Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2020. augusztus 25., kedd

Nagy vadász(at)

Hétfőn, ahogy ígérték, délután megérkezett hozzánk a két hangyakutató. Rövid bemutatkozás után már mentünk is a terepre. Út közben hangyász kalandokról adomáztunk, illetve Sebestyént tanították, oktatták. 

Én vittem Harryt, hadd sétáljon a kis jószág, így legtöbbször nem mentek közel a kutatókhoz, nem akartam, hogy a kutya bezavarjon a munkájukba. Aki egyébként nagyon jó fiú volt, egyetlen alkalmat leszámítva tiszteletben tartotta a tudósok személyes terét. Általában mellettem, körülöttem sertepertélt, hívnom sem kellett. Persze, nem kerülték el a bogáncsok, nem győztük kiszedni belőle séta után.

A terület, amit átfésültünk a Strumigenysek után, az utcánk végén található, ősgyep bokrokkal és fákkal tűzdelve. Kövek alá kukkantottak be, egy kicsi ásó segítségével forgatták fel mindegyiket, majd a felső réteget egy műanyag tálcába helyezték és figyelték, mit sikerült fogni. Mintha alaszkai aranymosókat láttam volna, csak nem a fém, hanem egy apró és nagyon ritka hangya miatt térdepelnének egy tálcával a kezükben.

Csősz Sándor, Sebestyén és Harry

Sajnos nem jártak sikerrel, de már idefelé mondták is, hogy nem számítanak dicsőségre, fáklyás menetre, de mindenképpen szeretnének körülnézni, megismerni a helyi faunát. Megtudtuk, hogy bármelyik Strumigenys fajról is legyen szó, hazánkban legalább 80 éve nem fogott senki egyetlen példányt sem. Sokat nem is tudnak a faj szokásairól. 
 
Mondhatod, hogy mi olyan izgalmas azon, hogy pár férfiember, egy gyerek és egy kutya fel-alá mászkál egy zöld területen, kis ásóval, tálcával és köveket forgatnak. Nos, alapvetően semmi, sőt, de inkább olvassuk el a mürmekológus szakember rövid beszámolóját.

Csősz Sándor Facebook bejegyzése (kitakarások tőlem) 

Miután alaposan körülnéztek és időközben Sebestyénnel magukra hagytuk őket, visszajöttek hozzánk. A srácok még korábban sütöttek neki barackos lepényt, amit jóízűen el is fogyasztottak. Beszélgettünk még egy kicsit, majd dedikáltattuk az  kutatás mellett íróként is munkálkodó Sándorral a könyvét.

Sebestyén "Bibliája".

Mivel a királynők pénzbeli értéke szinte kifejezhetetlen, nem kértünk egy fillért sem. Tamás viszont megajándékozta Sebestyén több királynővel, illetve kolóniával is. Hirtelen megduplázódott az éhes szájak száma. Remélem, nem esznek ki minket a házból. :) Egyik nap készítek majd fotókat, s egy külön kis bejegyzést szentelek nekik.

S ha már ennyit beszéltünk a hangyákról, illetve róla, íme, itt van ő, akit Sebestyén fogott. Még nálunk ledobta a szárnyait, ami jót jelként szoktunk venni, a termékenység bizonyítékaként kezelünk. Amint lehetett, elvitték a zsákmányt egy makrófotózással is foglalkozó hangyászhoz.

Strumigenys királynő (igen, tényleg 2mm)

Ma már azt láttam, hogy van, aki azt kéri, adjuk meg a koordinátákat, mert így több hozzáértő ember kutathatja át egyidőben a területet. Sándorral abban maradtunk, hogy ha ő jön, tegye bármikor és hozhat akit szeretne, csak szóljon előtte, mert szeretnénk szemtanúi lenni a sikernek. Bizakodunk!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése


A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!