Tombol a nyár, még mindig. De jól van ez így, ilyenkor kell izzadni és strandolni, nem télen... Illetve, a magunkfajtának kell ilyenkor, mert vannak olyan szerencsések, akik jó helyre születtek, s megállás nélkül tehetik ugyanezt.
Bele is pusztulnék, nekem kell a többi évszak is! :D
De most még nyár van.
Meséltem ugye, hogy felszabadultam a külsőmmel kapcsolatos belső nyomás alól?! Persze, hogy meséltem, csak olyan jó újra és újra elmondani! ;) Egyébként félelmetes az emberi elme, mekkora hatalommal bír a porhüvelyünk és saját maga felett. Ugyanakkor épp oly törékeny is. De hogy a mondanivalóm velejénél maradjak: ismét elmentünk a helyi strandra és nagyon jól éreztük magunkat!
Közben beiktattam volt oktatóm műhelyét is, kevertettem festéket Azúrhoz, most már csak a megfelelő időjárási feltételeket várom (ne legyen hőség, ne legyen erős napfény, de ne is essen egy-két napig), s egy pici ecsettel, persze alapos autómosás után, nekiugrok a javításnak. Megérdemli a Kék Villám a törődést, hiszen amit kap tőlem egy-egy hosszabb út során...
Egyébként mostanában egyre kevesebbet makrancoskodik, összeszokunk lassan. Nem egyszer előfordult, hogy egy-egy útkereszteződésben, ahol eredetileg kettesben szépen befordulhattam volna, meg kellett állnom, de elfelejtettem visszaváltani, s csak akkor vettem észre, hogy így indultam el, mikor kettesbe szerettem volna váltani. Legutóbb ugyanezt hármasból is elkövettem...
Parkolás terén is alakulgat a helyzet, az orral előre egész jól megy már, mostanában majd odafigyelek a tolatósra is, azon is van még mit javítani. Vizsgához elég volt, amit a kötelező órák alatt megtanultam, de a saját lécem ennél magasabban van.
Az igazi mumusom továbbra is a lejtőnek felfelé elindulás. Rühellem, például, azokat a kereszteződéseket, ahol a STOP, vagy a macisajt tábla után szintkülönbséggel kell megküzdenem. Persze a városomban hemzsegnek az ilyen kereszteződések. :P Tudom, kézifékes, tudom! De meg kell tanulnom anélkül is!
Apropó fék! Továbbra is kíméletesen használom. Lehet, ezzel az idegeire megyek másoknak, de én nem tábláig/vonalig nyomom a gázt, hogy aztán erősen fékezzek, hanem már sok-sok méterrel korábban leveszem a lábam a gázról, hogy mire elérem a korlátozót, épp csak oda kelljen pöttyinteni a féknek, vagy még azt se, csak visszaváltani 1-2 fokozatot.
De lépjünk tovább (majd visszatérek még erre, még ma, türelem)!
Lejárt a gyógykezelésem a gyógyfürdőben. A masszőr szerint, de ezt megerősítette Krisztám is, illetve a közérzetem is, nagyon sokat javult a hátam, derekam. Iszonyatos csomók voltak és még vannak is benne, de már sokkal jobb. Kevésbé fáj, könnyebben is mozgok. Jó lenne egy gyógyfürdő és masszázs bérlet, amivel a kiírt kezelések után is, legalább karbantartás szintjén, látogathatnám az intézményt. Van is ilyen, de nem számolható el egészségpénztárra, így, a tanévkezdés árnyékában, egyelőre, jegeltem a dolgot. (A TENS készüléket már nem is említem, ami nekem kéne, 30-40 ezer körül tanyázik.) Úgyis vissza kell még mennem a reumatológushoz is, leadni a kezelőlapot, hogy részt vettem mindenen és jelenteni, hogy érzem magam aktuálisan.
Viszont utolsó nap elcsaltam Krisztát is a fürdőbe, nézze meg, hol áztattam, kezeltettem magam 15 napon át. Nagyon tetszett neki. Kellemesen elfáradt, de úgy érezte, el tudná viselni télidőben, akár megfázás elleni megelőző kezelésként is a heti egy-két alkalmat. Elhiszem, a 36 fokos víz elég jól átmelegít. ;)
Szerdán, 16-án, visszakaptam a szemüvegemet. Pontosabban, új keretbe rakták a régi lencséimet. Végre ismét látok napsütésben és nem vakulok meg vezetés közben az aszfaltról visszaverődő fénytől. Eltartott egy ideig, körülbelül 3 hét volt, mire sikerült megoldaniuk, de végül csak összejött, s ez a lényeg. Aznap még egy adag vasat is benyomattam a doktornénimmel, mert másnap utaztunk, s a friss laboreredményem szerint, az egészséges vasmennyiség minimumának felével rendelkeztem éppen: a 12,5-hez képest 6,3-mal. Mindezt úgy, hogy napi beszedem az ajánlott vasmennyiség többszörösét (meg egy csomó minden más is van a csomagban).
S elérkezett 17-e, csütörtök napja. Az utazás napja, pontosabban, a kirándulásé. Nem mentünk messzire, Bikalt céloztuk meg, az élménybirtokot ígértük meg a srácoknak.
Nyitásra értünk oda és zárás előtt kb. fél órával léptünk ki a kapun. Nagyon jól érzetük magunkat, a meleg ellenére is. S ami igazán furcsa, hogy ott voltunk "egész" nap, mégsem tudtunk mindent megnézni. Igen, vannak olyan helyek a birtokon, ahová be sem tettük a lábunkat. Nem akarom senki szórakozását elrontani, ezért nem árulok el sokat, de pár apróságot igen:
- nagyon finomak a pékségben kapható péksütemények
- fantasztikus illat árad az étteremből, nagyon hangulatos helyen lehet enni
- igen kényelmes a lovaskocsi, vicces a kocsis
- saját maguknak is nagyon jó hangulatot teremtenek a látogatók a kibérelhető középkori ruhákkal
- az előadások szórakoztatóak, vidámak
- még az illemhelyeken is lantzene szól
- a fegyverbemutató kevésbé, míg a lovagi torna jobban felcsigázza a fiúgyermekeket
- a kurtizánképzésen résztvevő hölgyek valóban kapnak diplomát, Krisztának is van :D
- rengeteg pénzt el lehet(ett volna) költeni, mi csak apró emléktárgyakat vásároltunk
Röviden: aki teheti, menjen el! Nem vagyok egy embertömeget kedvelő, sétáért élő-haló pasi, de a programok bőven kárpótoltak mindenért. Le a kalappal a színészek előtt!
Hazafelé bementünk Tolnára, Zoli barátomékhoz. Eredetileg csak beköszöntünk volna, egy kis pihenés, egy pohár üdítő, aztán sipirc haza, de, sajnos, nem tudtuk már enni Bikalon (nem volt hol) és Sebestyén megemlítette, hogy éhes. Zoltán már kapta is elő a telefont és rendelt vagy 4 pizzát, Móni meg telepakolta az asztalt mindenféle alkoholmentes innivalóval. Ha emlékeim nem csalnak, egymagam termeltem be egy másfél literes narancslevet. Olyan jól esett a hideg gyümölcslé, mint még soha. Közben jót beszélgettünk. Végül fél kilenckor indultunk haza...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!