Azt ígértem, írok pár sort egy filmről, amit nemrég sikerült megnéznem. Elmaradt, mert fáradt voltam. Most bepótolnám. Figyelem: ha szeretnéd megnézni, ne olvasd el a mostani bejegyzést!
Őslakó (The Man From Earth)
Alaphelyzet: egyetemi tanár költözik, barátai (kollégái) elmennek hozzá, hogy elbúcsúzzanak. Illetve érdeklődnek, hogy miért is megy el és hová igyekszik. Mert főhősünk ezt nem közölte velük eddig, hirtelen döntött a távozásról.
John - a főhős - először nem akaródzik kötélnek állni, majd elkezd felvázolni egy fikciós helyzetet: milyen lenne ma az az (ős)ember, aki közel 14ezer éve koptatja bolygónk felszínét? Ha 10 évenként mindig odébbállna, hogy ne tűnjön fel másoknak, nem öregszik?!
Kollégái belemennek a dologba, sci-fi regény alapötleteként kezelve a dolgot. Tekintve, hogy van közöttük biológus, történész, irodalmár... stb, könnyedén tudják követni John gondolatmenetét. Aki - nem mellesleg - minden kérdésükre konkrét, vagy éppenséggel kevéssé konkrét, de elfogadható választ tud adni. A tudományos tézisekkel és eredményekkel egybehangzóan. Mindenki úgy véli, hogy a regény megírásához bőségesen elegendő tudásanyaggal rendelkezik főhősünk.
Azonban van egy picinykét zavaró a történetben: John egyes szám első személyben adja elő a történetet. S itt kezdődik az egész film mondanivalója. Mert amit mond, hihető és elfogadott, ám elismeri, hogy tudásának jórészét ő is könyvekből szerezte, s ez akkor is így lenne, ha valóban 14ezer éve élne. Hiszen nem akkor nevezték el a földtörténeti időszakokat, nem akkor adtak nevet a csontokból összeállított emberi csontvázaknak, semmit sem tudtak istenekről, csillagászatról, biológiáról, fizikáról...
Ha John valóban 14ezer éves, semmi bizonyítéka nincsen arra, hogy valóban annyi, amennyinek mondja magát. Nem őrzött meg régi eszközöket, nem emlékszik élete minden pillanatára, nem mindentudó. Amit tud, tanulta. Elmondja, hogy volt beteg, megsérülhet - bár nem hegesedik - és erőszakos halált is halhat.
Kollégái kezdik szkeptikusan kezelni a sci-fi regény teoriát, ám azt sem tudják elfogadni, hogy amit hallanak, igaz. S ezt mindenki a maga habitusa szerint el is mondja, kezeli. Van aki őrültnek nézi Johnt, van akit hajt a kiváncsiság - tudásvágy -, van aki megbotránkozik és fegyvert ránt, de nem használja. Van akinek pedig annyi is elég, hogy amíg főhősünk mesél, addig sem hagyja őket el...
Végül is hallgatják tovább, próbálva belekötni a hallottakba és olyan kérdésekkel bombázva a mesélőt, mint Isten és hit, vagy hagyott-e nyomot a történelemben az élete során. Nem szívesen, de bevallja, hogy megtalálható a Bibliában. S mikor kiderül, hogy milyen szerepet játszott a Szentírásban, elszabadulnak az indulatok. Látva ezt, John enged a nyomásnak és bevallja, hogy valóban egy sci-fi regényről van szó.
Ezzel még nagyobb ellenkezést vált ki, hiszen sértve érzik magukat barátai, hogy ilyen morbid viccet űzött velük. Mikor rávilágít főhősünk, hogy valójában ők kezdték az egész történetet, ő csak épített a szavaikra, lassan mindenki elbúcsúzik a férfitól. Két ember marad vele: egy hölgy, aki évek óta szerelmes belé és egy idős pszichiáter. A nő - természetesen - hisz a férfinak, s szeretné, ha az elkövetkező 10 évet vele tölthetné. Közben kérdezi, hogy milyen álneveket használt az évszázadok során - jelenleg John Oldman -, s mi volt az eredeti neve.
Az egyik álnév megüti a pszichiáter fülét, s pillanatig hitetlenül áll. A felismerés oly erős sokkal éri az egészségében már megrendült és a feleségét gyászoló férfit, hogy szívrohamot kap, s meghal. John szinte összetörik, eddig még sohasem látta a saját gyermeke halálát.
A utolsó képkockákban pedig egyedül indul útnak, de végül enged az emberi érzéseknek, s megvárja a nőt. John nem szupermen, nem tévedhetetlen, nem tökéletes. Csak egy gyarló ember, akinek több idő adatott.
Szerintem zseniális történet olyan szereplőkkel, akiket én eddig nem nagyon láttam mozifilmben. Kell a megértéséhez bizonyos műveltség, történelmi ismeret és alázat. Igen, alázat, hiszen olyan mértékben áraszt el minket Hollywood az akciókban gazdag, erotikusan izgató, képregényhősök emberfelettiségét életető, öncélúan komédiázó és hazafiságot ránk erőszakoló... alkotásokkal, hogy már hiányérzetünk is támadhatna az Őslakó című film végén. Talán éppen ezért nem is láthattam egyetlen "trailert" sem 2007-ben. Ez az alkotás üdítő kivétel, csak ajánlani tudom!!!
