Legutóbb kedden írtam, s ma már vasárnap van. Bár péntekig dolgoztam, s így oly sok minden nem történt, hisz egész nap egyedül vagyok, s a telefonos beszélgetéseink alatt sem hangzott el semmi érdemleges, de akárhogy is, tegnap már itthon voltam.
Nagyon jó napom volt. Bár fáradt voltam, de tudtam játszani a gyerekekkel. Főleg Benivel. Kriszta mondta is este, hogy "Benis napod volt". Jól éreztük magunkat a manóval. Reggel megetettük a FaceBook-on "élő" halainkat, majd learattuk az aktuális termést a FarmVille-n. Utána beszélgettünk kicsit, aztán birkóztunk és csikiztük egymást vagy egy órán keresztül.
Délutánra persze utolért az 5 napos 4 órás kelés átka, így egyik pillanatról a másik elaludtam. Kriszta szerint 3 órát alhattam. Megünnepelve, hogy végre kipihentem magam, engedtem magamnak egy kád erősen meleg vizet, s beleengedtem álomittas tagjaimat. Vittem magammal a nemrég vásárolt könyvemet is. Nem sok volt már vissza belőle, gondoltam, szépen kiolvasom. Alig olvastam azonban pár oldalt, mikor Benike bejelentette, hogy szeretne velem fürdeni. Mondtam neki, hogy dugja csak bele a kezét a vízbe. Megállapította, hogy forró. De ő azért is velem akar fürdeni. Kinyittattam vele a fürdő ajtaját, s mondtam neki, hogy pakolja el a játékait a szobában, aztán jöhet.
Mikor végzett, még mindig nagyon melegnek érezte a vizet, de úgy tűnik apja fia, mert ennek ellenére levetkőzött, és beszállt mellém. Igaz, jó ideig a combomon-térdemen ücsörgött és csak csorgattam rá a vizet, de végül behuppant a vízbe, s elkezdett fürdőjátékokat dobálni a vízbe, meg ficánkolni. Igen kellemetlen tapasztalatból mindkét kezemet pajzsként tartottam a lábaim közé, s megvártam, míg kicsit lehiggadt. Aztán szépen lemostam, - kivéve az intim testrészeit, azok rá tartoznak -, s már jöhetett is érte anya. Persze Benike erős rosszallása ellenére.
Atya világ, mi lesz itt, ha majd Sebi is be akar jönni?!
Gyorsan hajat mostam, majd - még egyéb testápolás után - meséltem a nagyfiúnak. Szokásunkhoz híven egy átlagos mesét Kriszta valamilyen alsós olvasókönyvéből, majd egy bibliai történetet. Mindkettőt röviden megbeszéltük, aztán jöhetett az álommanó a nagyfiúhoz.
Határozottan kellemesen telt a szombatom. Boldog vagyok.

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!