A mai reggel is igen érdekesen kezdődött.
Először is a munkahelyen eldugult a WC, ahová járok a dolgaimat elvégezni. Bár csak csurgattam, a víz iszonyú lassan folyt le. A kefével belekotortam ugyan, de nem sokat segített a dolgon. Mikor végre nagy nehezen lefolyt, azt láttam, hogy egy műanyag(hoz hasonló) fehér valami ücsörög a víz alatt, s szinte teljesen elzárja a lefolyót. Mivel épp belefutottam egy kollégába, mondtam neki, hogy szóljon valamelyik főnöknek. Eddig rendben is volna, de aztán elgondolkodtam. Ahogyan a cégnél mostanában mennek a dolgok, a vége előbb-utóbb az lesz, hogy én dobáltam tele szeméttel a WC-t...
Aztán kisétáltam a kapuig, de lekéstem az első járatot. Sebaj, megvártam a másodikat, 5 perc a különbség a kettő között. Mivel nem volt kedvem fagyoskodni, felültem a kapuban a buszra - parola a sofőrrel - és mentem egy kört. Tulajdonképpen visszafelé, mert a kapun kifelé kellett volna haladnom a logika szerint, de a busz is arra ment az iparterületen megtett kör után, úgyhogy mindegy - gondoltam. Rosszul.
Miután egy szál utasként beértünk az erőmű pályaudvarára, a sofőr is észrevette, hogy én bizony ott ülök az első ülésen, szinte mellette. Ami már itt érdekes, hisz elviekben folyamatosan figyelniük kell, hogy van-e még utas. Ezért van tele minden busz tükörrel belül is. De elkalandoztam. Észrevett, s csak úgy barátilag megkérdezte:
- Hát te?
Már gyanakodnom kellett volna, hiszen valóban eget verően furcsa esemény lehet egy sofőr életében, ha egy utas az autóbusszal a pályaudvarra érkezik. Felbátorodva visszakérdeztem:
- Mi a gond? - csavaros logikám szerint itt be kellett volna fejeznünk a társalgást, de az a fránya ajtó csak nem nyílt ki.
- Minek szálltál fel a kapuban, ha kifelé jössz?
Először csak néztem bután a sofőrre, de láttam, hogy komolyan gondolja.
- Lekéstem a 40-est és nem volt kedvem fagyoskodni.
Itt most már tényleg ki kellett volna nyílnia az ajtónak, de nem...
- Ne mond már, az utánam jött!
- Őőőő... Ez nem a 45-ös? - mutattam a buszra, amiben dekkoltunk.
- De!
- Akkor ez nem a 40-es után indult el?
- Nekem ne magyarázz, az utánam jött! - mondta szinte kiabálva és végre kinyitotta az ajtót.
Feladtam, nem volt kedvem lekésni a városi járatot is egy fafejű ember miatt...
Először is a munkahelyen eldugult a WC, ahová járok a dolgaimat elvégezni. Bár csak csurgattam, a víz iszonyú lassan folyt le. A kefével belekotortam ugyan, de nem sokat segített a dolgon. Mikor végre nagy nehezen lefolyt, azt láttam, hogy egy műanyag(hoz hasonló) fehér valami ücsörög a víz alatt, s szinte teljesen elzárja a lefolyót. Mivel épp belefutottam egy kollégába, mondtam neki, hogy szóljon valamelyik főnöknek. Eddig rendben is volna, de aztán elgondolkodtam. Ahogyan a cégnél mostanában mennek a dolgok, a vége előbb-utóbb az lesz, hogy én dobáltam tele szeméttel a WC-t...
Aztán kisétáltam a kapuig, de lekéstem az első járatot. Sebaj, megvártam a másodikat, 5 perc a különbség a kettő között. Mivel nem volt kedvem fagyoskodni, felültem a kapuban a buszra - parola a sofőrrel - és mentem egy kört. Tulajdonképpen visszafelé, mert a kapun kifelé kellett volna haladnom a logika szerint, de a busz is arra ment az iparterületen megtett kör után, úgyhogy mindegy - gondoltam. Rosszul.
Miután egy szál utasként beértünk az erőmű pályaudvarára, a sofőr is észrevette, hogy én bizony ott ülök az első ülésen, szinte mellette. Ami már itt érdekes, hisz elviekben folyamatosan figyelniük kell, hogy van-e még utas. Ezért van tele minden busz tükörrel belül is. De elkalandoztam. Észrevett, s csak úgy barátilag megkérdezte:
- Hát te?
Már gyanakodnom kellett volna, hiszen valóban eget verően furcsa esemény lehet egy sofőr életében, ha egy utas az autóbusszal a pályaudvarra érkezik. Felbátorodva visszakérdeztem:
- Mi a gond? - csavaros logikám szerint itt be kellett volna fejeznünk a társalgást, de az a fránya ajtó csak nem nyílt ki.
- Minek szálltál fel a kapuban, ha kifelé jössz?
Először csak néztem bután a sofőrre, de láttam, hogy komolyan gondolja.
- Lekéstem a 40-est és nem volt kedvem fagyoskodni.
Itt most már tényleg ki kellett volna nyílnia az ajtónak, de nem...
- Ne mond már, az utánam jött!
- Őőőő... Ez nem a 45-ös? - mutattam a buszra, amiben dekkoltunk.
- De!
- Akkor ez nem a 40-es után indult el?
- Nekem ne magyarázz, az utánam jött! - mondta szinte kiabálva és végre kinyitotta az ajtót.
Feladtam, nem volt kedvem lekésni a városi járatot is egy fafejű ember miatt...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!