Minden jobb

Most van egy kis energiám írni.

A címből már sejtheted, hogy a helyzet javul, de nem ringatlak illúziókba azzal, hogy jobbnak festem le, mint amilyen. Jobb, mint volt, az biztos. Küzdök, ez is biztos.

Csütörtökön (26-án) voltam a pszichológusomnál, ismét jót beszélgettünk, ismét egy kedves hang törte meg a napi rutinná vált magányos órákat. Kedves hölgy, leginkább az a jó benne, hogy nem ítélkezik és mivel senkinek nem mondhat el semmit arról, ami kettőnk között elhangzik, szabadon beszélhetek bármiről, nem kell óvatoskodnom, vagy körülményesen fogalmaznom. Persze, nem káromkodok, nem szidalmazok senkit sem, egyszerűen elmondom mindazt, ami érdekel, ami örömet okoz vagy épp bánt. Közben nem kell azon gondolkodnom, hogy a beszélgetőpartneremet ez miként érinti, hiszen egy objektív személlyel beszélgetek. Nem rokon, nem szomszéd, nem ismerős, még csak nem is itt lakik. Egy idegen, akinek az a munkája, hogy hallgasson és segítsen, amiben kérem, amiben tud.

Következő héten elkezdődött a suliban az őszi szünet, Krisztám is kivett pár nap szabadságot, így együtt lehetett a család. Szeretem ezeket a napokat. Lustálkodós, reggelente összebújós, beszélgetős, csendes napok, amikor egymásra figyelünk és csak annyi külvilágot engedünk be, amennyit nagyon muszáj.

Kedden a gasztroenterológiára voltam hivatalos, reggel 9 órára. Nem sokkal múlt el, mikor behívott az asszisztens. A doki egy nálamnál kicsit idősebb, magas, sportos férfi. Barátságos, de határozott hang. Elmondtam a panaszaimat, s mindazt, mit fontosnak tartottam. Kérdezett is pár dolgot, majd megkért, feküdjek fel a vizsgálóasztalra. Megnyomkodta a hasfalam, meghallgatta a bentről kiszűrődő hangokat. Majd elhangzott a mondat, amitől végig rettegtem: "Tolja le a nadrágját és forduljon a fal felé!".

Finoman jeleztem, hogy így is fáj mindenem odalent, hogy az aranyereim égnek... stb. Közben hallottam a gumikesztyű csattanását. Majd megpróbálta a mutatóujját felnyomni a végbelembe. Hogy finom legyek (és nőies), ordítottam, mint a fába szorult féreg. Csodálkozva kérdezte, hogy "Ennyire fáj?". Nem voltam olyan hangulatban, hogy mókázzak vele, s azt mondjam, hogy csak ha nevetek, így maradt a bólogatás meg a nyöszörgés.

Elnézést kért, illetve a megértésemre apellált, hogy meg kell vizsgáljon, s ezúttal a kisujját próbálta felnyomni. Ezt se fogadtam kitörő örömmel, de ennél vékonyabb ujja nem lévén, nem adta fel. Finoman körbeforgatta, éreztem, hogy nyomkodja a gyulladt részeket, majd megkért, hogy préseljek, mintha WC-n ülnék. Amit tudtam, megtettem.

Ezután kihúzta az ujját, majd már a fene se tudja, melyik ujjával, de megint felnyúlt. Gyanítom, hogy a mutató lehetett ismét, mert ezzel mélyebbre hatolt, mint az előbb. Ekkor már csak nyöszörögtem. Majd, ahogy jött, ment is a feszítő érzés, kihúzta az ujját és nézte a gumikesztyűn lévő "mintát". Majd ezt valamilyen műanyag flakonkába rakta, amihez egy papírt nyomtatott, miközben felöltöztem.

Mondta, hogy üljek le, míg elkészül, de jeleztem, hogy most, inkább, ha lehet, állnék... Kaptam a flakonkához egy vizsgálatkérő lapot, meg egy sürgősségi beutalót a vérvételre. Átrobogtam (sántikálva, összeszorított farpofákkal, eltorzított arccal) a szemközti folyosón lévő laborhoz. Leadtam a papírokat, a flakonkát és vártam, hogy behívjanak. Pár perc volt az egész, addig Kriszta és a srácok is megérkeztek. Ők is lejöttem velem, de átszaladtak a közeli boltokba.

