Az utóbbi napokban egymást érik a gyermekeinkről szóló bejegyzéseim. Ma, a 200. szösszenetemben sem szakítanék a "hagyománnyal"... :)
Mondtam Beninek, hogy menjen egyen valamit. Kérjen anyától vajas-lekváros, vagy mézes kenyeret, vagy ilyesmit. Kincsem ki is ment a konyhába, s mondta anyjának, hogy vajas-mézest kér.
- Kérsz vajas-mézest? Hiszen nemrég ettél. - hallom párom csodálkozó hangját.
- Igen, kérek.
- Éhes vagy?
- Nem.
- Akkor miért kérsz vajas-mézest?
- Apa mondta, hogy jöjjek ki és mondjam ezt...
Ezután visszajött, s nekem is elmondta, hogy ő nem is éhes.
-De én igen. Csinálj nekem valamit reggelire, jó?! - mosolygok rá.
- Jó!
Kiment, a hallom, ahogy Krisztának ezt mondja:
- Tudod mit mondott nekem apa?
- Mit?
- Hogy én csináljak neki reggelit... ezt a hülyeséget!
Kéééééééész! :D
Mondtam Beninek, hogy menjen egyen valamit. Kérjen anyától vajas-lekváros, vagy mézes kenyeret, vagy ilyesmit. Kincsem ki is ment a konyhába, s mondta anyjának, hogy vajas-mézest kér.
- Kérsz vajas-mézest? Hiszen nemrég ettél. - hallom párom csodálkozó hangját.
- Igen, kérek.
- Éhes vagy?
- Nem.
- Akkor miért kérsz vajas-mézest?
- Apa mondta, hogy jöjjek ki és mondjam ezt...
Ezután visszajött, s nekem is elmondta, hogy ő nem is éhes.
-De én igen. Csinálj nekem valamit reggelire, jó?! - mosolygok rá.
- Jó!
Kiment, a hallom, ahogy Krisztának ezt mondja:
- Tudod mit mondott nekem apa?
- Mit?
- Hogy én csináljak neki reggelit... ezt a hülyeséget!
Kéééééééész! :D
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!