Az élet ad, az élet elvesz

A minap betöltöttem a 40. évemet. Nem, nem változott semmi, csak úgy érzem, eddig tudtam magamba fojtani a közlési kényszerem. 

Nehogy azt hidd, hogy nem ültem le időről időre ide, s kezdtem el püfölni a billentyűket! Csak mindig félbehagytam, mert elment a kedvem, mert még rosszul estek dolgok, mert jött valaki, mert volt más, mert... 

Kifogások? Azok.

De most tényleg elkezdtem pötyögtetni a betűket. Nem, nem fogok részletekbe menő beszámolót tartani az elmúlt időről, csak nagyobb vonalakban vázolom a történteket.

Először is, minden, amit szerettünk volna és volt rá időnk, valamint pénzünk, elkészült. Ez alól az ágyunk kivétel, azt azóta is várjuk. Mivel a nappaliban nem akarunk már aludni, maradt a földre rakott szivacs, ágybetét. Nem mondom, hogy kényelmes, mert mind lefeküdni, mind felkelni fájdalmas az ízületeimmel és gerincemmel, de egyelőre még működöm.

Folytatom azzal, hogy a vásárlóink hazudtak, nem is egyszer, emellett összejátszottak egy szolgáltatóval is abban, hogy kifizettessenek velünk egy olyan összeget, amit törvényileg sem lettünk volna kötelesek. Ennek eléréséhez zaklattak, fenyegetőztek, főleg feleségemet. Utólag persze okos az ember, s tudom mit kellett volna tenni, de az a vonat már elment. De az élet, bizonyos tekintetben, igazságot szolgáltatott.

Ezen felül az eladóink erkölcsi normái is erősen a béka segge alatt vannak. Nagyon szépen fogalmazok, ha azt mondom, hogy az őszinteség nem tartozik az erényeik közé. Utólag tudjuk, hogy többször egyenesen a szemünkbe, olyan dolgokban, ami nem két forintos tétel. De az új szomszédainktól tudom, hogy ez még velük szemben is jellemző volt.

Ennyit a múlt ezen részéről.

Január végétől február végéig volt egy kutyám. Sárinak hívták, éjfekete fajtatiszta labrador retriever volt. Elmondhatatlanul intelligens és csibész. Ma már Csabi barátom húgáéknál él, mert kiderült rólam, hogy allergiás vagyok a kutyanyálra, egy abban lévő fehérjére. Csak 36 éve vágytam saját labradorra. Bent tartottuk, mert a hátsó kert még nincs kész, s valószínűleg ennek köszönhető, hogy kibújt belőlem az allergia. Ha rögtön kertbe került volna, 99%, hogy még ma is itt lenne. Csak hát azok a bizonyos simlisségek, amikről az lakás előző tulajdonosa hallgatott, mi meg belefutottunk és költöttünk, mint a katonatiszt (maradt még ilyen, nyugi, majd lassanként megoldódnak). Persze, most felmerül a kérdés, hogy ha tudtuk, hogy nem sok pénzünk maradt, miből vettünk labradort? Ajándékba kaptam, ennyire egyszerű a megfejtés.

Márciusban nagyon mély gödörbe kerültem lelkileg. Egyre nőtt a feszültség bennem, s ennek a házastársi kapcsolatunk is kárát látta. Nem, nem akartunk elválni, csak épp egy hol hangos, hol nagyon csendes és nagyon magányos hónap áll mögöttünk. Egy jó időre le is költöztem a nappaliba éjszakánként. Gyógyszerrel aludtam, gyógyszerrel keltem, gyógyszerrel léteztem egész nap.

Így köszöntött be az április. Ekkorra már nagyon, nagyon, de nagyon elegem volt mindenből. Egy balul sikerült este után rázúdítottam mindent a feleségemre, amit addig magamban tartottam, majd másnap már torkom szakadtából ordítottam, miközben épp az autóban ültünk. Ekkor határoztam el, hogy nekem ebből maximálisan elegem van.

