Eltelt egy hónap ismét. Gondolom, hiányoztam. Ha mégse, annyi baj legyen, akkor is itt vagyok. ;)
Az elmúlt időszak két dologgal telt, ha a hétköznapok monotonitását nem veszem számításba: leendő autónk keresgélésével és gyógyulással.
Kezdjük az utóbbival!
Benjámin kezdte a sort, belázasodott, köhögött, náthás volt. Egy hetet töltött itthon, ápolgattam. Aztán következtem én, bár nálam nem volt szó szerinti láz, s csak náthás voltam, de olyan fejfájással és általános gyengeséggel keveredett, hogy volt mikor felállni sem tudtam. Aztán Kriszta is beleszaladt, ő is köhögött és úgy fogyasztotta a zsebkendőket, mintha ette volna. Egyedül Sebestyénnek nem volt semmi baja, nehezményezte is, hogy míg ő iskolába megy, addig mi sehova. Egyáltalán nem vigasztalta, hogy szívesen cserélnénk vele.
S most az autóról...
Nem, nincs még meg az igazi, így aztán fényképet sem fogok róla feltölteni.
Az első, amit megnéztünk, Szekszárdon volt, egy kereskedésnél. Előtte felhívtam, megnéznénk, megkérdeztem, mit kell tudni az autóról, milyen ismert gondja van... Minden szuper, minden szép, jöjjünk bátran.
OK, István szomszéd segítségével lejutottunk, ahol azzal fogadtak, hogy szilentet kell cserélni a hátsó futóműveken, türelmünket kérik, nemsokára kész a kocsi. OK. Vártunk. Teszem hozzá, a kutya nem foglalkozott velünk, azt leszámítva, hogy időnként az épület másik oldalából odaszólt az egyik férfi, üljünk le, ha szeretnénk. Mi inkább a többi kocsit néztük. Eltelt 10 perc, majd 15. Elnézést kértek, nemsokára jön a kocsi, türelem. OK. Aztán 20-25-30 perc. Még mindig semmi. Elnézést, megnézik mi a helyzet, rögtön jönnek. OK. Vártunk, immár 35-40 perce. S akkor hirtelen megérkezett a Daewoo, ami, hogy is mondjam, nem pont úgy nézett ki a valóságban, mint a fotókon. Rozsdafoltok, felpúposodott festék...
Beültem, kipróbáltam a pilótafülkét. Az első, ami feltűnt, hogy a jobb lábszáramat nagyon nyomta a fűtés és rádió kezelőpaneljét magába foglaló elem. Bocsi, nem tudom, mi a konkrét neve.
Kiszálltam, ekkor állt velünk először szóba (leszámítva a köszönést, meg a hellyel kínálást) az eladó. Hogy mennyit szánunk autóra, mit és miért... stb. Pont ott állt egy Ford mellettünk. István mondta, nézzem meg azt is. Beszálltam, nagyon kényelmes volt, minden kézre állt. Néztem az árat, 29 ezerrel több, mint amit mi mondtunk felső határként. Elkezdtem dicsérni az autót, kérdeztem ezt-azt, sétálgattam körbe, hümmögtem... Az eladó meg csak nézett, majd bezárta a kocsi ajtaját. Hogyhogyhogymi? Itt állok mellette, próbálok némi értelmes reakcióit kicsiholni, elkezdeni egy beszélgetést, esetleg alkut... Erre bezárja az ajtót. OK, mondtam, gondolkodunk rajta. Megköszöntük a lehetőséget és eljöttünk.
Átgurultunk egy szomszédos kereskedőhöz. Bementünk, nagy udvar. Néztük a kocsikat. Sehol senki, még annyi se, hogy köszönjön. Nézegettük, nézegettük, István talált egy Wagon R+-t. Odaint, szálljak be, kényelmes-e. Beültem, beállítottam az ülést, majd kiszálltam és beültem hátra. Éppen elfértem, ez jó jel. Ekkor megjelenik egy alkalmazott és közli, de nem túl kedvesen, hogy most lett kitakarítva az autó. Mi meg mondtuk neki, hogy autót vennék, ezért ültem bele. Valamit dünnyögött az orra alatt, hogy "szabad", vagy ilyesmi. OK, fogtuk magunkat, eljöttünk.
(Voltunk korábban egy helyi kereskedésben is, de nem tudtak nekünk olyan autót mutatni, amit megengedhettünk volna magunknak. Ezt leszámítva rendesek, segítőkészek voltak, ott semmi gond nem volt.)
