Reggel arra ébredtem, hogy fázom. Tegyük hozzá az igazsághoz, hogy egy trikó volt csak rajtam - nyugodj meg, nem mellékelek képet, ezt megúsztad. Kinézek az ablakon, hát mi a bánat ez ?! Köd?! Ilyenkor? Gyorsan a telefonomra pillantok: június végét írunk. Azon kaptam magam, hogy próbálom felidézni, hová tettem a hólapátot...
Sebestyén egyre erőteljesebben követelte a reggelijét, ám miután anya betömte a száját, pillanatok alatt zuhantam vissza álomországba. Ez volt 6 óra körül, s valamikor 9 után szabadultam ismét az ágy csábító fogságából. Mondhatni, kialudtam magam. Igaz, hajnali egykor kerültem ágyba, így jogos volt a lustálkodás.
Alig átmentem a nagyszobába - még mindig csak egy trikóban -, megszólal a kaputelefon: a védőnő. Katonaidőkre emlékeztető villámöltözködés, majd széles mosollyal nyitom a bejárati ajtót. Pontosan akkor, mikor felért a védőnő. Nem tudom hogyan csinálom, de az esetek 80-90%-ban tudom mikor kell kinyitnom az ajtót. Tudom anélkül, hogy kinéznék, vagy hallgatóznék, hogy szuszog a vendégünk.
Szóval a védőnéni megérkezett. Gyors mustra, beszélgetés: minden rendben. Nem mintha mi idegeskedtünk volna bármi miatt is. Aki ennyit hízik és nő két hét alatt, annak sok baja nem lehet. Meg tapasztalt szülők is vagyunk már, végigcsináltunk egy nehéz fél évet Beni születése után, a rutin rendben van. A Mészáros doktornő mellett meg pláne - ő a háziorvosa a gyerkőcöknek -, okosodunk rendesen.
A tegnap csendesen, békésen telt. Estefelé sétáltunk egy nagyot - Beni bicózott, Sebi pedig hősiesen aludt -, mikor hazaértünk elmosogattam és rendet raktam a konyhában és a nappaliban. Ahogy Mazsola mondaná: "Nehéz munka volt!". De megérte. Persze csak ma reggelig tartott a csilli-villi rend.
Ma is sétáltunk már egy kicsit. Vettünk Sebinek egy nyári kissapkát (olyan mint a horgászspi, csak van kötője, hogy ne essen le a fejéről), édes benne. Sajnos az elemek pont lemerültek a fényképezőgépben, majd este vagy holnap megmutatjuk az új divatirányzatot. Anyának néztünk 3 pólót meg egy vékony köntöst a házunk melletti Margaret Secret üzletben. Jó minőségű - nem kínais -, elfogadható árú és ráadásul magyar holmik. Valami 8ezer a végszámla.
Persze apa sem maradhatott ki a sorból: vettem két könyvet. Régóta szemeztem már velük, most bementem a könyvesboltba és gyorsan kifizettem őket, mielőtt meggondolhattam volna a dolgot. Ursula K. Le Guin tollából az összes Szigetvilág történetet tartalmazza a két kötet 7300 forintért.

Édesapám még valamikor régen vette meg az első történetet (A Szigetvilág Varázslója), azt olvastam gyerekkoromban és azonnal beleszerettem az írónő stílusába, történeteibe. Most, hogy az összes e világban játszódó regénye és novellája egyben jelent meg, nem tudtam ellenállni. Jó súlyuk van, meg kell hagyni. :D
További szerzeményeim - ezek játékok - az elmúlt hónapokból (sorrendben):
Fallout 1, 2, Tactics; Icewind Dale összes; Baldur's Gate összes; Neverwinter Nights 1 összes; Fable 1

Nem kell megijedni, mindegyik kifutó játék, az eredeti áruk törtedékéért lehetett megvenni őket: átlagban 2000 forint volt darabjuk. Így legalább legálisan birtoklom mindegyiket. S hogy ne ijedj meg: a gyerekek nem szenvednek semmiben sem hiányt, az adóvisszatértítésből vásároltam. ;) Tervben van Beninek egy új bicikli, a mostanit kinőtte már - az még belefér a költségvetésbe.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!