Az utolsó simítások

Mondjuk úgy, hogy célegyenesben vagyunk. Vagyis, inkább a célegyenes előtti kanyarban.

Csütörtökön átválogattam a menthető világításkapcsoló burkolatokat és dugaljakat. Sokat kukáztam, de van, ami még jó lesz. Aztán elmentem a házhoz, kicsit takarítottam, rendet raktam és vártam a futárt.

Délután befutott István, én meg azzal a lendülettel, amivel berobbant a házba, startoltam le Krisztámért. Ha jól emlékszem, a festőnk adott még egy réteg mészfestéket a garázsnak.

Mikor visszaértem, folytattuk Krisztámmal a romok eltakarítását, zsákokba pakoltuk a szemetet... stb. Istvánnal megbeszéltem, hogy mivel ő másnap, azaz pénteken szabadságon lesz, így reggel kezdene. Meg azt is, hogy a garázsban lévő fém konzolokat is le kéne kenni feketével, ne várjam meg a tavaszt, mert akkor megint pakolni kell, jobb most. Mondtam, ahogy tudok, én is érkezem reggel. Adtam neki egy kulcsot a bejárati ajtóhoz, s már rohant is, dolga volt máshol.

Ám még ez előtt bejelentkezett a futár, hogy hozza az IKEA-ból a megrendelt mosdót és fürdőszobaszerkényt. Szuper, végre! Átvettük, becipeltük, kibontottuk és ekkor lemeredtünk. Mutatom:

Kriszta szólt a futárnak, hogy ácsi, gyere vissza, én meg nagy sokadjára elértem az IKEA ügyfélszolgálatát (mindig megszakadt a vonal). A srác megértő volt, amennyit segíteni tudott, annyit, érzésem szerint, megtett. Rögzítette a panaszunkat, felvázolta a lehetőségeket, majd mikor mondtuk, hogy kérnénk egy másik szekrényt (és mosdót, mert egy csomagban jött mindkettő, így mindkettőt vissza kellett küldenünk, éljen a bürokrácia), segítségként elmondta, hogy ha fotót készítünk a sérülésről és azt elküldjük egy általa megadott email címre, meggyorsíthatjuk a folyamatot. Aztán befutott a futár és elvitte a csomagot.

Nem sokkal később elegünk lett aznapra, összepakoltuk a holminkat és eljöttünk.

Péntek reggel,  miután a család munkába és iskolába ment, kicsit rendet vágtam itthon, aztán legurultam a háziorvosunkhoz receptért, majd ismét a házhoz. István már a laminált parkettát varázsolta a helyére, jó egyharmada már lent is volt. Gyorsan átvedlettem "játszós" ruhába, s beálltam mellé. Nem tudom, melyikünk nyögött nagyobbakat, de az biztos, hogy mindkettőnknek fájt mindene. Ő se lesz már fiatalabb, ahogy én se. :-P

Már majdnem végeztünk, mikor befutott másik sógorom egyik alkalmazottja, hozta a konyhabútorunk kész részét. Egy ideig ide-oda ugráltam, hol parkettázni segítettem, hol szekrényeket felfúrni. Egészen addig, míg kiderült, hogy hiányzik a szegélyléchez 2 élzáró, valamint két tubus ragasztó, amivel felrakhatókká válnának. Beugrottam a kocsiba, irány a Diego. Közben beugrottam egy üveg vízért és egy kis kekszért a közeli élelmiszerboltba, majd a festékbolt következett, a ragasztókért. 

Alig visszaértem, kiderült, hogy némi gubanc van a a matek körül, a konyhaszekrény körülbelül 1 centiméterrel jobbra áll a tervezetthez képest, valamint az se lenne baj, ha lehetne emelni rajta 3 centit. Utóbbi a mosógép miatt lenne fontos, nem lenne szintkülönbség a munkapultban. Az 1 centit gond nélkül lehetett orvosolni, csak a gázcsonk miatt ejtett kivágást kellett szélesíteni, ám a pult emelése ennél érdekesebb mutatvány lenne. Hétfőn meglátjuk, mire jutunk. Emellett, mikor elvitték a faanyagot Kriszta barátnőjének párja és sógora, odaadtunk nekik két olyan felső szekrényt is, amit nem kellett volna. Ezeket most pótolni kell.

