Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2010. február 8., hétfő

Sebikével

Ma délelőtt én voltam a dajka. Reggel enni adtam Beninek, elvittem az óvodába szánkóval, majd mikor hazaértem, átvettem Sebi felügyeletét, mert Krisztának le kellett mennie a városba a munkahelyére, az adópapírok miatt. Délután fél kettőig én tartottam a frontot.

Ezalatt játszottunk, megetettem, kétszer elaltattam, plusz, hogy minden boldogságom teljes legyen, akkorát termelt a pelusba, hogy csupa kaka lett a háta és a jobb combja. A pelenka- és ruhacserével a mai napra betervezett testépítő edzésemet letudtam. Lassacskán profi pankrátort nevel belőlünk a törpe.

Már itthon volt párom, Sebi kettőnk között kúszott-mászott, épp ahogyan úri kedve diktálta. Dúdoltam, fütyülgettem, de semmi konkrét, ismert dallamot, csak úgy. Kakofónia á la én. Azt vettük észre, hogy Sebi reagál a mély hangokra - mikor fütyültem, csak nézett rám, mintha azt kérdezné, hogy normális vagyok-e.

Felkaptam a fényképezőgépet és ezt rögzítettem:


Sebi táncol

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése


A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!