nézed magad a tükörben, mikor egy régebbi ruhát próbálsz fel (már ha rád jön tavaly óta), s érzed, látod, hallod, ahogy elolvad minden önbecsülésed, amit nagy ritkán, s nagyon nehezen összekaparsz magadnak.

Méregeted magad, s látod, nem felelsz meg annak, amit elvársz magadtól. Próbálod ugyan viccel elütni, vagy haragosan visszaszólni önmagadnak és másoknak, de hiába, beleégett a retinádba a billog, ami ott virít a testeden: KÖVÉR!

Igen, az vagy, de ez, bármit is kommunikáljon feléd a világ, nem azt jelenti, hogy értéktelen, bűnös, gyenge, béna és selejtes vagy. Annyit jelent, hogy MOST ilyen vagy. Oka lehet rengeteg: betegség, lelki gondok, gyermekkori vagy kamaszkori rossz szokások, mozgáshiány... és még millió és egy. Neked kell kiderítened, mi ez. Senki másnak.

A tested egy házikó, amiben a gondolataid, érzéseid, emlékeid vannak és minden más is, amitől te te leszel. Egy házikó, amibe, ha MOST belépsz, megláthatod, hogy MOST ki vagy. Ebben a pillanatban, órában, napon.

Ha nem barlangban élsz, te is jól tudod, ahhoz, hogy egy ház, egy lakás élhető legyen, folyamatosan karban kell tartani. Kívül és belül egyaránt. Hiszen, hiába szép kívülről, ha bent rendetlenség és pusztulás várja a vendéget. Ugyanígy, lehet bármilyen szép és kellemes belülről egy kuckó, ha a vendég be sem lép, mert a ház vakolata, fala rossz állapotban van. Neked viszont, akármennyire is szeretnél esetleg mást, itt kell élned. Nem vendég vagy, hanem gazda.

Időről időre rendet KELL rakj odabent, s figyelned kell arra, mi van idekint. Egyik sincs a másik nélkül, hiszen előbb-utóbb kényelmetlenné, végül lakhatatlanná válik a házikód. Rendet KELL rakj, különben nem fogod jól érzeni magad, hiába vágyakozol erre.

Kicsit hülyén hangzik, igaz? Olyan fura. Nézd el nekem a buta hasonlatot a házikóval! 

A lényeg az, hogy helyre KELL raknod magadban az emlékeidet, vágyaidat, álmaidat. Tisztába kell jönnöd önmagaddal. Nem beszélek egyensúlyról, hiszen épp azon vagyunk, hogy az megvalósulhasson. Inkább úgy képzeld el, mint amikor kiszanálsz több-kevesebb feleslegessé vált holmit, hogy a maradékot rendbe tehesd, s helyet csinálj az új szerzeményeknek.

Meg kell találd azt az egy-két-három olyan pontot, ami miatt a kaja központi szerepet kapott az életedben. Lehet ez bármi, ahogy fent is említettem. Ezt neked kell megtalálni. Biztosan rossz emlék kötődik hozzá, emiatt meglehet, hogy nehéz lesz, nagyon, nagyon nehéz. Ki kell húznod ANNAK a szekrénynek AZT a fiókját, ahová ezt, ezeket elrejtetted. 

Nekem ez egy költözés volt, körülbelül négy évesen, mikor a szüleimmel eljöttünk nagyapám házából egy panellakásba. Előtte nem sokkal született meg a húgom, szóval testvérféltékenység is benne lehet (van) vastagon. Legalább is erre, ezekre tudtam visszavezetni, hogy miért változott meg az addig kiegyensúlyozott táplálkozásom.

Mikor erre rájöttem, szembe tudtam nézni ezzel, s képessé váltam elfogadni (ehhez azért nem egyszer, nem kétszer vissza kellett mennem ehhez a fiókhoz), majd a helyére tenni, könnyebbé vált minden. Rendet kellett tennem önmagamban, s ez nem ment egyik napról a másikra.

Sőt, a mai napig nem végeztem vele (ugyan, ki mondhatja el magáról bármikor is az életben, hogy a hely, ahol lakik, maximálisan tiszta, rendezett, nincs rajta mit csinálni), de azzal, hogy egyre többet és többet foglalkozom ezzel (a gyomrom megtömése helyett), egyre könnyebbé és könnyebbé válik.

S hogy mi legyen a sablonnal, ami megkeseríti az életedet? Fogd meg és hajítsd el olyan messzire, amilyen messze csak tudod! Nehéz, persze hogy nehéz, de ha jobban megnézed, egy kolonc csupán, egy holtsúly, ami visszahúz, ami útban van, hogy átrendezhesd, hogy rendbe rakhasd a kuckódat. S afelől se legyenek illúzióid, hogy ezt elég lesz egyszer megtenned! Újra és újra vissza akar majd kúszni, tévéből, könyvből, reklámokból, újságokból, szomszédasszonytól, kollégáktól, vadidegenektől... Újra és újra be akarják majd szuszakolni az ajtódon, odaállítani melléd és méregetni, mutogatni a "nem megfelelő" testrészeidet.

De minél többször hajítod ki, annál könnyebb lesz legközelebb, s egyre több időd, energiád marad arra, ami igazán fontos: önmagadra. Elfogadni és szeretni önmagadat.