Sikerült, tegnap "kifestettük" a nappalit. Ha őszinte akarok lenni, a szomszéd festette ki - áldassék a neve -, míg édesapámmal ketten pakoltuk a bútorokat ide-oda, Kriszta meg takarított. Eredetileg halvány zöld falakat szerettem volna, de végül a fehérben maradtunk. Ma estére szellőzött ki annyira a szoba, hogy kitárt ablakok nélkül is el lehet tölteni benne hosszabb időt fejfájás és hányinger nélkül. A sikeren felbuzdulva úgy döntöttem, hogy a fürdőszobát és a WC-t egyedül kenem ki. Nem az első alkalom, hogy ecsetet és hengert ragadok, így nagyon remélem, hogy nem bénázok sokat...
Benikénk IQ-ja lassacskán "éteri magaslatokba" emelkedik. Amilyen kajla és szórakozott, annyira éles eszű és érdeklődő. Az nem újdonság, hogy tőlünk soha nem hallott szavakat használ hibátlanul, hogy verseket és történeteket jegyez meg szóról szóra egy-két hallás után, hogy a kisiskolásoknak szóló feladatlapokat megalázó időeredménnyel oldja meg, hogy teljesen egyedül tanulta meg a tíz feletti számokat, hogy összead és kivon bizonyos határokig, hogy tudja a hét napjait, hogy visszafelé számol, hogy ismeri szinte az egész az ABC-t, hogy csillagászati könyvet vesz a zsebpénzéből, de hogy - apró szülői segédlettel - ronggyá verjen a SOLO nevű kártyajátékban... Az első körben még csak a harmadik volt a négyes listán, aztán lazán besöpörte a második kört. Úgy dobta be a büntetőlapokat, mintha világ életében erre készült volna. :D
Sebike szintén fejlődik: immár töretlen lendülettel és szándékkal kúszik, amerre csak akar. Élénken érdeklődik minden iránt, de főleg az ételek keltik fel a figyelmét. Bármit eszünk, Sebi biztosan elkezd kurjongatni, s ha teheti, el is indul, hogy leküzdje érdeklődése tárgya és az önmaga közötti távolságot. Múlt héten az almát vezettük be újdonságként, most hétvégén pedig a sütőtököt. Valószínűleg a burgonya - keletiesen: krumplee - lesz a következő. Fizikailag is sokat erősödött. Ha megfogjuk a kezeit, fekvésből először ülésbe, majd állásba húzza fel magát, s jó nagyokat kiált, tudatva a világgal, hogy új "Kolombusz" érkezett.
Zene:
Alan Silvestri - I'm Not Giving Up On You
(G.I. Joe: The Rise of Cobra OST)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!