Hatodik lépés - bátorság

A mai bejegyzésem címe eredetileg 'félelem' lett volna, de abban a pillanatban, hogy hangosan is kimondtam, rájöttem, ostobaság lenne. Tudjátok, a szavaknak ereje van, olyan ereje, amit a legtöbb ember nem vesz komolyan, nem is ért.

Nem mondom, hogy én igen, de azt tudom, hogy nagy különbség van két mondat között már csak abban is, milyen hangsúllyal mondjuk, nemhogy, ha meg is válogatjuk, hogyan és mit mondunk. Erről már beszéltem "érintőlegesen" akkor is, mikor azzal foglalkoztam, hogyan bánunk önmagunkkal, a testünkkel. Nem mindegy, mit és hogyan mondunk, vagy akár csak gondolunk önmagunkról. Vagy másokról. Vagy bármiről.

A szavaknak, sőt, a gondolatoknak is ereje van, hisz a szavaink ezek tökéletlen másolatai. "Amit eszel, az vagy!" Ugye ismerős? Én meg azt mondom (nem én először, már Máté apostol is hasonlóan fogalmazott az evangéliumának 12. fejezetében), hogy amit gondolsz, az vagy.

Miért kezdtem ezzel a kitérővel?

Azért, mert egy olyan érzésről, élményről szeretnék beszélni, amit a legtöbb ember negatívumként, félelemmel kezel, úgy beszél, s legfőképp úgy is gondolkodik róla. Ha pedig a sorstársam vagy, főleg így érzel.

Leírom, mert nevet kell adni annak, amiről beszélünk.

Éhség.

Igaz, amit fent írtam? A legtöbb ember félelemmel tekint rá. Joggal, hiszen ellentéte annak, amit szeretetként szoktunk megélni. Akit szeretünk, arról gondoskodunk, ellátjuk a szükséges étellel. Ezt diktálja az ösztönünk, legyen szó önmagunkról, vagy az utódainkról.

Jól is van ez így. Az éhség nem kifejezetten szerethető érzés, pláne nem vágyik rá az ember.

De állj most meg egy pillanatra. Elvileg ülsz, de ha nem, tedd meg...

Gondolkodj el egy kicsit: mikor voltál utoljára éhes?

Nem, nem arról beszélek, mikor elfog a "jó lenne valamit enni", aztán kinyitod a hűtőt és nézegeted, mi van benne. Aztán vagy kiveszel valamit, vagy csak visszacsukod... Nem arról beszélek, amikor az "úgy ennék egy..." mondatot fogalmazod. Nem arról beszélek, amikor ránézel az órára és rájössz, hogy már 2-3-4 órája semmit nem rágtál, s hirtelen elfog a vágy egy finom falat után. Nem arról beszélek, amikor tudod, hogy a tűzhelyen, a hűtőben, a szekrényben ott áll egy kedvenced és körülötte jár az agyad. Nem ezekről beszélek.

Mikor voltál utoljára éhes?

Amikor üres volt, korgott a gyomrod. Amikor szédültél. Amikor fájt  már a fejed és ideges voltál. Amikor remegtél, s kiélesedett a világ, minden apró mozdulatra odapillantottál, s a szemed folyamatosan járt, "zsákmány" után kutatva.

Mikor voltál utoljára éhes?

Hogy mit akarok ezzel?

Ugye emlékszel még arra, mit írtam korábban? Hogy változni és változtatni akartam, hogy én akartam irányítani és le akartam vetni koloncokat magamról. Nem csak fizikailag, lelkileg, szellemileg is. Ez egy út, mondták nekem sokan, s el is ismertem, hogy igazuk van. Több lépéssel előrébb járok, mint amit ide leírok, de nem azért, mert lusta vagyok, hanem mert biztos akarok lenni, hogy amit leírok, az ott és úgy van, rendben van.

Változtatni akartam magamon, magamban, hogy rövidre fogjam. Olvastad, tudod, lépjük végre tovább.