Épp segítettem felfúrni a fali részeket, mikor hívott Krisztám. Az egyik helyi boltban rekedt, nincs bankkártyás fizetési lehetőség, menjek le érte. Mint kiderült, a konyhabútorhoz vettünk új fogantyúkat. Visszaérve megcsodálta az addig elvégzett munkánkat, majd tálalta az ebédemet. Sok időm nem volt, az asztalos srác csak cigizni ugrott ki a ház elé. István meg finoman utalt rá, hogy az eredeti terv szerint én lekentem volna a garázspolcok konzoljait, de semmi gond, megoldja, folytassuk nyugodtan a konyhaszekrény rögzítését.

Mire végzett, mi is befejeztük a melót. Először az asztalos srácnak segítettem kipakolni a kocsiba, majd kicsit később Istvánnak is. Vele még beszélgettem előtte, hasznos tanácsokkal látott el, mi kellhet, mire nem gondoltam eddig, mi az, ami jó, ha van itthon. Panelos gyerekként eddig rengeteg mindenre nem kellett gondolnom, ám egy ház megkövetel bizonyos felszereltséget. Megbeszéltük még a pénzt is, s az elvégzett munkához képest nevetségesen keveset kért. Aztán kipakoltuk az ő cuccait is. 

Valamikor Benjámin is befutott, felsöpörte, felmosta a leendő szobájukat, segített Krisztámnak. Aztán párom elment Sebestyénért, de nem haza indultak, hanem vissza, a házhoz, hogy mindkét gyerek megnézhesse, mire jutottunk ezidáig. Tetszett nekik. :)

Két mobiltelefonos fotó (olyanok, amilyenek, avagy, ez van, ezt kell szeretni):

 Nappali

 Konyha (jobb szélén új bútorok, balra újrahasznosítottak)

Este tudtuk meg, hogy a banki az ügyintézőnk nem volt kellően körültekintő az önrészünk átutalásakor. Teszem hozzá, mi sem. A lényeg az, hogy Krisztám papír alapon utalta át a pénzt, ami háromszor annyiba került, mintha netbankon küldte volna át az eladóinknak. Az aktuális hirdetményben ugyan ez benne van, de nem esett volna rosszul, ha szólnak, hogy ne haragudjon Krisztina, de ezt inkább netbankon intézze, ott sokkal olcsóbb. Csak érzékeltetésként: a különbözetből kétszer teletankoltam volna a kocsit. Én persze mérges voltam, Kriszta sírt, de nem volt már mit tenni.

Szombaton Csabi barátommal és egy utánfutó, valamint Csabi autójának segítségével felcuccoltuk az összes hulladékot, ami felújítás közben keletkezett, illetve, amit az eladóink otthagytak. Volt mit. A fémet tartalmazó cuccokat különválogattuk, leadtuk volna a méhtelepre. Ha nyitva lettek volna. A mostani szombat, elvileg, mindenkinek munkanap volt, kivéve nekik. Ami azért érdekes, mert nyitva volt a kapu, így nem is látszott a nyitvatartás, s mikor begurultunk, messziről integetett egy fickó, majd közölte, hogy zárva vannak és kitessékelt minket. Mikor becsukta a kaput, már láttuk, hogy mi a helyzet. Így aztán ezek is mentek a hulladékudvarba. Két dolgot nem vettek át: két rossz porral oltó készüléket. Ezeket visszavittük a házhoz és leraktuk a garázzsal szembeni autóbeállóm végéhez, majd hétfőn megpróbálkozok a méhteleppel. 

Mivel a srácoknak rövidített napjuk volt, pont odaértem Sebestyénért, aztán siettünk haza. Benjáminnak délután 1 órakor indult a busza a Nemzeti Színházhoz, a Csongor és Tünde című előadásra ment az évfolyamával. Aztán gurultam le Krisztiért, gyors ebéd, pénz a bankból Istvánnak és haza. 

Sajnos Benjámin már nem volt otthon, mire hazaértünk, de lejelentkezett telefonon, így nem idegeskedtünk érte annyira. Annál inkább, mikor megnéztem, hogy mégis meddig tart majd a délután 5 órakor kezdődő előadás: 3 óra és 10 perc. Utóbbi a szünet lehet. Mondtam is páromnak, hogy 10 előtt nem ér haza a gyerek, az tutifix. Utóbb tudtuk meg, hogy mit csináltak az előadás kezdetéig: nézelődtek a környéken.

