Vasárnap reggel van, körülbelül egy órája értem haza az éjszakás műszakból. Családom még alszik, várom, hogy felébredjenek. Valahogy nem esik jól, ha nem tudunk pár szót váltani, mielőtt lepihenek.
Érdekes éjszakám volt. Nappalos kolléga elmondta, hogy egy nagy rottweilert látott mászkálni az iparterületen, többek között ott is, ahol mi vagyunk. Belém vágta úgy a majrét, hogy ihaj. Nagyon félek minden olyan kutyától, ami nagyobb egy macskánál. Pláne a rottweilerektől, dobermanoktól meg a kuvaszoktól. Bár igazából mindegy is a faj, az ember még a sajátjában sem bízhat meg teljesen, nemhogy egy kóborló állatban.
Kisgyerek voltam még, alsó tagozatos kisiskolás, mikor egy jó nagy kutya - talán doberman - megijesztett az utcán, az iskola mellett. Nem harapott meg, de mikor látta, hogy nem a bátorság példaképe vagyok vele szemben, ugatni, morogni kezdett. Én meg nekihátráltam a drótkerítésnek és sírtam. Az arcomtól körülbelül 10-15 centire vicsorgott, morgott, ugatott. Egészen addig, míg egy arra járó tanárnő el nem zavarta. Azóta félek a kutyáktól... Rendben: nem félek, hanem rettegek! Most először fordult meg a fejemben, hogy kéne vennem egy kést.
Így aztán talán megérted, hogy egész éjjel alig mozdultam ki és hazafelé is - míg ki nem értem a telepről - egyfolytában a hátam mögé néztem, s megriadtam minden ismeretlen zajra. Vajmi kevés biztonságérzetet adott a kezemben szorongatott esernyő. Azt tudni kell, hogy az ipartelep közvilágítása olyan, mintha egy nagy csarnokban egyetlen 40 wattos villanykörte égne. Egyszóval: nagyon gyér. Óh, Istenem, miért is nem kaptunk Tőled jobb szaglást, hallást?!
Benike felébredt! :D Ez azt jelenti, hogy anya sem pihenhet már sokáig. Érdekes, engem hagy pihenni a gyerek, anyját nem. Akkor engem most vagy jobban szeret, vagy kevéssé... :P
Érdekes éjszakám volt. Nappalos kolléga elmondta, hogy egy nagy rottweilert látott mászkálni az iparterületen, többek között ott is, ahol mi vagyunk. Belém vágta úgy a majrét, hogy ihaj. Nagyon félek minden olyan kutyától, ami nagyobb egy macskánál. Pláne a rottweilerektől, dobermanoktól meg a kuvaszoktól. Bár igazából mindegy is a faj, az ember még a sajátjában sem bízhat meg teljesen, nemhogy egy kóborló állatban.
Kisgyerek voltam még, alsó tagozatos kisiskolás, mikor egy jó nagy kutya - talán doberman - megijesztett az utcán, az iskola mellett. Nem harapott meg, de mikor látta, hogy nem a bátorság példaképe vagyok vele szemben, ugatni, morogni kezdett. Én meg nekihátráltam a drótkerítésnek és sírtam. Az arcomtól körülbelül 10-15 centire vicsorgott, morgott, ugatott. Egészen addig, míg egy arra járó tanárnő el nem zavarta. Azóta félek a kutyáktól... Rendben: nem félek, hanem rettegek! Most először fordult meg a fejemben, hogy kéne vennem egy kést.
Így aztán talán megérted, hogy egész éjjel alig mozdultam ki és hazafelé is - míg ki nem értem a telepről - egyfolytában a hátam mögé néztem, s megriadtam minden ismeretlen zajra. Vajmi kevés biztonságérzetet adott a kezemben szorongatott esernyő. Azt tudni kell, hogy az ipartelep közvilágítása olyan, mintha egy nagy csarnokban egyetlen 40 wattos villanykörte égne. Egyszóval: nagyon gyér. Óh, Istenem, miért is nem kaptunk Tőled jobb szaglást, hallást?!
Benike felébredt! :D Ez azt jelenti, hogy anya sem pihenhet már sokáig. Érdekes, engem hagy pihenni a gyerek, anyját nem. Akkor engem most vagy jobban szeret, vagy kevéssé... :P
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!