Már a második napot húztam le nappalos műszakban. Mint ilyenkor mindig, most is hajnali 4 órakor kelek - kivéve, ha Sebi másként dönt -, este 7 órára érek haza. Annyi könnyebbség volt eddig, hogy hétvégén nem jönnek be a főnökök, kicsit lazábbra lehet venni a figurát. Nem, ez nem azt jelenti, hogy nem végzem el a feladatomat, csupán nem kell látványosan mutatnom, hogy dolgozom. Úgyhogy fáradt vagyok, de még elviselhető.
Visszautalnék egy gondolat erejéig a korábbi bejegyzésemre, Sebi vérvételére és az aznapi rohanásra. Párom készített egy rövidke videót gyermekünkről, akkor még a fejecskéjén volt az egyik vattacsomag. A videó 3 perces, vágatlan anyag. Mivel páran hiányolták Sebi valódi hangjait, most nem zenei aláfestéssel teszem közzé a mozgóképet, hanem a maga csupasz lényegében. Sokat ne várjatok! ;)
Tehát, a film címe: Önismeret. Külön figyelmetekbe ajánlanám az orvosi esetnek is beillő kancsalítást, illetve azt az örömteli szuszogást, mikor tudatára ébredt amatőr - ám igen tehetséges - színészünk, hogy ott van mellette ANYA.
Az alábbi képek pedig ma készültek. Apósomék, sógorom és a barátnője látogattak el hozzánk. Mivel dolgoztam, párom fényképezett. Így róla ma nem készülhetett kép. Kárpótlásul egy pénteken készült fotót is bemásolok.
Életem értelme(i)
Büszke nagyszülők
Árpi, Beni és Ewa
Kicsit sem büszke sógorom és szégyenlős kisfiam




Sógorkám, akár hogy is nézem, jól áll neked a gyerek, szóval hajrá! :D
Ez a fotó pedig azért kerül be a mai gyűjteménybe - nem tudom mikor készült, de a héten, az biztos -, mert tökéletesen kifejezi a törpös eddig megismert személyiségét.
Don Sebi
Ez a fotó pedig azért kerül be a mai gyűjteménybe - nem tudom mikor készült, de a héten, az biztos -, mert tökéletesen kifejezi a törpös eddig megismert személyiségét.

Remélem tetszett, jó éjt!
(A jogi közleményért görgess a lap aljára!)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!