Nézelődtem a neten, most már abban a tudatban, hogy egy Wagon R+ megfelelő lenne. Találtam is egyet Kriszta lánykori városában. Felhívtam az eladót, megbeszéltünk egy mindkettőnknek megfelelő időpontot, amikor felutaztunk és elvittük egy helyi szerelőhöz az autót, átvizsgálásra.
A történethez hozzátartozik, hogy egy tolnai barátom, Zoltán egyik rokona ennél a szerelőnél dolgozik, s ismerősi alapon, ingyen átnézték a kocsit. Hála Zoltánnak és a rokonának!
Szóval, átnézettük a kocsit. Körülbelül 60 ezer forintnyi javítanivalót találtak rajta. Ez a kocsi hirdetési árának kb. 10%-a. Ennél alacsonyabb árat mondtam alkukezdésnek, majd végül eljutottunk egy olyan összeghez, amennyit már szerintem nem ért az autó. Még úgy se, hogy kaptunk volna hozzá egy szett nyári gumit felnin, plusz odaadta volna a vezérműszíj cseréhez az alkatrészeket. Kértünk pár nap gondolkodási időt, mert korábban már szóba került két másik kocsi is.
Az egyik István szomszéd lányának Fordja volt, egy aranyos Ka. Nem, nem aranyoska, hanem aranyos Ka. Igen, ez nem túl nagy autó, csak három ajtaja van és viszonylag pici a csomagtere. De van benne klíma és ABS is, plusz az egész autó tipp-topp állapotban. Van rajta mit javíttatni, de semmi olyan, ami taposóakna lenne. Motorikusan rendben van a kicsike, friss műszakival. Beültem, nagykabátban is teljesen kényelmes volt, a srácaink is bőven elfértek mögöttünk. Ha nem gondolkodna még a lány az eladáson (jelenleg nincs is itthon, rokonokhoz ment ki külföldre), már megvettük volna.
A másik kocsi egy Opel Astra lett volna, az F szériából. De arról letettünk, túl sokat kért érte az eladó. Nem azért, mert nem ért volna annyit, szuper állapotban van a kocsi, hanem mert annyi lett volna az összes pénz, amit vásárlásra, szervizre és átírásra akarunk költeni. Plusz ekkor derült ki, hogy a Krisztám által megörökölt pincére bejelentkező vevő mégsem fizetőképes, így almás maradt a dolog.
Végül felhívtuk a Wagon R+-t áruló férfit, hogy köszönjük szépen, nem vesszük meg a kocsit. Egyáltalán nem volt csalódott, szinte örült. A hirdetés azóta is fent van a neten. Érdekes. :)
Nézelődtem, nézelődtem a neten. Találtam egy Ople Astra-t Kriszta öccsének lakóhelyéhez közeli utcában. Összehoztuk az eladót és sógoromat telefonon. Ha sógor úgy látja, jó az autó, felmegyünk hozzájuk, megnézzük, kipróbáljuk. Másnap hívott minket sógor, elmondta, mit tapasztalt. Véleménye szerint az autó megérné, egy dolog nem tetszett neki, de az nagyon nem. Nekünk sem. Nevezetesen az, hogy megkérte az eladót, reggel, mikor odamegy, nézhessen egy hidegindítást. Erre, mikor odaért, felnyitotta a motorháztetőt, langyos volt a gép. Mikor sógorom rákérdezett, hogy ezt most mégis hogy és miért, az eladó csak hárított, hogy ő is most jött le, nem használta a kocsit...
Most komolyan, tényleg ennyire nehéz őszintének lenni, nem hülyének nézni az embert, nem azzal a szándékkal árulni egy autót, hogy átverjem a vevőt?
Aztán kiderült, hogy Csabi barátom Astra-ja is eladó lehet. De még ő is gondolkodik. Nincs is ezzel gond. Főleg, mivel a minap, mikor megtudta, hogy már közel két hónapja nem ültem volánnál, felajánlotta, hogy menjünk egy nagy kört a környéken, "ismerd meg hazád" jelszóval ajkainkon. :D
Közben kikérdeztem a kocsiról. Egy aprócska bibi van: mások is megvennék. Üzletben meg nincs barátság, főleg, ha rokonok is jelezték korábban, érdekelné őket a kocsi. Aki többet ad majd, azé lesz. Ez, egyébként, teljesen érthető és korrekt. Ha végül nem is mi vesszük meg, de vezethettem már, s ahogy Csabi mondta, fogom is. Legközelebb itt, a városban. Ahogy anyum mondta: "Nagyon rendes ez a fiú!" Egyetértek. ;)
Most egy kicsit leültettem a témát. Elfáradtam. Valahol vár ránk egy autó, majd megtaláljuk. Ha nem most, akkor később, vagy azután.
1 megjegyzés:
:)
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!