Dologidő

Elkezdtem dolgozni!

Jó, rendben, lépésenként mesélem...

Hétfőn nagy reményekkel vártam a telefont, emailt, hogy értesítenek, mikor mehetek orvosira, meg szerződést kötni. De nem jött semmi sem.

Valamikor délután felé elsétáltam a könyvtárba, gondoltam, megkérdezem, oda szólt-e valaki. Mint kiderült, igen. Valami furcsa logika mentén a könyvtárba küldték azt a levelet, ami nekem szólt, miszerint vagy hétfőn délelőtt, vagy kedden délután menjek le Szekszárdra.

Emberi számítás szerint, s mivel Azúrka nem egy DeLorean, ebből már csak a kedd délutánt választhattam.

Azt a napot, amikor Benivel is jelenésünk volt az IQ teszten. Bár neki inkább pályaorientációs vizsgálatot kéne írjak. Még szerencse, hogy ez délelőtt volt.

Így is fel kellett jönnie Krisztinek a munkahelyéről 11 óra után, felváltani engem, mint a kiskorú gyermek addig jelenlévő szülőjét, hogy beleférjek a 12-14 óra közötti intervallumba. Hazasiettem (sántikáltam), Azúrt beizzítottam, majd a szabályokat betartva legurultam Szekszárdra, az ottani NMI irodába.

Bár nem tudtam, pontosan melyik utca az, s melyik épület, ennek ellenére, tulajdonképpen, előtte álltam meg. Illetve, mögötte. A hölgy, akitől megkérdeztem, hol találom az NMI irodát, kiderült, maga a vezető. :)

Odabent sok csinos hölgy fogadott, mindannyian nagyon gépeltek, telefonáltak, ügyintéztek. Az egyikük a kezembe nyomott egy orvosi alkalmasságiról szóló vizsgálati lapot, majd átküldött az orvoshoz, aki pár perces sétára volt az irodától. Mivel Szekszárdból csak a volt iskolám környékét, meg az autóvezetési vizsgaútvonalakat ismerem, elsőre nem találtam oda, de pár perces kereséssel megoldódott minden.

Szépen kivártam a soromat, majd a doki - egy jó humorú, kedves hangú, idősödő, de erőteljes férfi - megvizsgált és átadta az alkalmasságomról szóló igazolást. Érdekességként mondom csak, hogy bár póló és pulóver volt rajtam, amint beléptem, észrevette a gerincbajomat és az ortopédiai kezelések felől érdeklődött.

Ezután visszamentem az NMI irodába, ahol vagy tucatszor kellett leírnom az adóazonosítómat és a nevemet, majd egy netes kérdőívet is ki kellett töltenem. Végül elköszöntem, s a hűségesen várakozó autómmal elhagytam Szekszárdot.

Beugrottam Tolnára, Zoli barátomékhoz. Beszélgettem vele és a párjával. Sajnos sok jó hírt nem tudtak mondani, aggódom is értük, de bízom benne, hogy együtt, ahogy eddig is, képesek lesznek átvészelni mindent. Fontos, hogy legyen kire támaszkodni a bajban, fontos, hogy legyen egy váll, legyen egy kar, amibe kapaszkodni lehet.

Hazafelé is ők jártak a fejemben, majdnem elfelejtettem bemenni a könyvtárba is. Marianna örömmel fogadott, elmondta a másnapi programot, bemutatott egy-két embernek, majd elköszöntünk.

Otthon, igen fáradtan, de elégedetten ültem le, s együtt örült a család, hogy másnaptól dolgozó ember leszek. Nem mondom, hogy nem volt bennem félsz, éjjel többször is felébredtem, végül hajnalban bevettem egy fél Frontint, így már zavartalanul pihenhettem a telefonom ébresztődallamának megszólalásáig.

Kissé izgulva kísértem a srácokat a suliba, majd irányítottam lépteimet a könyvtár felé. Mivel a sulival szemben van, nem fulladtam ki, mire odaértem. Rögtön a mély vízbe kerültem: nekem 8 órára kell mennem, a könyvtár viszont csak 10 órakor nyit. A könyvtáros hölgy viszont délelőtt a suliban tanít, többek között Beninek is tanára.  Egészen 10 óráig ismerkedtem a hellyel, majd elfordítottam a kulcsot a zárban és vártam a kedves olvasókat.

Akik aznap délelőtt megkímélték kissé tépázott idegeimet (izgultam). Marianna mondta is, mikor megjött (ebéd után), hogy szerencsés voltam. :D

Délután viszont beindult a verkli. Miközben próbáltam feldolgozni az információkat, amik töményen zúdultak az agysejtjeimre (időnként azt se tudtam, hogy hívnak), érkeztek az olvasók is. Néztek is nagyokat, hogy ki vagyok. Újra és újra elmondtuk, hogy a korábban itt dolgozó hölgy másik munkahelyet talált, én kerültem a helyére.  Erős folytatás volt a délelőtthöz képest...

Csütörtökön, ha mondhatom így, még jobban tele volt a gatyám. De feleslegesen. A könyvtárba járó emberek legtöbbje kedves, türelmes, megértő ember. Elnézték a botlásaimat, vártak a sorukra. Közben elmondtam nekik is, mit keresek itt. Nem azért, mert zavarban voltam és jártatni akartam a szám, hanem mert kérdezték. :) Délelőtt most is én vittem a "boltot", Marianna délután érkezett. Meghajtott, mint Singer a varrógépet.