Őslakó (The Man From Earth)
Alaphelyzet: egyetemi tanár költözik, barátai (kollégái) elmennek hozzá, hogy elbúcsúzzanak. Illetve érdeklődnek, hogy miért is megy el és hová igyekszik. Mert főhősünk ezt nem közölte velük eddig, hirtelen döntött a távozásról.
John - a főhős - először nem akaródzik kötélnek állni, majd elkezd felvázolni egy fikciós helyzetet: milyen lenne ma az az (ős)ember, aki közel 14ezer éve koptatja bolygónk felszínét? Ha 10 évenként mindig odébbállna, hogy ne tűnjön fel másoknak, nem öregszik?!
Kollégái belemennek a dologba, sci-fi regény alapötleteként kezelve a dolgot. Tekintve, hogy van közöttük biológus, történész, irodalmár... stb, könnyedén tudják követni John gondolatmenetét. Aki - nem mellesleg - minden kérdésükre konkrét, vagy éppenséggel kevéssé konkrét, de elfogadható választ tud adni. A tudományos tézisekkel és eredményekkel egybehangzóan. Mindenki úgy véli, hogy a regény megírásához bőségesen elegendő tudásanyaggal rendelkezik főhősünk.
Azonban van egy picinykét zavaró a történetben: John egyes szám első személyben adja elő a történetet. S itt kezdődik az egész film mondanivalója. Mert amit mond, hihető és elfogadott, ám elismeri, hogy tudásának jórészét ő is könyvekből szerezte, s ez akkor is így lenne, ha valóban 14ezer éve élne. Hiszen nem akkor nevezték el a földtörténeti időszakokat, nem akkor adtak nevet a csontokból összeállított emberi csontvázaknak, semmit sem tudtak istenekről, csillagászatról, biológiáról, fizikáról...
Ha John valóban 14ezer éves, semmi bizonyítéka nincsen arra, hogy valóban annyi, amennyinek mondja magát. Nem őrzött meg régi eszközöket, nem emlékszik élete minden pillanatára, nem mindentudó. Amit tud, tanulta. Elmondja, hogy volt beteg, megsérülhet - bár nem hegesedik - és erőszakos halált is halhat.
Kollégái kezdik szkeptikusan kezelni a sci-fi regény teoriát, ám azt sem tudják elfogadni, hogy amit hallanak, igaz. S ezt mindenki a maga habitusa szerint el is mondja, kezeli. Van aki őrültnek nézi Johnt, van akit hajt a kiváncsiság - tudásvágy -, van aki megbotránkozik és fegyvert ránt, de nem használja. Van akinek pedig annyi is elég, hogy amíg főhősünk mesél, addig sem hagyja őket el...
Végül is hallgatják tovább, próbálva belekötni a hallottakba és olyan kérdésekkel bombázva a mesélőt, mint Isten és hit, vagy hagyott-e nyomot a történelemben az élete során. Nem szívesen, de bevallja, hogy megtalálható a Bibliában. S mikor kiderül, hogy milyen szerepet játszott a Szentírásban, elszabadulnak az indulatok. Látva ezt, John enged a nyomásnak és bevallja, hogy valóban egy sci-fi regényről van szó.
Ezzel még nagyobb ellenkezést vált ki, hiszen sértve érzik magukat barátai, hogy ilyen morbid viccet űzött velük. Mikor rávilágít főhősünk, hogy valójában ők kezdték az egész történetet, ő csak épített a szavaikra, lassan mindenki elbúcsúzik a férfitól. Két ember marad vele: egy hölgy, aki évek óta szerelmes belé és egy idős pszichiáter. A nő - természetesen - hisz a férfinak, s szeretné, ha az elkövetkező 10 évet vele tölthetné. Közben kérdezi, hogy milyen álneveket használt az évszázadok során - jelenleg John Oldman -, s mi volt az eredeti neve.
Az egyik álnév megüti a pszichiáter fülét, s pillanatig hitetlenül áll. A felismerés oly erős sokkal éri az egészségében már megrendült és a feleségét gyászoló férfit, hogy szívrohamot kap, s meghal. John szinte összetörik, eddig még sohasem látta a saját gyermeke halálát.
A utolsó képkockákban pedig egyedül indul útnak, de végül enged az emberi érzéseknek, s megvárja a nőt. John nem szupermen, nem tévedhetetlen, nem tökéletes. Csak egy gyarló ember, akinek több idő adatott.
Szerintem zseniális történet olyan szereplőkkel, akiket én eddig nem nagyon láttam mozifilmben. Kell a megértéséhez bizonyos műveltség, történelmi ismeret és alázat. Igen, alázat, hiszen olyan mértékben áraszt el minket Hollywood az akciókban gazdag, erotikusan izgató, képregényhősök emberfelettiségét életető, öncélúan komédiázó és hazafiságot ránk erőszakoló... alkotásokkal, hogy már hiányérzetünk is támadhatna az Őslakó című film végén. Talán éppen ezért nem is láthattam egyetlen "trailert" sem 2007-ben. Ez az alkotás üdítő kivétel, csak ajánlani tudom!!!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!