Tudom, tudom, az én gondjaim semmik ahhoz képest, ami másokat bánt. Tudom, csak épp mások gondjait magasról lesajnálom, nekem azt az egy életet kell élnem, ami adatott és nem másokét, főleg nem több ezer, millió, milliárd más életet. Ezt az egyet, s abból piszkosul elegem lett.

Kriszta jó érzékkel felfogta, hogy eljutottam a határig, hogy nekem innen nincs tovább, így a több üveg Frontint és Dormicumot sem azért váltottam ki, mert attól félnék, a közeljövőben hiánycikk lesz mindkettő. (Ezeket egyébként teljesen legálisan kapom, nyugtatóként és altatóként. Hidd el, nem szeretnél olyankor találkozni velem, mikor szükségem volna rájuk, de nincsenek kézközelben.)

Jó érzékkel, jó ütemben nyújtotta ki a kezét és lépett egy hatalmasat felém, hogy önmagát is legyőzve visszarángasson az élethez. Őszintén csodálom őt, amiért képes volt értem, értünk ekkorát lépni. Közel végtelen szeretet lehet benne, amiből erőt merített ahhoz, hogy az én igényeimet teljesen elfogadva változtatni tudjon a saját nézőpontján. Nem tudom, hogy én képes lennék-e erre. Csak reménykednem, hogy igen.

Akárhogy is, azóta 180 fokos fordulatot vett az élet. Nem, nem repkednek pillangók a szobánkban és nem szűntek meg az egyéb problémáink, de kettőnk között abszolút rendben van minden. Csak a magam nevében beszélhetek biztosan, de én 16 évnyi házasság után ismét szerelmes lettem a feleségembe. Valami csoda, ami kettőnk között történik azóta is. Tartson minél tovább, mondjuk örökké!

Persze, amikor az élet ad, akkor el is vesz. 

A klub, ahová rendszeresen járunk, hogy is mondjam, már nem kedves hely számunkra. Ebbe sem fogok részletesen belemenni, de személyes meglátásom szerint (amiről több másik tagtól is megerősítést kaptam, s egyik sem párom) rossz irányba mennek a dolgok. Szétszakadt a csapat. Egy alapvetően kreatív időtöltés céljából létrehozott tömörülés esetén sosem jó ómen, ha létrejön egy klikk, aminek tagjai rövid távú önérdekből rátelepednek a döntésekre, így mindig ugyanazon személyek akarata érvényesül, elfojtva minden más kezdeményezést, s ezt megkoronázzák egy láthatóan a vezetést nyűgnek tartó személy regnálásával, aki ehhez a klikkesdéshez maximális támogatást nyújt, félresöpörve a csapat újrakovácsolására tett javaslatokat, erőfeszítéseket is. 

Persze, a csoportdinamika alapján ez sokakban nem kelt ellenérzést, vagy ha igen, alkalmazkodnak. Vagy észre sem veszik, mert ilyen is van. Én nem vagyok ilyen, nem így neveltek, nem így szocializáltak. Fel is emeltem a szavam, amiért a fent nevezettektől vagy masszív ignorálást vagy nyílt ellenkezést, dühöt kaptam. Nos, ahogy apám szokta mondani: egy székely nem hajlik, csak törik. Így visszaadtam minden tisztségemet, s most időnként arcomat a kezembe temetve hátradőlve nézem, hogy mi történik azzal, aminek a felépítésében és működtetésében aktívan és teljes erőbedobással vettem részt. Ettől függetlenül kívánom, hogy sikerüljön nekik minden, működjön minél tovább a klub!

Biztos, ami biztos, elkezdtük összeírni, megvásárolni azokat a játékokat, amiket szeretünk, de a klub tulajdonában vannak, így csak kölcsönözhetjük azokat. Apropó, lehet egyáltalán tulajdona egy olyan csoportnak, mely nem rendelkezik bejegyzett jogi személyiséggel? Szerintem nem, ergo, semmi akadálya nincs annak, hogy bárki fogja és lelépjen ezekkel a holmikkal, ha kedve tartja. De nem akarom a falra festeni...

Lesz, ahogy lesz, ezen is túltettem magam. A fontos emberek és dolgok úgyis itt vannak mellettem.