Aztán következett egy óra várakozás, míg elkészült a vérvételi eredményem és kielemezték a "mintám". A végeredmény alapján elég rossz a helyzet, de jobb, mint amit a doki várt. Ezt ő mondta így, én csak elfogadom. Mikor visszamentem hozzá, s behívtak, kaptam egy dobozt, amibe megint "mintát" kellett produkálnom. 

Nem ott és akkor! Csütörtök reggel, ergo, november másodikán kellett visszamenjek, kezemben a megtöltött és bedobozolt mintavételi tégellyel.

De ne szaladjunk annyira előre!

Aznap még hivatalos voltam az egyik gumishoz is, Azúr megkapta a téli bakancsokat, centrírozással együtt. A nyáriak meg lekerültek az alagsori tárolóba, majd ha lesz rá érkezésem, kicsit átkenem az oldalfalakat glicerines keverékkel. Egyébként szép tornamutatvány volt felhozni a négy felnis téli gumit, majd a végén levinni a négy felnis nyárit. Fájt is utána minden fájós ízületem, meg a gerincem is. De hát ez mégse női munka, még ha Krisztát el is hívtam magammal. A srácok meg itthon játszottak, Minecraftot, mint általában. Egy óra volt az egész.

Elsején kimentünk nagybátyámhoz, vett egy új fagyasztót meg szárítógépet és segítettem neki meg faternak egy kicsit. Nem, nem emelgettem, nem toltam semmit, azt megcsinálták a srácok, akik kivitték a holmit, de akadt pár műszaki cucc, amit nagybátyám már nem akart használni, s úgy döntött, nekünk, illetve anyunak adja. Így mi kaptunk egy konyhai aprítógépet és kenyérsütőt, anyu meg valami elektromos főző- és párolókészletet. Mindegyik párszor használt, az állásban lettek porosak, koszosak, némi tisztítószer és egy kis munka árán olyanok lettek, mint az új.  Kriszta sütött is már pár kenyeret a sütővel, ami nagyon jókor jött, mert a régi megadta magát. Ráadásul a régi csak 0,75 kg-os kenyereket tudott sütni, ez maximum 1,6 kg-osat is tud.  Bár én magam nem eszek ilyesmit, de megkóstoltam, finomabb, mint amit a régiben készített párom.

Másodikán visszamentem a gasztroenterológiára. Miután azt leadtam mintavételi tégelyt, várnom kellett kicsit, majd mikor behívtak, kaptam egy raklap receptet és egy újabb beutalót, ezúttal teljes hasi ultrahangra. A gyógyszerek többsége antibiotikum, illetve kifejezetten a fekélyes vastagbélgyulladásra kifejlesztett szer volt. Doki szerint gyalulni kell a bélfelszínemet, hogy egyáltalán vizsgálni lehessen, bár az eredményeim alapján erős elképzelése van arról, mit látna most, s az nagyon nem tetszene neki. Valahogy így fogalmazott...

Lényegében kell egy hasi ultrahang, majd ha az megvan, vissza kell mennem a gasztroenterológiára, hogy megbeszéljük, mikor kerülhet sor a tükrözésre. Már alig várom... (erős irónia betöltve) Az ultrahang holnap, 13-án lesz. Ha végeztem, át kell menjek a gasztroenterológiára, s várni a soromra, mint egy jó gyerek a menzán.

Pénteken, ami idén 3-ára esett, lementem Sebestyénnel a piacra. Mindenáron mézet szeretett volna venni magának, nemrég mesélte neki édesanyám, hogy egy hölgy árul méhviasz gyertyákat és egyéb figurákat is. Hozott is neki egy kismalacot, de Sebi szerette volna a saját szemével látni a kínálatot. Az egyik árusnál vett egy kis üveg krémes mézet, majd a gyertyás néninél egy doboz lépes mézet és méhviaszból készült magyar címert.

Kérdeznéd, honnan ez a méz iránti szeretet. Sebi nagyon édesszájú, rajong a mézért és az utóbbi időben mindenért, ami a méhekkel kapcsolatos. Képes órákat ülni a Youtube előtt és méhes videókat nézni. Olyan szakszavakat használ, meg olyasmiket tud ezekről a pici rovarokról, hogy csak ámulok. Krisztivel méhes könyveket hozat ki a könyvtárból és azokat bújja, vagy elalvás előtt abból kell olvasni neki.

