Minap felmerült bennem a gondolat, hogy ha már Benjámin az utolsó napokat tölti az iskolában, mint negyedik osztályos tanuló, s így búcsúzik a tanítónéniktől, valamint az alsó tagozattól, kéne valami kis kedvesség a pedagógusok és az osztálytársak felé. Egy jó emlék, hogy így mondjam.
A gondolatot tett követte, s összekaptam a családot, hogy vegyünk egy szekérnyi almát. Igen, kitalálhattad, almás pitét sütöttünk. Krisztám és Beni segített almát pucolni, reszelni (csaltunk, géppel csináltuk), míg én tésztát gyúrtam, nyújtottam...
Tegnap este megsütöttük a három tepsi süteményt, ma reggel pedig bevittük Benivel. Látni kellett volna az örömtől sugárzó arcokat, mikor a tanítónéni kérésére "felkonferáltam" a produkciót. Röpködtek a köszönő szavak, a kedvenc sütim kifejezések... Jó volt látni, hallani, jó érzés (volt) adni.
Később kaptam pár fotót. Egyet teszek közé, azért csak ezt, mert ezen csak Beni ismerhető fel, a többi gyermek nem.
A kép mellé ezt a "pár sort" kaptam Beni osztályfőnökétől (mivel az egyik osztálytárs érzékeny az mézre, így azt nem használtam a sütemény elkészítésekor, cukorral pótoltam az ízét):
Holnap beküldöm az ellenőrzőmet! :D
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!