Mint legutóbb említettem, Kriszta feladta a Takarékpénztár által kitöltött papírt a MÁK-nak. Expressz és ajánlva, hogy hétfőn biztosan kézhez is kapja az ügyintéző a csomagunkat. Teltek a napok, s Kriszta megkért, hogy szerda reggel hívjam fel a MÁK-t, minden rendben van-e. Ekkor derült ki, hogy valóban beért a levelünk hétfőn reggel, amire délután már ki is ment a válasz a pénzintézet címére(?), hiánypótlási felszólítással. Ugyanis, csatolni kellett volna az adásvételit és a két gyermek utáni félszocpolról írt szerződéseink másolatát is. Ha tudtuk volna... de valószínűleg a Takarékpénztár ügyintézője sem volt ezzel tisztában, mert nem szólt.
Maradjon köztünk, a félszocpolos szerződéseket még értem, de minek az adásvételi? Ha járt rá a gyermekeink után félszocpol, akkor mégis kié a lakás? De a törvény az törvény, az ügyintéző meg csak végrehajtja a leírtakat, nem ő találja ki. Egyébként sem szabad rajta leverni a port, tündéri aranyos, kedves hangú fiatal hölgy, tele türelemmel és segítő szándékkal!
Szóval, őt hívtam fel. Elmondta, amit már levélben kiküldött hétfőn délután. Alig letettem a telefont, a Takarékpénztárból hívott az ügyintézőnk, hogy kaptak egy levelet a MÁK-tól... A többit, azt hiszem, te is sejted. Megnyugtattam, hogy már ráhasaltam a témára, dolgozik a multifunkciósunk a megoldáson, amint kész, startolok a postára. Közben gyorsan visszacsörögtem a MÁK-hoz, hátha elég lenne e-mailben is, esetleg faxon, de a hölgy szomorú hangon közölte, hogy sajnos nem, így is eredetit kéne beadnom, amit neki kéne lemásolni, majd az eredetit visszaadni, a másolatot meg lepecsételni, hogy igazolja, az az eredeti másolata. De eltekint ettől, elég a másolat is, amit küldök.
Gyerünk a postára, expressz boríték, papír kitölt, fizet, megnyugszik. Ami rajtam múlott, megtettem. Jó, igen, le is vihettem volna éppen, de kutya beteg vagyok, voltam. Mostanra már jó, de hidd el, nem cseréltél volna velem pár napja.
Ez volt szerdán. Írtam egy rövid kísérőlevelet is a másolatok mellé, melyben kifejeztem hálámat, s annyit kértem a telefonbeszélgetésünkre hivatkozva, hogy ha készen van az engedély, legyen kedves szólni, ha tudunk, valamelyikünk lemegy Szekszárdra. A fentiekből persze kiderül, hogy ez a valaki Kriszta lett volna, de ő is így kalkulált, van még pár nap szabadsága.
Csütörtökön, mondom, igen, csütörtökön, délután kettő előtt telefonált a MÁK-ból a hölgy, hogy kész az engedélyünk, feladja-e, vagy mi legyen. Rövid gondolkodás után arra jutottam, hogy ha most feladja a címünkre, legkésőbb hétfő délelőtt megérkezik, így ezt választottam. (Annyira nem lett volna egyszerű kiugrasztani Krisztámat a munkahelyéről, hogy futás Szekszárdra.) Így is számoltunk a továbbiakra.
Persze ember tervez...
Másnap, péntek délelőtt pont egyszerre értem a házunk elé a postásunkkal, aki a kezembe nyomott egy tértivevényes borítékot, kért két aláírást, miközben én meg teli pofával vigyorogva olvastam, hogy a feladó a Magyar Államkincstár. Fel is hívtam Krisztát, hogy itt a papír, majd szóltam a Takarékpénztárba is. Közben párom beszélt a Bankunk végtörlesztési ügyintézőjével, s időpontot kért szerda reggelre. Remélhetőleg addigra minden a helyén lesz. De előtte, még hétfőn aláírjuk az új szerződést, aztán irány a Földhivatal.
Maradjon köztünk, a félszocpolos szerződéseket még értem, de minek az adásvételi? Ha járt rá a gyermekeink után félszocpol, akkor mégis kié a lakás? De a törvény az törvény, az ügyintéző meg csak végrehajtja a leírtakat, nem ő találja ki. Egyébként sem szabad rajta leverni a port, tündéri aranyos, kedves hangú fiatal hölgy, tele türelemmel és segítő szándékkal!
Szóval, őt hívtam fel. Elmondta, amit már levélben kiküldött hétfőn délután. Alig letettem a telefont, a Takarékpénztárból hívott az ügyintézőnk, hogy kaptak egy levelet a MÁK-tól... A többit, azt hiszem, te is sejted. Megnyugtattam, hogy már ráhasaltam a témára, dolgozik a multifunkciósunk a megoldáson, amint kész, startolok a postára. Közben gyorsan visszacsörögtem a MÁK-hoz, hátha elég lenne e-mailben is, esetleg faxon, de a hölgy szomorú hangon közölte, hogy sajnos nem, így is eredetit kéne beadnom, amit neki kéne lemásolni, majd az eredetit visszaadni, a másolatot meg lepecsételni, hogy igazolja, az az eredeti másolata. De eltekint ettől, elég a másolat is, amit küldök.
Gyerünk a postára, expressz boríték, papír kitölt, fizet, megnyugszik. Ami rajtam múlott, megtettem. Jó, igen, le is vihettem volna éppen, de kutya beteg vagyok, voltam. Mostanra már jó, de hidd el, nem cseréltél volna velem pár napja.
Ez volt szerdán. Írtam egy rövid kísérőlevelet is a másolatok mellé, melyben kifejeztem hálámat, s annyit kértem a telefonbeszélgetésünkre hivatkozva, hogy ha készen van az engedély, legyen kedves szólni, ha tudunk, valamelyikünk lemegy Szekszárdra. A fentiekből persze kiderül, hogy ez a valaki Kriszta lett volna, de ő is így kalkulált, van még pár nap szabadsága.
Csütörtökön, mondom, igen, csütörtökön, délután kettő előtt telefonált a MÁK-ból a hölgy, hogy kész az engedélyünk, feladja-e, vagy mi legyen. Rövid gondolkodás után arra jutottam, hogy ha most feladja a címünkre, legkésőbb hétfő délelőtt megérkezik, így ezt választottam. (Annyira nem lett volna egyszerű kiugrasztani Krisztámat a munkahelyéről, hogy futás Szekszárdra.) Így is számoltunk a továbbiakra.
Persze ember tervez...
Másnap, péntek délelőtt pont egyszerre értem a házunk elé a postásunkkal, aki a kezembe nyomott egy tértivevényes borítékot, kért két aláírást, miközben én meg teli pofával vigyorogva olvastam, hogy a feladó a Magyar Államkincstár. Fel is hívtam Krisztát, hogy itt a papír, majd szóltam a Takarékpénztárba is. Közben párom beszélt a Bankunk végtörlesztési ügyintézőjével, s időpontot kért szerda reggelre. Remélhetőleg addigra minden a helyén lesz. De előtte, még hétfőn aláírjuk az új szerződést, aztán irány a Földhivatal.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!