Aki azt hiszi, hogy egy könyvtáros munkája másból sem áll, mint ül és várja az olvasókat, meg barátságosan cseveg velük, igen nagyot téved. Jó, nem egy dokkmunkás életét élem, de igen keveset ülök és csevegek. S akár hiszed, akár nem, bár könyvek között töltöm a napjaimat, nem sokat olvasok el belőlük a címeken kívül. Mindig van mit csinálni. Hol új könyvek jönnek, hol a régiek igényelnek törődést, máskor az olvasók kéréseinek próbálunk eleget tenni, vagy a vezetőségtől jön egy utasítás, kérdés. Emellett kisebb rendezvényközpont is a könyvtár, rendszeresen kiállítások, programok vannak, melyekre fel kell készülni... s még sorolhatnám. Vannak feladatok, melyek pár percet vesznek csak igénybe, s vannak olyanok, melyek órákat, s van, hogy ezeket egyszerre kéne megoldani.

Egyszóval, aki azt állítja, egy könyvtáros csak lógatja a lábát, jöhet egy pofonért, mindig tartok egyet raktáron erre a célra. :P

Pénteken az új könyvekkel foglalkoztam időm jó részében, illetve, mivel ilyenkor többen látogatják a könyvtárat, több volt a visszahozott és kölcsönzött könyv is. Aztán megérkezett Krisztám, bevásároltunk, majd hazasiettünk, hogy tisztálkodhassunk, mert 17 órától társasjáték klubest volt. Srácok édesanyámhoz mentek át, ott is aludtak. De nem találod ki, mi hová mentünk vissza, hogy játszhassunk... Igen, a kultúrházba, a könyvtárral szembeni helyiséget kaptuk meg. :D

Először a 7 Csoda nevű társast próbáltuk ki. Lassan indult, kicsit bonyolult a szabályrendszer, de játszva már sokkal gördülékenyebb volt. Értem, hogy miért olyan sikeres. Összesen nyolcan voltunk, így a játék tulajdonosa a játékmester szerepét töltötte be. Nem, nem győztem, nem is ez volt a cél, a társaság, a hangulat volt a fontos.

Ezt követően a Bang! Dice került az asztalra. Ez egy gyors, pörgős és mókázásra, egymás zrikálására elég sok lehetőséget adó kockajáték. Tulajdonképpen kockapóker alapokra épül. Vadnyugati téma, rejtett szerepek, kockák, stratégia, mindez 10-15 perces menetekben. Nem tudom, hány kört játszottunk még, de nagyon élveztem. Amin igazán meglepődtem, hogy Kriszta még nálam is jobban. Lehet, mégis be kéne szerezni egy példányt a játékból...

Sokat adnak a lelkemhez ezek a klubestek. Bár munka után igen fáradt voltam, időnként remegtek a lapok a kezemben, viszont az idegeimet lassanként kisimítják a játékok és a társak.

Szombaton, míg mi takarítottunk, főztünk, Beni Budapestre ment, tanulmányi versenyre. Érdekes  meghívás volt, két általános iskolai 6. osztályon kívül csak középiskolások voltak, velük mérkőztek. A nem egyenlő küzdelemben a dicső 10. helyet sikerült elhozniuk, de ahogy a felügyelő tanárnő mondta, az élményért, tapasztalatért utaztak. A verseny után körülnéztek Budapesten, majd délután 5 óra felé értek haza. Ha jól tudom, kapnak egy igazgatói dicséretet a helytállásért.

Vasárnap István szomszédnak segítettem. Vett egy laptopot (én kerestem neki), annak beüzemelését végeztem. Adatmásolás, telepítések, beállítások, frissítések... Közben beszélgettünk. Nem mellesleg, odaadta a régi, asztali gépét Beninek. Kicsit fel kell újítani, de jó internetezős, Minecraftra alkalmas gép lesz belőle.

Hétfő reggel bementem dolgozni, elrendeztem a napi sajtót, megbeszéltük, mi hogy lesz délután, majd a korábban megbeszéltek szerint 9 órakor eljöttem. Ugyanis 10 órára időpontom volt, Azúr műszaki vizsgája volt esedékes. Dunaföldváron, Zoli barátom egyik rokonánál, Csabánál (Gábor - aki szereli Azúrt - testvére). Nem ő, hanem az egyik alkalmazott nézte át a kocsit. Még most is itt csengenek a szavai a fülemben: "Nem tudok mibe belekötni, tökéletes állapotban van!".

Hazafelé beugrottam a munkaügyi központba, jeleztem, hogy 22-e óta dolgozom, majd meghívtam Krisztámat ebédelni. A munkahelyével szemben van egy kínai étterem, akad egy-két kedvencünk, most is azokat ettük. Majd egymásba karolva elsétáltunk a kocsihoz, s én haza, Kriszta meg vissza dolgozni.

Gyors fogmosás, majd a könyvtár felé irányítottam a lépteim.

Ismét az új könyvek kerültek terítékre. Eszméletlen, mi munka van attól a perctől, míg a futár meghozza, addig a percig, míg a polcra kerül a könyv!

Kedden, azaz ma, az idő nagy részét a kézműves tematikájú könyvek sorrendbe rakása, a karácsonyi témájú könyvek kikeresése, valamint a verseskötetek válogatása, átpakolása töltötte ki. A szépirodalom valóban NEHÉZ olvasmány!

Holnap délelőtt ismét egyedül leszek. Ha jól tippelem, a felírt lecke jó, ha felével végzek a munkaidő végéig. Komolyan mondom, egy könyvtárban nem azért nem unatkozik az ember, mert egész nap olvas, hanem mert rengeteg a megoldásra váró feladat. Amilyen nyugisnak látszik a munka, annyira nem az! 

De titkon élvezem ám, legfőképp lelkileg, még ha estére olyan fáradt is vagyok, hogy remeg mindenem. ;)