Ennek az utazásnak az is része, amikor figyelem a reakcióimat egy-egy élethelyzetben. S ha nem tetszett, változtatni igyekszem rajta.

Előre bocsátom, hogy nem olvastam már jó ideje semmiféle életmódváltással foglalkozó könyvet, s amiket olvastam is, nagyrészt a sarokba dobtam, mert nettó hülyeségek voltak. Számomra. Másnak talán az volt AZ ÚT, de belőlem csak viszolygást váltottak ki. Vagy értetlenséget.

Értsd, teljesen elfogadom, ha most bezárod az oldalt. Mondhatom?

Három... Kettő... Egy...

Az éhség jó!

Igen, az éhség jó! Az egyik legjobb barát.

Még itt vagy?

Nem, nem ment el az eszem, bár, joggal hiheted ezt is. Sebaj, ettől én még szeretlek és tisztellek téged!

Szóval, az éhség egyáltalán nem rossz. Persze, maga az érzés kellemetlen, egy magunkfajta "modern" ember számára egyenesen üldözendő. De, ha képes vagy elfogadni, hogy létezik, hogy időnként találkozol vele, s nem akar rosszat, meglátod a jó oldalát is.

Az éhség teljesen természetes válasz arra, hogy valami nincs rendben, s ideje változtatni ezen. Figyelmeztet, hogy ideje enned, hogy ideje gondoskodnod a szükségleteidről. Nem az igényeidről! A kettő nem ugyanaz! Nagyon nem.

Szükséglet az az étel, ami fenntartja az életed, igény meg az, amit akkor eszel, mikor már, vagy még nem vagy éhes. Nem, a második tányér már nem szükséglet. Ahogy a harmadik palacsinta se (lehet, a második se), ahogy a csokika és a chips se. Meg a cukrászdalátogatás se. Sőt, mondjak rosszabbat? A kóla se.

Az éhség jó barát. Barátja a tested szükségleteinek, egy vészjelzés, figyelmeztetés, segítség, támogatás. Hogy lehetne rossz, félelmetes az, aki a jobbját nyújtja, hogy kihúzzon a gödörből?

Ugye, hogy nem ment el az eszem?

Tudod, mit csinálok mostanában éhség barátommal karöltve?

Egymásra támaszkodunk. Kart karba téve vezetjük egymást a hétköznapokban. Kedves vendégként várom, s mikor megérkezik, örömmel üdvözlöm, átölelem, magamhoz szorítom. Bevezetem az otthonomba, s élvezem a társaságát, mert tudom, a lehető legjobb szándékkal érkezett: az életemet akarja megmenteni.

Nem az éhenhalástól, épp ellenkezőleg, attól, hogy túl sokat egyek. A szükségleteimen felül.

S most értünk el oda, miért az a cím, ami. Mert bátorság kell ahhoz, hogy túllépjünk a belénk ivódott, ősi félelmen, s meglássuk a "sötétben" azt, ami jó. Bátorság kell ahhoz is, hogy beengedjük az éhséget az életünkbe, engedjük dolgozni, engedjük, hogy kiépítse azokat a kis hidakat, amik átsegítik az ember elméjét, érzéseit a nehézségeken. Bátorság kell, hogy szembe tudjunk nézni önmagunk tökéletlenségével.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nálunk nem fogy el egy tepsi almás pite, vagy vörösboros sertéspöri nokedlivel. Egyáltalán nem ezt jelenti. Még azt sem, hogy nem élvezem az ételeket, vagy nem eszem időnként többet, mint amit a szükségleteim kívánnak. Főleg jó társaságban. Istenem, hát ki ne szeretne őt szerető emberekkel egy asztalnál ülve elfogyasztani egy jó ebédet, akár az övet is kioldva? Az vesse az első követ, aki nem! Az én szemem, az én agyam, az én szokásaim is emberből vannak. Nem vagyok aszkéta.

Csak egy ember, akinek eggyel kevesebb félelemmel kell megküzdenie az életében.