Csabi barátom fél kettőkor érkezett meg hozzánk. Körbejárta a kocsit, majd felnyitottam a motorháztetőt és megnéztük az ablakmosó- és hűtőfolyadékot. Az olajszint rendben volt, ahhoz nem kellett nyúlni. A fékhez és a tengelykapcsolóhoz való folyadékot majd a szerelő ellenőrzi. Legurultunk a közeli MOL kútra. Persze, nem ment olyan simán, az utca, ami a legközelebb van hozzá, s kivezet a főútra, egy kissé lejt, felfelé. Akarom mondani, emelkedik. Persze, hogy pont akkor jött autó, mikor én hajtottam volna ki a főútra. Dízellel tanultam, még azzal is sikerült lefulladni emelkedőn, benzinessel NEGYEDJÉRE tudtam elindulni...
Megtankoltunk, de nem vittem túlzásba, 10 litert töltöttem a gépbe. Aztán ellenőriztük a keréknyomást az összes papucson. Minden rendben volt, így visszajöttünk a ház elé, ahol Csabi is beült, s tettünk egy kört a parkoló körül. Elégedett volt a Kalosunkkal, szerinte is tökéletes lesz családi autónak. Még kérdeztem tőle ezt-azt, főleg az olajról, aztán elbúcsúztunk, dolga volt.
Megkértem a srácokat, csengessenek fel Krisztáért, közben elbeszélgettem a szomszéd nénivel, aki szintén megcsodálta Azúrt. Igen, így neveztük el, kék és messze megy, adta magát a rajzfilmhős neve. ;) Egy közelben lakó idősebb hölgy pedig amiatt szólított le, hogy mennyit fogytam és hogyan sikerült. Dagadt a mellem, mit tagadjam! (Apropó: visszaállt a korábbi 119 kg.)
Lejött párom, mondtam neki, menjünk egy kört a városban, majd támadt egy ötletem, s megkérdeztem, szeretne-e inkább a méztermelő rokonaihoz elgurulni, itt laknak 25 km-re. Nem volt kedve. Srácok közben kitalálták, nézzünk el az erőműhöz. Erre nekem egy új terv fogant meg a fejemben. De senkinek nem mondtam semmit, csak kihajtottam a főútra és elindultam dél felé. Szépen el is elgurultunk az erőmű mellett, mikor is a fiúk megkérdezték, hová megyünk. Kriszta válaszolt helyettem: "Az a gyanúm, Tolnára!".
Út közben megelőztem egy Suzukist, majd szépen bekanyarodtam a megfelelő elágazónál. Aztán eltévesztettem az utcát. Szép és keskeny volt, de sikerült egy tökéletes ipszilonnal megfordulnom. Ezután már gond nélkül megtaláltam a megfelelő útkereszteződést, s beálltam Zoliék háza elé.
Kiszálltam, csengettem, de csak a kutya jött a kapuhoz. Ismer, nem ugatott, meg amúgy is szelíd jószág. Így rá nem számíthattam, ha elromlott volna a csengő. Gondoltam, teszek egy próbát, mielőtt felhívnám őket telefonon, s benyitottam a kapun. Már első pillantásra észrevettem Zoli párját, Mónit. Intettem, mosolyogtam, majd beléptem a házba is. Nagy mosoly, kézfogás, puszik, majd behívtam a családot is.
Mindenkit alaposan megleptem. :D
Beszélgettünk, Zoli megnézte a kocsit, közben megkínáltak süteménnyel is. Srácok sem szerénykedtek, de bevallom, én is ettem, nagyon finom citromos túrótorta volt. Ha meghajt, meghajt, nem bánom, a túróra nagyon nehezen mondok nemet.
Délután négy felé elbúcsúztunk, s bemutattam, milyen frankón indulok el HARMADJÁRA... Ember, nagyon szoknod kell még ezt a gépet!
Hazafelé gond nélkül vettem minden nem létező akadályt (sima utunk volt, kis forgalom). Itthon elgurultunk egy közeli parkba, mert Kriszta természetközelibb képeket akart készíteni Azúrról, mint egy parkoló. Megmutatni a kollégáinak, holnap.
Persze, induláskor megint volt miért szorongatnom a fogsoromat. De ezt is összehoztam HARMADJÁRA...
A házunk elé, először, úgy sikerült beállni, hogy elfoglaltam két autó helyét is. Korrigáltam. István pont lent volt, párjával sétáltak korábban, most egy szomszéddal beszélgettek. Mondta, inkább álljak be az ő kocsija mellé, ott több a hely. Megkértem, segítsen, nehogy lekapjam a kocsi elejét a padkával. Elsőre kissé ferdén sikerült, másodjára szép párhuzamosan. Úgy persze könnyű, ha közben valaki mutatja, merre és meddig. :D
Itthon aztán boldogan gyönyörködhettem a család mosolyában és úszhattam a köszönetük tengerében. Ez az én jutalmam mára!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!