Kifizettük István, aki nem sokra rá bekopogott, kérte, menjünk le az alagsori tárolójába, adni szeretne ezt-azt. Ezt-azt? Felsorolni nem tudom, mi mindennel ajándékozott meg, csupa-csupa új holmi, aminek hasznát látom majd a házban és a ház körül. Egyedül egy Makita fúró-vésőgépért kért pénzt, az eredeti ár harmadát. Amennyit én használni fogom, életem végig jól fog szolgálni. :-)

Délután 3 órára átgurultunk anyuékhoz. Egyik nap rám írt Messengeren, hogy ha tud, segít takarítani. Mivel még anno, 10+ éve az ő keze munkája nyomán lett használható a jelenlegi tűzhelyünk, úgy gondoltam, ezt az ajánlatot nem hagyom ki az eladóink által itt hagyottnál sem (utolsó képen láthatod). A háznál egy gyors "tárlatvezetés", aztán munka. Krisztám takarított, én az asztalos után söpörtem össze, anyu meg a tűzhelyet vette kezelésbe. Sebestyén eközben befeküdt két összetolt fotelbe és betakarózott Kriszta melegítőfelsőjével. Fázott, pedig ment a fűtés és nem volt hideg.

Gondolkodtam, berakjam-e a következő képet, de végül is, úgy döntöttem, legyen. Ez volt a tűzhely belsejében:

Erre most mit mondjak? Hogy már értem, miért főztek elektromos kuktában és nem ezzel? A sütőteret le se fotóztam, az már sok(k) volt. De nem csak nekem, sokat látott anyámnak is. Le kellett ülnie, mikor kinyitottuk... Kicsit küzdött vele, de leállítottuk, mert közben megbeszéltük Krisztámmal, hogy inkább veszünk egy másikat, de ezt nem merjük használni. Még kitisztítva sem. A gőzelvezető csatornában vastagon áll a zsíros, ráégett kosz, a lyukak eltömődve... Ezen előbb ki kéne cserélni a gázégőket, az elszíneződött kábeleket, majd azokat ellenőriztetni, majd a villanysütő részét is, hogy érintésvédelmileg rendben van-e. Azt már nem is említem, hogy a kezelőgombok alatt pereg le a zománc. Konkrétan ez a körülbelül 5 éves szerencsétlen jószág a mi közel 30 éves villanytűzhelyünknek csak jelenthet.

Gyors telefon sógorom másik alkalmazottjának, hogy rendeljen nekem egy kerámialapos szabadon álló tűzhelyet, majd később javítás egy gáz-villany kombira, mert Kriszta öccse szerint az a kábel, amiről korábban írtam, amelyik a villanyórától jön a kismegszakítóinkhoz, nem bírná el a terhelést. Illetve, de, csak akkor semmi mást nem lehetne használni mellette a konyhában. Mármint, ha a lapok és a sütő is egyidőben menne. Nem kockáztattunk, maradunk a kombinált tűzhelynél, majd egyszer, ha lesz rá forrás, cseréltetjük ezt a kábelt is (EON-os buli), aztán meglátjuk. Még az is lehet, hogy megszeretem a gázt.

De lehet ám ezt még fokozni: a lenti WC kézmosójának lefolyója, miután anyu lepucolta róla a vízkövet, minden lehetséges helyen engedi a vizet, ha megnyitjuk a csapot. Beraktunk alá egy vödröt, majd, ha jön a vizes, megmutatjuk neki, hadd mérgelődjön ő is. Ekkora már bőven elég volt mindenből és mindenkiből. Csak haza akartam menni.

Haza? De hiszen a vevőink már kifizettek minket, már a földhivatali bejegyzés is megtörténhetett, a mi utolsó részletünk, a hitel, szombat délelőtt ment át, a hét elején a mi tulajdonjogunk is fent lesz a földhivatali rendszerben. Szóval, jelenleg, technikailag, nincs otthonom.

Most vasárnap este van, nem voltunk sehol, nem csináltunk semmit a kötelezőkön kívül. Határozottan jobban is érzem magam. Nagyon kellett már egy szabadnap. Holnaptól megint hajrá, Kriszta szabadságon lesz, pakolunk. Remélem, egy hét múlva minden holmink az új lakásunkban lesz. A vevőink már szóltak, hogy ha nem gond, nekik már vasárnap kéne a kulcs. Kriszta mondta nekik, hogy igyekszünk, legfeljebb nem ragyog majd az ablak.

Az utolsó napjaink vannak hátra a jelenlegi lakásunkban, az újon meg az utolsó simításokat végezzük. Jövő hét kedden jön Kriszta öccse, befejezni a villanyszerelést. Remélem, hogy a cseremosdónk is megérkezik és a vizes is ráér majd, hogy bekösse. Meg hogy zökkenőmentes lesz a költözés.