Úgy volt, hogy pénteken (délután) és szombaton (reggeltől kora délutánig) elsősegély oktatásban veszek részt a helyi művelődési házban, pontosan ott, ahol a KRESZ-t is belénk verték.
Ebbe a tervbe az egyik, nagy, helyi cég kissé belekavart. Ugyanis, hiába voltunk ott péntek délután, hiába nem zavartunk volna senkit sem, a cég kibérelte az egész művelődési házat és zárt körű rendezvényt tartott. Így, csak arra az időre juthattunk be az épületbe, míg az oktatást tartó mentőtiszttel megbeszéltük, másnap mikorra jöjjünk, valamint kitöltöttük a jelentkezési lapot és befizettük az oktatás díját.
Én, biztos, ami biztos alapon, vettem egy könyvet is. A könyv jó, szép, okosság van benne, bármikor fellapozható, annak is hasznos, aki nem akar vizsgázni, én meg később is felfrissíthetem a tanultakat... Egyszóval, láttam értelmét, hogy kiadjak rá 1600 kemény magyar forintot.
Másnap, tehát szombaton, 8:30-ra megjelentünk, a mentőtiszt is megérkezett, nagy pakkal. Mint kiderült, ez csak a fele volt a csomagjának. Egyelőre a különféle, sebellátáshoz szükséges gézlapokat, kötözőanyagokat, fertőtlenítőket hozta be. Meg egy bukósisakot. Amit később el is rakott, volt bent már egy másik, a KRESZ oktató cégé. Gyakorolni és vizsgára az is tökéletes.
Elkezdtük a fejtágítást, zúdultak az információk a szürkeállományba. A mentős egyébként szuperül csinálta. Folyamatosan magyarázott, ismételt, kihívott egyet-egyet közülünk, megmutatta amit épp mondott, színészkedett, figyelmeztetett, dicsért, viccelt, visszakérdezett. Egy pillanatra sem éreztem azt, hogy mi most oktatáson veszünk részt, inkább egy jó kedélyű beszélgetés, társasjáték részese voltam. Nincs módom szakmailag megítélni, de emberileg jelesre vizsgázott előttem.
Óránként tartottunk szünetet, amire szükség is volt a dohányosok és az olyan hugyosjózsik miatt, mint én. Jó ideje több vizet iszom, mint az átlag ember. Erről már beszéltem korábban, így nem kezdem el újra, nyugodj meg! ;)
Dél tájban megérkezett Krisztám és a két fiam, ebédet hoztak nekem. Mentős meg is jegyezte, elismerően, ilyet még nem látott, pedig jó ideje tart oktatást. Nem titkolom, jól esett, amit mondott. Bár nem kérdeztem, de feltételezem, Krisztámnak is.
Ebéd után megérkezett a tiszt csomagjának második fele, Géza. Nem, igazából nem így hívják, én neveztem el. Valahogy személyesebbé vált ezzel a kapcsolatunk, főleg, hogy amúgy is igen bensőséges közelségbe kerültünk. Itt van róla egy fotó (nem saját, Google):
Délután, sajnos, elkezdett csepegni az eső. Addig nem is értettem, mitől sajog a fejem már késő délelőtt óta, s miért erősödik egyre jobban, míg a végén már meg is szédültem egyszer (Itthon kiderült, magas a vérnyomásom és pulzusom. Nem vészesen, de aki ehhez nincs hozzászokva, azt könnyen kikészíti. Mint például engem.). Emiatt nem voltam túlzottan aktív részese a gyakorlatoknak.
Persze, amikor kihívott az oktatónk, kimentem hozzá, illetve ugyanúgy végigcsináltam a stabil oldalfekvés, majd az újraélesztés protokollját, mint a többiek. Nekem, szereplésként, a hajszáleres vérzés jutott, én volt a sérült apuka, aki a játszótéren, a gyermekei hintázása közben, felsértette a kézfejét. Szó szerint testközelből volt módom megfigyelni a kötözést.
Illetve, egyszer a bukósisak levételekor én volt a B jelű segítő, aki a sérült nyakát rögzítette, míg az A jelű társam levette a sisakot. Magyarázatként: az A azt jelenti, ő ad utasítást, vizsgán ez az ő tétele, a B csak engedelmeskedik. De ez még délelőtt történt.
A végén, aki akart, még maradhatott. Én az utolsók között jöttem el, nem sokkal este 6 előtt, mikor már tényleg nem bírtam tovább a fejem állandó lüktetését. Ismét végigcsináltam két újraélesztést, részt vettem egy bukósisak levételben, valamint többször végignéztem sapkakötést, parittyakötést, artériás és vénás nyomókötést, hajszáleres vérzés bekötözését, illetve alkar-, könyök-, felkar- és vállrögzítést.
Elköszönéskor kezet fogtam a mentőtiszttel, üdvözölte a családomat, majd, stílusosan, kéz- és lábtörést kívánt. S mielőtt bármit mondhattam volna, rám szólt, ne köszönjem meg. Bár nem vagyok babonás, de engedelmeskedtem, ki tudja, mikor futunk össze újra, nehogy ez álljon közénk. :D Elmosolyodtam, még egyszer szép estét és kellemes hétvégét kívántam, majd hazavánszorogtam.
Itthon ugyanaz az érzés kerített hatalmába, ami KRESZ oktatás után is. Nem is tudom, hogy nevezzem. Talán a "teatyaúristenhogytanulommegeztvizsgára" megfelelő lesz. Ezért ma az elsősegély könyvre vetem rá magam pitbullként. Meg az internetre, Youtube-on találtam is pár oktató videót. Holnap még foglalkozhatom ezzel, de kedden már vizsga.
Össze kell kapjam magam, hiszen, meg kell mentsem Gézát! :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!