Túl vagyunk az első állomáson: Benikét megvizsgálták Szekszárdon... De ne rohanjunk ennyire előre, lássuk a részleteket!
Utazásunk reggel kezdődött, húgom jött értünk negyed nyolcra. Gyerekülést be, gyereket be, csomagot be, apa be... indulás. Nyugodt utunk volt lefelé, leszámítva, hogy beszorultunk egy kamionkaravánba. Előttünk is vagy 5 kamion, utánunk is vagy annyi. Persze, volt aki nem bírta idegekkel a szabályos 80-90 kilométer/órás tempót, s életveszélyes manőverek árán is előrébb akart jutni. Volt akinek sikerült - a kamionosok jó szándékával, mert beengedték maguk elé a bolondját, nehogy összeütközzön a szembejövőkkel. Mi szépen utaztunk a csoporttal, testvérem nem kockáztatott ilyen marhaságokat.
Egészen Szekszárd belvárosáig nem is akadt gond, mikor is egy idős férfi index és minden nélkül szeretett volna sávot váltani. A probléma ott kezdődött, hogy pont mi haladtunk mellette. Nem mondok sokat, ha centikről beszélek... de végül észrevett minket és visszahúzódott, majd besorolt mögénk. A visszapillantóból láttam, hogy egyfolytában a mellette ülő hölggyel beszélget. Az egyfolytában kifejezést értsd szó szerint, így nem csoda, hogy majdnem feltolt minket a járdára.
A kórházban nem kellett sokáig várni, elvittek minket mázsálni és vérvételre. Beni - ruhástól - veri a kőkemény 17 kg-ot és a 117 cm-t. Az első kémcsövet még hősiesen tűrte, a másodiknál már sírdogált, a harmadiknál már erősen sírt. Utána vagy fél óráig semmihez sem volt kedve, csak lógott húgomon és sértődötten nézett szerteszét. Egyébként jót mosolyogtunk testvéremmel, mikor a nővér simán leanyukázta őt. :D
Vérvétel után átmentünk a műtőblokkba, a fül-orr-gégészeti ambulanciára. Kellemes meleg, rengeteg ember, bűz, apró váró, levegő sehol. Ráadásul a főorvos úr - egyem a zúzáját - a saját betegeit vette előre, majd mint aki jól végezte dolgát, lelépett a színről. A hátramaradt embertömegre meg egy fiatal, s a rá váró feladathoz képest nagyon kedves orvos maradt. Gondolom délutánra már véreset vizelt...
Kellően leizzadva, fuldokolva és magamban káromkodva felmentünk az egy emelettel feljebb található aneszteziológiai ambulanciára, ahol már emberi körülmények fogadtak. Itt sem kellett sokat várni. Megbeszéltük, amit meg kellett beszélnünk. Az itteni doktornő szintén kellemes személyiség. Miután megkaptuk a papírjainkat, vissza kellett mennünk a gyerekosztályra, a gyerekorvoshoz. Ekkorra már Beni is kisértődött, s a sortársaival együtt egy röpke házibulit rögtönöztek az aneszteziológia várójában.
Gyerekosztályon még ki kellett töltenem pár papírt: beleegyező nyilatkozat, kiket értesíthetnek, mi-merre-hány lépés... ilyesmi. Aztán bementünk a szintén fiatal és kedves gyermekorvoshoz - ezúttal is hölgyről beszélünk - aki ismét megvizsgálta Benit tetőtől talpig, felvette a kórelőzményt és megbeszéltünk vele még pár apróságot.
Közjáték:
Benike odaáll a doktornő mellé, aki éppen rögzíti az adatokat a számítógép billentyűzetével. Halk durranás, majd a közvetlen környezetünket betölti valami kellemetlen szag.
- Pupiztam! - közli fiam vidáman, nekem meg ég a pofám.
- Érzem. - válaszol a doktornő mosolyogva, majd beírja a beteg jellemzőihez, hogy jó kedélyű, barátkozó.
