Már harmadik napja éjszakás műszakban dolgozom. Nagyon fárasztó. Így aztán akármennyire is igyekszem ébren maradni, miután hazaérek, elalszom. Benike nagyon okos, aranyos gyerek, ilyenkor csendes üzemmódra vált. Szépen eljátszik, nem kiabál, nem ugrál. Tegnap rajzolgatott. Szegénykém nem tudta levenni a polcról a papírcsomagot, így kiment a konyhába, tépett a kéztörlőből, s arra rajzolt garázsemelő darut. :D
Miután felébredtem beszélgettünk, elmondta mit játszott és kért papírt. Ezúttal egy éppen kitörő tűzhányót rajzolt, aminek a lábánál egy tűzgolyó áll. Valami mesében látta az egyik gyerekcsatornán. Anya rögtön kirakta az íróasztala fölé. Apropó anya: ma dolgozott utoljára, mostantól táppénzes kismama.
Tegnap este céges évzáró buli volt. Kaptunk üdülési csekket, a munkahelyen meg várt már az új bakancs és bélelt dzseki. Nagyon jó holmik, kényelmes, meleg mindkettő. Jól is jött a dzseki, mert tegnap éjjel végig esett az eső. A bulin bőséges vacsorát tálaltak fel: marhapörkölt, pacal (fúj), töltött káposzta, sült húsok, rétesek, üdítők. Az alkoholt kihagytam, nem hiányzott, hogy netán megszondáztassanak az erőmű biztonsági őrei, s bebukjam a dolgot. Pedig finom frissen csapolt söröcske volt, meg a kedvencem: cherry. :(
Benike ma is aranyos volt, hagyott kicsit aludni. Előtte persze megint megbeszéltük, hogy nem nyit ajtót senkinek, nem mászik fel sehova, nem nyúl éles-szúros eszközökhöz... És egyéb szülői intelmeket. Úgy bírom a buckóját. Nem tudom, a többi 4 éves gyerek mennyire intelligens, de a fiamat egyre többre tartom. Ébredés után betűkkel játszottunk a már korábban említett mágnestáblán. Az összetett mássalhangzókat tanítottam neki: sz, zs, cs, gy, ly, ny, ty.
Hoppá, most csörrent a kaputelefon: anya hazajött. Lépek is, ebédelünk. :)

1 megjegyzés:
Jó étvágyat! Ügyes Benike! :)
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!