Mint legutóbb mondtam volt, úgy éreztem, ideje kicsit félrerakni az autóvásárlás témáját, s kicsit visszatérni a kályhához: önmagamhoz. Nem adtuk fel, csak üresbe raktuk. :)
Egészen csütörtök délutánig, mikor István szomszéd átkopogott, ráérek-e, mert a közelben parkol egy eladó autó. Olyan, amit először is néztünk, még Szekszárdon, de annál sokkal jobb állapotban van, s olyan, amilyet alapvetően szeretnék.
Kriszta is odalépett hozzánk, kérdeztem, szeretne-e jönni, mire "hogyne jönnék!" volt a válasz. Felöltöztünk, srácoknak mondtuk: viselkedjetek rendesen, szabályokat tudjátok, nemsokára jövünk, telefon a helyén, ha kell valami, hívjatok!
Elsétáltunk a kocsihoz, megnéztük, kívülről, belestünk az ablakokon... Aztán felhívtam az eladót, aki már mondta is, 10 perc múlva ott van, hozza a kulcsokat.
Pontos volt. Igaz, egyre hűlt a levegő, kissé már reszkettem, még nem kellemes naplemente környékén a szabad ég alatt ácsorogni. De megérkezett. Kinyitotta, benéztünk, felnyitotta a motorháztetőt, beindította a motort. Pöccre, ahogy mondani szokás. Szépen járt, semmi zaj. A motortér az elvártnak megfelelően nézett ki. Pár mondatban összefoglalta a kérdéseinkre a választ, majd már ültünk is be, hogy elvigyük próbakörre a kocsit. Eladó az anyósra, Kriszta mögém, István az eladó mögé. Kitalálhatod, én hol ültem. :)
Vezettem kb. 15 km-t, városban, főúton. Nagyon szépen viselkedett a gépjármű, annak ellenére, hogy "csak" 1,2-es motor van benne, a négy embert tempósan vitte. A váltója valami álom, mindig is ilyenről ábrándoztam. Nem fulladtam le, de nyilvánvaló volt, hogy nem vagyok gyakorlott sofőr.
Visszaértünk a parkolóba, kérdeztünk még ezt-azt. Megtudtuk, hogy kora délután is megnézte már egy érdeklődő, de nem akart anélkül dönteni, hogy a feleségének meg ne mutatta volna, mivel az övé lett volna a kocsi. Nem ezért, hanem mert teljesen elégedettek voltunk, s István is támogatta (családjában van ilyen autó, ismeri a típust), mi kezet nyújtottunk a kiírt ár 5%-nál kevesebbért. Az eladó meg belecsapott.
Másnap, péntek délután ütöttük nyélbe az üzletet. Kifizettük a vételárat, helyben megkötöttük a biztosítást (kedvezőbbet, mint amit a neten találtunk, alkuszoktól), majd azon melegében el is vitt bennünket az eladó felesége az okmányirodába. Mikor visszaértünk, kaptunk a kocsi mellé egy egészségügyi dobozt, elakadásjelző háromszöget, fényvisszaverő mellényt. Emellett pár hasznos tanácsot a tankolással, szervizzel és a kocsi kezelésével kapcsolatban, valamint egy telefonszámot, amin bármikor, bármi miatt felhívhatjuk őket. Mosolyogva mesélte a hölgy, hogy legutóbb egy házaspárnak segítettek kitalálni Budapestről, mert eltévedtek, s tőlük kértek segítséget. De ha alkatrész kell, azt is olcsóbban tudnak szerezni...
Végül becsüccsentem a sofőrülésbe, Krisztám mellém, s elindultunk... volna. Mert lefulladtam. Aztán megint. Jó, bevallom, eléggé izgultam. Első autó, első önálló út, mellettem párom, közben egy másik nő figyel az autó mellett állva, mögöttem meg egy drága autó parkol, előttem egy kitárt, de nem nagy vaskapu... Zabszem nem fért volna be. Ha te ügyesebb lettél volna két hónapos friss jogsival, úgy, hogy a vizsga óta nem vezettem 3 órát... akkor jobb vagy, mint én.
De, végül, harmadjára sikerült elindulni, s gond nélkül haza is hoztam páromat. Feljöttünk, srácoknak mondtuk, ha szeretnék megnézni, kipróbálni, öltözzenek. Pillanatok alatt elkészültek, a tárolóból felhozták Sebestyénnek az ülésemelőt, majd kiálltam a parkolóból, s átgurultunk a szomszéd utcába, anyumék háza elé.
Ott érdekesen fordultam meg (zsákutca), rutinos pilóták vagy a hasukat, vagy a fejüket fogták volna, ha látnak. Lehet, láttak is. Nem baj, megfordultam. Ezután szólt fel Kriszta anyumnak, nézzen ki az ablakon, itt vagyunk a ház előtt. Ő szépen ki is kukucskált, de nem értette, miért nem lát minket, hol vagyunk. "A kék autóban!" :)
Anyu csodálkozott, hüledezett egy sort, majd örvendezett is. Közben én visszagurultam hozzánk, beálltam oda, ahonnan indultuk, majd kifújtam magam. Egy nap két út is, megy ez nekem, igazi Fittipaldi vagyok! :D
Srácoknak nagyon tetszett a kocsi, nagyon örültek, Kriszta nem különben. Én túl fáradt és feszült voltam ehhez, de örültem az örömüknek. Krisztáénak leginkább, hiszen, végül is, érte, kérésére csináltam végig mindent, a KRESZ-től kezdve, egészen idáig.
A már korábban említett két kocsis rokon is megtudta, hogy autót vettünk. Megkérdezte, hogy kajára maradt-e pénzünk. Egyszerűen rajongok a kedvességéért! Toll a fülébe...
Ma nem mentünk vele, de felfedeztem, hogy a kesztyűtartóban egy doboz izzókészlet van. Az agyam viszont sokszor járt körülötte, találgattam, milyen név illene hozzá. Mániám, hogy a fontosabb használati tárgyaimat elnevezem, illetve elnevezzük, vagy ha önálló nevet nem kapnak, de rendszeresen megsimogatom őket, beszélek hozzájuk, megköszönöm a munkájukat. Nézhetsz bolondnak, nem számít. :P
Vacsoránál Krisztám megjegyezte, hogy jó lenne, ha holnap lenne kedvem és energiám vezetni, mert szeretne kicsit menni vele. Mondtam neki, Csabi barátommal már lerendeztem egy ebéd utáni találkát, megmutatja, hogyan kell olajszintet ellenőrizni, tankolni... stb. Egyszóval, nem kell aggódni, megyünk vele, ha eljönnek velem a kútra.
S végül, íme, egy kép, ahogy a srácok örülnek az új családtagnak:
Beni, Sebi és a Daewoo Kalosunk
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!