Száz kilométernek ötven a fele

Ennek a bejegyzésnek hamarabb kellett volna megszületnie, de mindjárt megérted, miért csak most vetem e sorokat virtuális papírra.

Zoli mondta még korábban, hogy egy másik rokona Bonyhádon lakik. Őt Gábornak hívják, ő is autószerelő, mint a másik rokona, Csaba. Mivel Bonyhád közelebb van hozzá, mint Dunaföldvár, így ő Gáborhoz szokta vinni a Hondájukat.

Megbeszéltük, hogy hétfőn, dél tájban ismét lemegyek Tolnára, majd onnan, együtt, Bonyhádra. Ő elől, én utána. A szakember nézze át alaposan a kocsit, most derüljön ki, aminek ki kell, ne akkor, mikor a srácok ott ülnek mögöttem.

Így is tettünk. Lefelé majdnem eseménytelenül telt az út, egyszer láttam trafizó rendőrautót, de a megengedett sebességhatáron belül voltam. Aztán Bonyhádnál áthajtottam egy sárgán. Meg tudtam volna állni, de akkor Zolinak is meg kellett volna, hogy bevárjon. Így inkább hagytam átgurulni a kocsit a kereszteződésen.

Gábor szimpatikus fiatalember, egykorúak vagyunk. Zoli Hondáját és a Kalosunkat párhuzamosan szerelte, hol ezzel, hol azzal foglalkozott. Hol a motort kellett hagyni hűlni, hol a forrasztó rendetlenkedett, majd a hegesztő is előkerült... stb.

Ami Azúrt illeti: volt egy-két luk a kipufogón, cserélni kell a rezonátort, matt az első fényszórók burája, lassan elérjük az olajcserét is, valamint a kuplungszettet is cserélni kell pár ezer kilométer múlva. Most még jó, nem csúszik, de szoktatni kell magunkat a gondolathoz. Emellett kiderült, hogy a generátorszíj katasztrofális állapotban van. Plusz, ami miatt, végső soron, levittem, a jobb hátsó ajtót nem vitte a központi zár.

Mivel Zoli autójának javítása elhúzódott, volt idő megrendelni a generátorszíjat, s még ki is hozta a futár. Ez 1210,-Ft volt szállítással együtt. A központi zár problémáját kábelhiba okozta, valamint a kipufogón lévő lukakat is sikerült befoltozni. Gábor szerint nem szép, de megnyugtattam, nem szépségversenyre készül a kocsi.

Végül Zoli első szélvédőjét is kijavította, volt a Hondának egy csúnya kavicsfelverődése, már vagy 8-9 éve ott éktelenkedett. Ezt, valamilyen NASA technológiás injektoros bigyóba szívott folyadékkal feltöltötte. Alig látszik a sérülés, ha az ember nem tudja mit keressen, átsiklik rajta a szeme.

Végül már erősen ment le nap, hogy elindultunk haza. Mire kiértünk Bonyhádról, be is sötétedett. Erőst kihűlt az autó, ezért bekapcsoltam a fűtést, közepes fokozatra. Kakasd után visszavettem, mert elég jó idő volt a kocsiban, a pulcsim cipzárját is lehúztam. Izzadtam, na!

Nem a félelem, vagy ilyesmi, bár tény, Bonyhád és Szekszárd között még nem sokat vezettem, s így, sötétben, igen érdekes élmény volt. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy ismeretlen úton nyomom a gázt, teljesen sötétségben, egyedül Zoli hátsó lámpái jelentették a helyes irányt, de csak egy pillanatra. Szekszárdtól már hazai pálya volt, rengetegszer vezettem innen haza, sötétben is.

Még induláskor megállapodtunk, nem megyek be Tolnára. Így is tettem. Bár Zoli félrehúzódott az elágazónál lévő buszmegállónál, én csak villantottam kettőt és jöttem tovább, hazafelé. Bunkó vagyok? Lehet, de hiányzott már a család, s éhes is voltam.

Mint itthon megtudtam (mert hazaértem, épen és egészségesen), itthon ment édesanyám és párom között a telefonálás, hogy mi van velem, megérkeztem-e már, de sötét van... Engem, persze, nem hívtak, hiába is tették volna, nem veszem fel vezetés közben. Majd ha lesz a kocsiban valamilyen kihangosító, vagy beszerzek egy Bluetooth fülre akasztóst, foglalkozok a csörgő telefonnal is. Addig nem.

Hazafelé egyszer sem fulladtam le, ami igen szép teljesítmény tőlem, úgy vélem. Parkolni is sikerült másodjára.

S most következik, hogy miért csak most ültem le mindezt megírni. Kedden elég furán éreztem magam. Csikart a hasam, volt egy-két hasmenéses futásom is. Kriszta hozta el a srácokat a suliból.

Szerda reggelre Sebinek felment a hője, köhögött, folyt az orra, kutyául érezte magát. El kellett vinnem orvoshoz. Délután tettem-vettem, Sebiről gondoskodtam, mikor hirtelen, mint derült égből villámcsapás, elkapott egy iszonyatosan erős hasmars. Ki is tartott hajnali 4 óráig, erős hányingerrel keverve, hőemelkedéssel, majd lázzal tarkítva. Ma délelőtt az ágyat nyomtam, s mostanra szedtem össze magam annyira, hogy gép elé üljek, s rendezzem a gondolataimat.

Mivel tegnap elég sok időm volt (annyit ültem WC-n, mint az egész család 7 nap alatt), írtam Gábornak, megkérdeztem tőle, mindaz, amit előbb-utóbb meg kell javíttatnunk, mennyibe kerülne. Osztott-szorzott, majd mondott egy számunkra elfogadható árat. Abban maradtunk, ha rendben leszek, vasárnap délután leviszem a kocsit, ő hétfőn nekiáll, kedd délutánra befejezni, s akkor mehetek Azúrért. Utána már csak nyári papucsok kellenek, s róhatjuk az országutat. Remélem, nem jön közbe semmi!