Benike újabb meglepetéssel szolgált. Feleségem megajándékozta egy mágneses betűkészlettel és hozzá való táblával. Kisfiam "laza bemelegítésként" kirakta édesanyja lánykori vezetéknevét. Jó, kötözködjél: a helyesírás még nem az erőssége, hallás alapján írt. De úgy tökéletesen. Majd leestem a székből, mikor megmutatta alkotását. (Emlékeztetőként: december 8-án töltötte be a 4. életévét.)
Úgy látom, örül, hogy fiú kistestvére lesz. Ma reggel sokat beszélgettünk erről, mikor ketten maradtunk itthon. Elfelejtettem mondani: náthás szegénykém, s megelőzendő, hogy egyéb mifenéket is összeszedjen, idén már nem megy óvodába. Egyébként is, december 20-tól szünet van, vagy micsoda. Anya elment dolgozni - még a héten, aztán majd csak akkor, ha a második csöppünk bölcsibe megy - így ketten maradtunk, s férfiasan össszedugtuk a fejünket, majd jól megbeszéltük a kistestvéres dolgokat. :D
Jó volt ma. Apás napot tartottunk, ami abból állt, hogy Beni azt csinált, amit akart - kivéve ha veszélyes, vagy nagyon hangos - , majd mikor megelégeltem a játékok szétpakolását, elmentünk otthonról sétálni. Így kiváló indokom volt arra, miért nem pakoltam össze és mosogattam el: a gyerekkel voltam egész végig. :P

1 megjegyzés:
Ó, csak 4 év lesz a különbség...vagy 5? Mondjak egy tippet; legyen Dávid Dávid a neve? :)
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!