Mosolyfakasztó - második felvonás

Csörög a telefonom. Édesanyám hív. Vasárnaponként náluk ebédelünk, de most beteg, így nem visszük át a gyerkőcöket, viszont az "ebédjegyünk" sem vész el.
- Kész az ebéd, valamelyikőtök jöjjön át érte! - hallom rekedt, náthás hangját.
- Rendben.
- De hozz éthordót is!

Később etetem Sebestyént. Zellerfőzelék csirkemellel, természetesen turmixolva. Szépen nyeli, ahogy azt illik, majd egyszer csak kidugja a kis nyelvét és mintha öklendezne. Korábban megijedtem volna, de megszoktuk már. Ez annak a jele, hogy elég volt, ezt a falatot már nem tudom lenyelni.
- Jól van csillag, egészségedre! - mondom neki, s hajolok hozzá.
Épp a tarkójánál matatok, hogy kioldjam a az előkéjét, mikor észreveszem, hogy az utolsó falatot valóban nem nyelte le.
- Pfrrrrr... - közölte, mintha csak tudta volna.
Mehettem mosakodni.