Messze még a vége

Nem panaszkodom, dehogy, csak kicsit besokalltam. Persze, közben örülök mindannak, amit már megcsináltunk.

A héten minden nap, kora délutántól egészen estébe nyúlón, az új lakásban töltöttük minden szabad percünket.

István glettelt, aztán megint glettelt, majd egy kicsit glettelt még. Lassan elfogy a 20 kg-os zsák. Azzal nyugtatott, hogy valószínűleg már csak egy 5 kg-os kell... Aztán tegnap és ma már festett is ott, ahol le tudtuk fóliázni a szobát: a nappaliban és a hálóban. A mennyezetet és díszléceket kente át hófehérre. Meg a fürdőszoba mennyezetét. Ha jól emlékszem, holnap csiszolni fogja a glettelt részeket, aztán szombaton már a fóliázott szobák falai is kapnak egy réteg festéket.

Szombaton, kora reggel jön majd Krisztám barátnőjének férje és az ő egyik barátja,  rokona, hogy elvigyék a feleslegessé vált faanyagokat a leendő gyerekszobából. Van bőven... Ezt követően fólia kerül ide is és mehet a menet.

Éppen a faanyagok előkészítésén ügyködtünk ma Csabi barátommal: hozott egy csavarbehajtót, s szétszedtük az itt hagyott öreg szekrényeket. Gondolhatod, hogy szenvedtünk a begyógyult, rozsdás csavarokkal. Sokszor még a gép se boldogult velük, csak elnyírta a fejeket. Végül nem maradt más eszközünk, mint az erőszak. Konkrétan, miután leszedtük a szekrényajtókat és kicsavartunk a hátlapból minden csavart, amit tudtunk, belülről lerúgtam a hátlapot.

Közben befutottak az asztalos srácok is, elkezdték szétkapni a konyhabútort, egészen addig,  míg kiderült, az egyik konyhai elzáró nem működik kifogástalanul, s ha letekerik a csövet, spriccel, csöpög a víz. Kriszta már abban a pillanatban tárcsázta is a vízvezeték szerelő számát, akit, isteni csodaként, még pont azelőtt kapott el, hogy máshová ment volna dolgozni. Tekintve, hogy a szomszéd utcában lakik, pillanatok alatt odaért hozzánk és megoldott a a gondot. Addig a srácok elpakolták a maradványokat, majd mikor a vizes szakember végzett, szétverték a mosogatót tartalmazó szekrényrészt is. Ezután a vízvezeték szerelő kicsit vésett a falon, majd kimérte melyik leágazás hol lesz, s közölte, hogy akkor ezt holnap fel is pattintja. Végül még lecsatlakoztatta a tűzhelyet a gázról, s ledugózta a csonkot.

Ekkor érkeztek meg a Diego-s srácok is, hozták a laminált padlót. Csabi barátom segített nekik behordani a holmit, én mindösszesen egy tubus szilót és egy kis szatyornyi szerelékeket cuccoltam be, de még ebbe is beleroppant a bal térdem. Jó, nem ebbe, hanem a sok ácsorgásba, mászkálásba és egy kis járdahibába, amire ráléptem. Mit tagadjam, könnyek futottak a szemembe. Persze, ne panaszkodjak, Kriszta sokkal, de sokkal többet melózik, gürcöl, kínlódik azért, hogy haladjunk.

Aztán Istvánnak mennie kellett, de még előtte rendeltem nála egy festőlétrát. Eddig ilyesmire nem volt szükségem, de akárhogy is nézem, mostantól egy izzócsere is megköveteli. Körülbelül 10 cm-rel magasabban van a mennyezet, s már nem érem fel a foglalatokat "csak úgy". Hokedlire, székre meg nem szívesen állok fel. Marad a masszív, stabil és biztonságos(abbnak látszó) létra.

Persze, hogy ne legyünk olyan nagyon boldogok, van kaka is bőven. 

Egyrészt a fürdőszoba és a lenti WC nagyon lelakott állapotban van, a sok hipó és egy kis festés maximum pár hónapig ápol és takar. Az nem kis pénz és meló lesz. Emellett, mintha, mondom, mintha minimális gázszag lenne a kazán közelében. Értesítettük a tulajdonost, aki csak annyit kérdezett, hogy, ugyan, mitől lenne gázszag... Kriszta elzárta a csapot az óra mellett, de a jogosult szakemberek kivétel nélkül csak jövő hét második felére ígérték magukat. Addig meg szidhatnak a szomszédok, hogy nem fűtünk. Mindegy, az élet fontosabb. Alaposan kiszellőztettünk a kazánházban és ezzel véget is ért, amit mi megtehetünk.

Másrészt, valamilyen, számomra érthetetlen oknál fogva Kriszta munkahelye és a bank nem tud megegyezni, hogy a munkáltatói hitel banknak történő átutalása előtt vagy után kössük-e meg a szerződést. A bank szerint előbb utaljon a munkahely, után szerződünk, a munkahely szerint előbb szerződjünk, aztán utalnak. Ma pedig, hogy minden öröm és boldogság legyen, Kriszta kolléganője továbbképzésen van. Így ezen már most buktunk is egy hetet.

Mikor végül mindenki elment, s ketten maradtunk, zsákként csuklottam le az egyetlen ülőhelyre, ami jelenleg megtalálható a lakásban, a hokedlire. Lüktetett a térdem, hasogatott a derekam és éhes voltam. Ez utóbbin némi pogácsa segített, amit baracklével öblítettem le, csak hogy adjak egyet, úgy igazán, izomból, az életmódváltásnak. Bár, ezzel, tulajdonképpen, meg is vacsoráztam.

A jövő hét is szép futam lesz, kedden jön Kriszta öccse, elkezdi a villanyszerelős melókat, aznap biztosan nem lesz áram a lakásban. Remélhetőleg sikerül befejeznie vasárnapig a teljes áthuzalozást és minden mást, amit kértünk tőle. Hogy addig mi lesz a festéssel, nem tudom. Talán a garázs és a spájz kerülhet sorra. Vagy tudja a fene. Majd kiderül.