És egyre jobb

Hétfőn nagyon jó híreket kaptam. Bár, volt nem annyira jó is, de ez kevéssé fontos.

Szóval, ultrahangra kellett mennem. Hasi ultrahang, ami azt jelentette, hogy utoljára vasárnap este ehettem. Ne értsd félére, egyáltalán nem esett nehezemre, hogy ki kellett hagyjam a reggelit!

A rendelőben rengetegen voltak. Egy váróban várnak a röntgenre és az ultrahangra jelentkezők is, ráadásul azok is ott sorakoztak, akik már csak az eredményüket várták. Időpontom 9 órára volt, 9:40-kör be is jutottam. A doktornő és az asszisztens is kedvesek voltak, de semmi különös, tették a dolgukat. A vége az volt, hogy megállapították, a bal vesémben lévő aprócska vesekövem elmozdult, de mivel észre sem vettem, így gondot biztosan nem okoz a közeljövőben sem. Emellett az epevezetékemben van némi koleszterinkristályos lerakódás, de semmiféle elváltozást (vezetékvastagodás, elzáródás, kő) nem okoz, így azzal sincs teendő. A jó hír viszont az, hogy semmiféle jele nincs bélsérülésnek, daganatnak, vagy kóros elváltozásnak a hasüregemben. Ergo, ha van bármi is a vastagbelemben, áttét még nincs belőle a hasüregben.

Ezután felszaladtam (lifttel) az emeleten rendelő gasztroenterológushoz. Ekkor 10:05 volt. Mivel a doktor azt mondta, mikor beutalt ultrahangra, hogy ha végeztem, azonnal jöjjek fel, abban a hiszemben voltam, hogy hamarosan be is hívnak. Ők is értesítést kapnak arról, hogy kész a leleltem, "házon belül" csak formalitás a lelet, kizárólag a beteg példánya miatt történik, az orvosok úgyis látják egymás vizsgálati eredményeit.

Nos, tévedtem, mert 11:55-kor hívtak be végül. Addig pár pohár víz került a gyomromba. Először azért nem ettem, mert bíztam benne, hogy behívnak, végzek, mehetek haza, majd otthon megreggelizek, kell a fenének a helyi büfé szendvicse. Aztán, ahogy telt az idő, rájöttem, hogy ez ismét jó alkalom, hogy hódoljak a hobbimnak: figyeljem magam, miként viselkedek. Alapban, ha éhes vagyok, közel elviselhetetlen vagyok. Ez teljesen hivatalos, ugyanis Kriszta véleménye, ő már csak tudja, így 14-15 év után. Elviselhetetlen vagyok, ideges, fáj a fejem és végül szédülni kezdek. Most viszont semmi nem történt. Nyugodtan ültem, vártam a soromat, keresztrejtvényt fejtettem, a papírjaimat olvastam, az embereket néztem. Voltak percek, mikor belassult a világ, elálmosodtam.

Aztán végül bejutottam. A doki örömmel konstatálta, hogy sokkal emberibb színem van, már elmozdultam a falfehérről. Mondtam neki, jobban is érzem magam, bár a panaszaim egy része, az aranyeres, nem csökkent olyan mértékben, mint szerettem volna, de reménykedek. Rövid beszélgetésünk során kibökte végül a rossz hírt is: muszáj lesz szteroidot adnia. Cortiment. Jobb, mint a régen kapott Medrol, de akkor is szteroid. Beletörődéssel fogadtam a dolgot.

Végül 12:20 körül jöttem ki. A parkolóba menet felhívtam Krisztát, elmondtam mi a helyzet, majd hazagurultam és végre, aznap először, ehettem. Úgy belakmároztam, mint még soha: megettem egy hüvelykujjnyi kolbászt, egy egész paradicsomot és pár körtét. :)

Másnap elsétáltam (volna, mert összefutottam húgommal, aki elvitt) a háziorvosomhoz. Leadtam a kapott leleteket, amiket ő szorgalmasan rögzített is magának. Majd megkaptam a havi vasadagomat is. Közben jókedvűen váltottunk pár szót az élet kisebb és nagyobb dolgairól, végül tőle is kaptam pár receptet. Ezeket én kértem: aranyeres kúp és fájdalomcsillapító.