Szombaton elgurultunk anyósomhoz, nagyon finom ebéddel várt minket. Eredetileg a Decathlonba mentünk volna, de a pénteken kiváltott és szedni kezdett antibiotikumoktól órák alatt olyan szintű hasmenést kaptam, hogy messzebb nem mertem menni. Így is félútig jutottunk, ha az eredeti tervet nézem. Kárpótlásul fantasztikus rántott hús orgia várt minket ebédre. Hazafelé teletankoltam Azúrt.

A kis makrancos elég jól fogyaszt, a gyárilag megadott értékeken belül maradt mindeddig. Legutóbb szeptember elején tankoltam, s a 45 literes tankba most is csak 28,5 liter ment, úgyhogy ráért volna még, de hónap eleje volt, s úgy állapodtunk meg Krisztámmal, hogy ha lehet, ilyenkor letudjuk, hogy később ne legyen gond az üzemanyaggal (pénzzel). Szóval, nekünk egy tank benzin elég 2 hónapra. Legalább is jelenleg.

Hétfőn folytatódott a suli, Kriszta is dolgozni ment, így maradt a magány és a gyógyszerek. Meg a hasmenés. Meg a hányinger. Viszont csökkentek a fájdalmaim és összességében javult a közérzetem.

Szerdán Sebi kapott egy kis csomagot Krisztámtól. Méhviasz lapok és kanócok voltak benne. Kismackó azonnal nekiállt és alkotott:

Ebből van még pár. A leégett viaszból pedig mécseseket készített. :D

Péntekre már olyan jól voltam, hogy a társasjáték klubesten végig ott maradtunk, holott átnyúlt már a tervezetten is. Jó volt a társaság, jó volt a hangulat, jó volt minden.

Kedves emberek, jó humorral, sok játékszeretettel. Ezúttal a Colt Express és a Cash 'n Guns került az asztalra. Előbbi a klubot szervező családé, utóbbi a miénk volt. A vonatrablósból két kört játszottunk, ebből egyet Krisztám nyert meg, hogy aztán a Cash 'n Guns-ban is ő brillírozzon. Ami ezen felül további jó hír, hogy úgy néz ki, bővül a csapat, jönnek új emberek.

Szombaton bevásároltunk pár kiló húst. Tudod, hónap eleje. Ebből élünk a következő fizetésig. Persze, veszünk mást is, de a nagyobb főzésekhez ebből gazdálkodunk. Aztán hónunk alá csaptuk Azúrt, vagy inkább ő minket, és elvágtattunk a már korábban célként kitűzött Decathlonba. Beninek bakancs, Sebinek csizma. Emellett pólók, zoknik, meg egy kis ez, plusz egy kis az. Téli cuccok, javarészt.

Hazafelé megint anyósom, ismét egy finom ebéd, ismét rántott hús. Mostanában nagyon rákattantam, hála az égnek, az egész család szereti. Aztán délután négy óra felé elindultunk haza, utálok sötétben vezetni, s már kitapasztaltuk, hogy így még időben hazaérünk.

Itt jegyezném meg, hogy mennyire látszik az állapotom a vezetésemen is. Ami persze, nyilvánvaló, de akkor is érdekes. Szóval, a klubból egy régi ismerőst mi vittünk haza, s ő egy olyan helyen szállt ki, ahol orral felfelé álltam meg. Korábban, ha ilyen történt, ahhoz, hogy eltudjak indulni, behúztam a kéziféket és játszottam a kuplung-gáz kombinációval. Most, miután az ismerősünk kiszállt, jobbal a féket nyomtam, miközben a balt lassan engedtem fel. Figyeltem, mikor indulna a kocsi, s mikor éreztem, elengedtem a féket és nyomni kezdtem a gázt. Azúrka pedig, mint egy kezesbárány, visszagurulás és lefulladás nélkül elindult felfelé. :D A másik pozitív élményem az itthon-Decathlon-mama-itthon út volt. Se egy lefulladás, se egy rossz fékezés, se semmi. Mint az álom. Dicséret illeti a kocsimat!

Még egy dolog: a gyerekek IQ, vagy tehetségvizsgálata. Sebestyéné a jövő héten lesz, Benjáminé az azt követő héten.