Innen fel a kórtermekhez, ahol kiderült, hogy akkor éppen telt ház van, így nem tudják megmutatni a szobákat, de holnap reggelre kiürül több is. Reggel 7:15 és 7:30 között legyünk szívesek érkezni, mert 8 órától kezdődnek a műtétek. Hogy a fiam pontosan mikor kerül sorra, az még a holnap zenéje. Beni ma éjféltől se egy falat ételt, se egy korty vizet nem ehet, nem ihat.
A műtét menete a következő lesz az orvosok elmondása szerint: Beni nyugtató cseppeket fog kapni szájon át, majd mikor azok hatnak, beviszik a műtőbe. Ott gáz belélegeztetésével elaltatják, majd egy vékony csövet vezetnek le a torkán keresztül a légcsövébe. Egyrészt lélegeztetik vele, másrészt majd a lecsorgó váladékot is ezzel távolítják el. Ezután infúziót kötnek be neki, s pár perc alatt kicsippentik egy célszerszámmal a két manduláját. Ha minden rendben van, nemsokára felébresztik és visszaviszik a kórterembe. Egy éjszakányi megfigyelés után, ha szövődmény és egyéb probléma nem adódik, másnap hazajöhet.
A kedves szülő - mármint én - választhat: ellátás nélkül, de ingyen tartózkodhat a gyermek mellett, vagy 3 étkezésért, zuhanyzási lehetőségért és saját ágyért fizet napi 2000 forintot. Valószínűleg ez utóbbi lesz - párom és édesanyám nyomására -, bár nem esnék hasra az előbbitől sem, tisztára mintha éjszakás műszakban lennék - amiről egyébként éppen szabadságon vagyok.
Egy fokkal nyugodtabb vagyok, de a nagy hórukk még hátra van. Igyekszem nem mutatni a gyerek felé, hogy mit érzek. Közben meg egy csomóban van a gyomrom, s ma reggel is arra ébredtem, hogy görcsöl a fekélyem. Csak túl leszünk ezen is Isten segítségével.
Utazásunk reggel kezdődött, húgom jött értünk negyed nyolcra. Gyerekülést be, gyereket be, csomagot be, apa be... indulás. Nyugodt utunk volt lefelé, leszámítva, hogy beszorultunk egy kamionkaravánba. Előttünk is vagy 5 kamion, utánunk is vagy annyi. Persze, volt aki nem bírta idegekkel a szabályos 80-90 kilométer/órás tempót, s életveszélyes manőverek árán is előrébb akart jutni. Volt akinek sikerült - a kamionosok jó szándékával, mert beengedték maguk elé a bolondját, nehogy összeütközzön a szembejövőkkel. Mi szépen utaztunk a csoporttal, testvérem nem kockáztatott ilyen marhaságokat.
Egészen Szekszárd belvárosáig nem is akadt gond, mikor is egy idős férfi index és minden nélkül szeretett volna sávot váltani. A probléma ott kezdődött, hogy pont mi haladtunk mellette. Nem mondok sokat, ha centikről beszélek... de végül észrevett minket és visszahúzódott, majd besorolt mögénk. A visszapillantóból láttam, hogy egyfolytában a mellette ülő hölggyel beszélget. Az egyfolytában kifejezést értsd szó szerint, így nem csoda, hogy majdnem feltolt minket a járdára.
A kórházban nem kellett sokáig várni, elvittek minket mázsálni és vérvételre. Beni - ruhástól - veri a kőkemény 17 kg-ot és a 117 cm-t. Az első kémcsövet még hősiesen tűrte, a másodiknál már sírdogált, a harmadiknál már erősen sírt. Utána vagy fél óráig semmihez sem volt kedve, csak lógott húgomon és sértődötten nézett szerteszét. Egyébként jót mosolyogtunk testvéremmel, mikor a nővér simán leanyukázta őt. :D
Vérvétel után átmentünk a műtőblokkba, a fül-orr-gégészeti ambulanciára. Kellemes meleg, rengeteg ember, bűz, apró váró, levegő sehol. Ráadásul a főorvos úr - egyem a zúzáját - a saját betegeit vette előre, majd mint aki jól végezte dolgát, lelépett a színről. A hátramaradt embertömegre meg egy fiatal, s a rá váró feladathoz képest nagyon kedves orvos maradt. Gondolom délutánra már véreset vizelt...