Innen elsétáltam édesanyámhoz, még előtte nap megbeszéltem vele, hogy sütünk együtt egy kis vajas csigát. Néha elkap a vágy ilyesmi után is, ha már kenyeret és egyéb édességet nem eszek, ennyit megengedek magamnak egyszer egy hónapban. Finom lett! ;)

Szerdán be kellett volna hoznom a házimunka terén felgyűlt lemaradást. De nem tudtam, mert Krisztám vírusos torokgyulladással még elment dolgozni, de nem sokkal utána szólt, menjek le érte, nincs jól. Orvos, recept, táppénz. Majd délután elvittem Benit ortopédiára. Kamaszodik, s ilyen korban kell megfogni a gerincbetegségeket, mielőtt rögzülnének. Mivel nekem is van, s örökölhető, így nem viccelünk ezzel. Az orvos beutalta röntgenre. Húztam a számat, de mit van mit tenni. Persze, Krisztának sem tetszett, közölte, ő ugyan el nem engedi röntgenre a fiúnkat, inkább elviszi egy másik orvoshoz, privát, vagy gyógytornászhoz. Ebben maradtunk.

Alig hazaértem Sebivel, hívott apu, hogy menjek ki érte nagybátyámhoz. Kivitte a motort télire, így haza kéne hozni őt, ne kelljen buszoznia. A szabályokat betartva, de igyekeztem, mert programom volt.

Gyors zuhanyzás, fogmosás, öltözés és indultam az író-olvasó találkozóra. Görgey Etelkával, alias Raana Raas-szal találkozhatott, aki eljött a művelődési házba, pontosabban, annak könyvtárába. Délután 5 órától este 8 óráig tartott hivatalosan, de páran még ott maradtunk azután is, hogy a többség elment. Beszélgettünk sci-fi-ről, filmről és könyvről, sorozatokról... Eta nagyon közvetlen, kedves, jó humorú, mosolygós írónő, református lelkész, fordító és még sok minden más.

Végül csak a szervező könyvtáros hölgy, Eta és én maradtam. Nem azért mert rájuk akaszkodtam, hanem mert beszélgettünk, beszélgettünk, s közben pakoltunk. Végül segítettem kivinni az el nem adott könyveket is (nem figyeltem konkrétan, de elég jól fogyott) Eta autójához, akivel még vagy egy órát beszélgettem a parkolóban az eddigieknél sokkal magánjellegűbb témákról. Javarészt vallásról, hitről, családról. Végül abban maradtunk, hogy egy sör mellett folytatjuk majd, ha ismét jár felénk. Másnap meg arra ébredtem, hogy felvett a személyes ismerősei közé a Facebookon.

Csütörtökön 8 órára jelenésünk volt a nevelési tanácsadóba, megejtettük Sebestyén IQ tesztjét. Az első részét kedvelte, majd a beszélgetősebb részeknél kevéssé volt lelkes (értsd úgy, hogy bár tudta a választ a kérdésre, de mivel unta, nem válaszolt túl lelkesen, volt, hogy egyenesen hallgatott és csak hintázott vagy sóhajtozott), míg a rajzolós, képes feladatoknál ismét lelkesebbnek mutatta magát. A hivatalos végeredményt majd később kapjuk meg, de az összkép alapján a pedagógusok jelzése, hogy a fiam kiemelkedő képességekkel bír, beigazolódott. Májusban lesz 9 éves, de a teszt szerint (aminek egy részét szándékosan szabotálta) jelenleg egy 12-13 éves fiatalember agya bújik meg a buksijában.

Déltájban már itthon voltunk, Kriszta várt minket ebéddel.

Pénteken pihentünk, vártuk haza a srácokat.

Még délelőtt kaptam egy üzenetet a könyvtáros hölgytől, hogy volna-e kedvem a könyvtárban dolgozni. Persze, hogy igent mondtam! Elküldtem a szükséges adatokat, most várom az értesítést, mikor kell menjek orvosira, meg szerződést kötni. Mindkettő Szekszárdon lesz, közfoglalkoztatotti kereteken belül dolgozhatok majd. Nem nagy pénz, de önbecsülés szempontjából és a munka jellege miatt pont nekem való!

Bizakodom! :D