Csütörtök délutánra, úgy tűnt, rendbe jövök. Még nem volt az igazi, de javult. Aztán péntek délelőtt megint sokat kuporogtam a fehér porcelánon. Emiatt lemondtam egy délutánra megbeszélt programot is.
Kriszta délután három óra felé ért haza. Pénteken mindig rövidebb a munkaideje, de most neki is dolga volt, így "késett" egy órát. Még mielőtt elindult volna, beszéltünk, hogy nem tudom mi van velem, de egyfolytában hamburgert vagy pizzát ennék, s kólát innék hozzá. Tényleg nem értem, nem mintha nem esne jól időnként, de ez több volt ennél, mert egyenesen kívántam ezeket a kajákat.
Persze, hogy jó volt hozzám, s hazafelé vett egy nagy hamburgert, meg hozott kólát is. Meg a hétvégi főzéshez alapanyagot. Ültő helyemben bepusziltam a hambit, s megittam rá fél liter fekete átkot. Olyan szinten felpörgetett az a lötty, hogy győztem pislogni.
Közben Krisztám még vissza is ment a suliba Beniért, meg Sebi leckéjéért. Srácok is ittak a kólából, ami, mivel ritkán veszünk ilyesmit, nekik is "ünnepnap" volt. Benike közölte, hogy ő fáradt, Krisztám viszont el akart menni valamerre. Mivel ez igen csak összecsengett az én akkori, magasabb fokozatba kapcsolt állapotommal, felöltöztünk, Sebit a hónunk alá csaptuk, s legurultunk a JYSK felé.
Még korábban mondtam, hogy a vezetőülés cseppet ki van ülve (ihaj, de szép magyarul fogalmaztam), ezért néztünk egy párnát a hátsóm alá. Mintha oda tervezték volna, pontosan passzol az ülés méretéhez és formájához. Ha jól rémlik, kétezer forint volt. Ennyit megér a popsim és a derekam.
Sebi talált magának a rózsaszín, plüss malacot. Odavan mindenért, ami malac(os). Olyannyira, hogy ha valami nem tetszik neki, hangosan ui-zik, vagy visít, röfög. Némileg idegesítő, de hát gyerek...
Az egészben az az érdekes, hogy elsőre sikerült jól beparkolnom a JYSK-nél. :D
Aztán, ahelyett, hogy hazajöttünk volna, mentünk egy kört a városban. Kár volt.
Az OMV-nél pirosat kaptam a 6-osra kihajtás előtt, s ahogy ilyenkor illik, meg is álltam. Erre beállt a kocsi hátsójába, de konkrétan centiméterekre, egy fehér négykerekű. OK, mondtam magamban, van még egy kis helyem, picit előrébb engedtem az autót, nehogy az legyen, hogy induláskor lefulladok, az arc meg belenyomja a nóziját a faromba. Erre fogta magát, s ő is előbb jött ugyanannyit. Mire jó ez? Fél, hogy lemarad valamiről? Induláskor kicsi híja volt, hogy ne álljon le a motor. Lehet, kéne egy T-matrica a kocsira...
A körforgalomnál másik, szép és nagy hófehérke miatt hördültem fel. Csorgok, figyelem a körforgóban haladó Opelt, elsőbbsége van, menjen csak. Ekkor balról, Kápolnából megérkezik bömbike, se fék, se semmi, bevág a forgóba egy már bent haladó elé és nyomja a gázt. Én meg már félig belógva taposok a fékbe, mögöttem a többiek szintén.
Utána meg az ASE csarnoknál lévő kereszteződésnél ment fel a pumpám. Van két szép kövér STOP tábla, hogy az igavonásra használt párosujjú patása nehogy beledurrantson a hozzá képest elsőbbségben lévőbe. Erre mit csinál az IQ-barbár? Irányjelző és már tekeri is, én meg kapom le a lábam a gázról, s lépek a fékre. Mert annak, ugye, akinek elsőbbsége van a KRESZ szerint, ez a kötelessége. S mindezt miért? Hogy a kolléga sietősen bevehesse a következő kanyart a PARKOLÓBA! Vajon hány pálcás volt a jogsija?
Ehhez képest Szekszárd egy leányálom.
Ma délelőtt Beninek jelenése volt a megyei helyesírási versenyen, szintén Szekszárdon. A nyelvtan tanára vitte le egy hatodikos lánnyal együtt. A VMK-tól indultak, oda vittem el a családot, aztán legurultunk a MOL-ra, onnan meg át a LIDL-be. Itt szintén elsőre leparkoltam. Persze, nem volt nehéz, olyat választottam, ahová nem volt bonyolult.
Krisztám mondta is, ma úriasszony volt, nem kellett cipekednie. Ennek örömére szuper ebédet rittyentett, már csak Benit vártuk. Kilenc órakor indultak le, fél tizenkettőkor már itthon is volt. Azt mondta, jól sikerült a teszt, eredményt majd később tudunk meg.
Akárhogy is lesz, akár továbbjut, akár nem, mindenképpen büszke vagyok rá, s örülök a teljesítményének, mivel tudom, hogy rengeteget dolgozott, tanult.
Délutáni csendes pihenőt követően a ház legszebb nője el szeretett volna menni valahova, s mivel a múltkor már a Dunához vágyott, hát legurultunk oda. Majd át a kompkikötőhöz. Majd feljöttünk a strand mögötti tóhoz.
Itt találkoztunk húgommal, aki azonnal lecsapott a lehetőségre, hogy kipróbálja Azúrt. Első reakciója az volt, miután elfordította a kulcsot, hogy "Ennyi? Már jár?". Mivel nekik dízeles van, furcsállta a halk motorhangot. Aztán mikor elkezdte tekerni a kormányt, amiben nincs szervó... :D Kérdezte is, ilyet szerettem volna-e. Megnyugtattam, nekem ez nem jelent gondot, sőt, időnként kifejezetten jó, hogy dolgozni kell a kocsival, nem lustul el a hátam, később fájdul meg a derekam.
Holnap délután, ha minden igaz, irány Bonyhád. Srácokra mama vigyáz, csak Kriszta és én megyünk. Remélem, minden rendben lesz.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!