Kellően leizzadva, fuldokolva és magamban káromkodva felmentünk az egy emelettel feljebb található aneszteziológiai ambulanciára, ahol már emberi körülmények fogadtak. Itt sem kellett sokat várni. Megbeszéltük, amit meg kellett beszélnünk. Az itteni doktornő szintén kellemes személyiség. Miután megkaptuk a papírjainkat, vissza kellett mennünk a gyerekosztályra, a gyerekorvoshoz. Ekkorra már Beni is kisértődött, s a sortársaival együtt egy röpke házibulit rögtönöztek az aneszteziológia várójában.
Gyerekosztályon még ki kellett töltenem pár papírt: beleegyező nyilatkozat, kiket értesíthetnek, mi-merre-hány lépés... ilyesmi. Aztán bementünk a szintén fiatal és kedves gyermekorvoshoz - ezúttal is hölgyről beszélünk - aki ismét megvizsgálta Benit tetőtől talpig, felvette a kórelőzményt és megbeszéltünk vele még pár apróságot.
Közjáték:
Benike odaáll a doktornő mellé, aki éppen rögzíti az adatokat a számítógép billentyűzetével. Halk durranás, majd a közvetlen környezetünket betölti valami kellemetlen szag.
- Pupiztam! - közli fiam vidáman, nekem meg ég a pofám.
- Érzem. - válaszol a doktornő mosolyogva, majd beírja a beteg jellemzőihez, hogy jó kedélyű, barátkozó.
Innen fel a kórtermekhez, ahol kiderült, hogy akkor éppen telt ház van, így nem tudják megmutatni a szobákat, de holnap reggelre kiürül több is. Reggel 7:15 és 7:30 között legyünk szívesek érkezni, mert 8 órától kezdődnek a műtétek. Hogy a fiam pontosan mikor kerül sorra, az még a holnap zenéje. Beni ma éjféltől se egy falat ételt, se egy korty vizet nem ehet, nem ihat.
A műtét menete a következő lesz az orvosok elmondása szerint: Beni nyugtató cseppeket fog kapni szájon át, majd mikor azok hatnak, beviszik a műtőbe. Ott gáz belélegeztetésével elaltatják, majd egy vékony csövet vezetnek le a torkán keresztül a légcsövébe. Egyrészt lélegeztetik vele, másrészt majd a lecsorgó váladékot is ezzel távolítják el. Ezután infúziót kötnek be neki, s pár perc alatt kicsippentik egy célszerszámmal a két manduláját. Ha minden rendben van, nemsokára felébresztik és visszaviszik a kórterembe. Egy éjszakányi megfigyelés után, ha szövődmény és egyéb probléma nem adódik, másnap hazajöhet.
A kedves szülő - mármint én - választhat: ellátás nélkül, de ingyen tartózkodhat a gyermek mellett, vagy 3 étkezésért, zuhanyzási lehetőségért és saját ágyért fizet napi 2000 forintot. Valószínűleg ez utóbbi lesz - párom és édesanyám nyomására -, bár nem esnék hasra az előbbitől sem, tisztára mintha éjszakás műszakban lennék - amiről egyébként éppen szabadságon vagyok.
Egy fokkal nyugodtabb vagyok, de a nagy hórukk még hátra van. Igyekszem nem mutatni a gyerek felé, hogy mit érzek. Közben meg egy csomóban van a gyomrom, s ma reggel is arra ébredtem, hogy görcsöl a fekélyem. Csak túl leszünk ezen is Isten segítségével.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!