Lassan lejár a pihenőm, már a negyedik napot zárom ezzel az estével. Hétfőtől ismét munka. Semmi külön nem történt az elmúlt napokban, folytak a megszokott hétköznapok. Voltak örömök, voltak bosszúságok, nehézségek és boldogságok. Bejegyzésem ilyen szempontból tartalmatlan lenne.
Az ok, amiért mégis nekiálltam verni a billentyűzetet, valami egészen más. Vagyis okok, mert több dologról volna szó, de édes anyanyelvünk szabályai ellen nem szeretnék szándékosan véteni.
De vegyük sorra:
1.) Sebestyén fejlődését épp ésszel képtelenség követni. Mind mozgáskoordinációban, mind értelmi képességeiben robbanásszerűen halad előre. Nincsenek lépések, csak hatalmas ugrások. Megfigyeltük, hogy rendszeresen a balját használja. Kriszta szándékosan elé, középre helyez tárgyakat és figyeljük, melyik kezével nyúl érte, hogyan használja a kezeit. Úgy tűnik, akárcsak a bátyja, ő is balkezes lesz. Két jobbkezes szülőnek két balkezes fia. :-P Legalább igaz a tétel: "Egy csapból egyféle folyik!"
Szóhasználatára, mondatszerkesztésére, a nyelvhasználatára jellemző immár a névelő és a ragozás használata is. Például: "Apájé az ama." (Apáé az alma.), "Enyém a kokka!" (Enyém a kocka!), "Anya, Meni pápá az oviba." (Anya elvitte Benit az óvodába.). Emellett nagyon tisztelettudó is: "Kéjek totit! Kötönöm!" (Kérek szotyit! Köszönöm!). De használja a 'légy szíves' kifejezést is: "Méecce, létivesz!" (Még egyszer - vagy egyet -, légy szíves!), valamint a 'tessék' (tették) sem idegen tőle.
Testrészekből a következőket tudja és mutatja kérésre: fej, haj, fül, arc, homlok, orr, szem, szemöldök, halánték, tarkó, fog, nyelv, száj, áll, nyak, cici, kéz, könyök, csukló, ujj, has, köldök, hát, popsi, kuki, láb, térd, boka, talp. Most tanítom neki a vállat, a hónaljt és a combot.
Nagyon örülünk, hogy a testvérféltékenységet sikerült illő kereket között tartani. Ami vita, vagy negatívum történik a két gyerek között, az javarészt vita a játékon, vagy véletlen baleset, esetleg Benike testi erejének érdekérvényesítő fölénye miatt történik. Nagyon, de tényleg nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy egyik gyerek se szenvedjen hiányt se a szeretetben, se a figyelemben, se a nevelésben. Úgy tűnik, erőfeszítéseink megtermik gyümölcsüket.
2.) Minap voltunk lent Krisztám munkahelyén, a Polgármesteri Hivatalban. Bár alapvetően a családi adókedvezményt akartuk elintézni, de a sikeren felül egy jó hírrel (is) gazdagabban hagytuk el az épületet: megtudtuk, hogy Kriszta közvetlen főnöke már várja vissza páromat, számít a munkájára. Ez a nemrég bevezetett 'indoklás nélkül is fel lehet mondani a köztisztviselőknek' törvény fényében nagyon pozitív és örömre bőséggel okot adó tény. Reméljük szeptember végéig nem változik semmi.
3.) Rendeltem az óceánon túlról valamit, amit majd szeretnék bemutatni itt is. Akik rendszeresen olvasnak, tudják miről van szó, legfeljebb visszakeresnek kicsit. ;-) A csomagom jelenleg a kölni UPS raktárban pihen, hétvégén Németországban se dolgoznak. Elviekben kedden vagy szerdán kapom kézhez, ez a bürokrácia malmaitól és az UPS szállítóitól is függ. Fotókat biztosan készítek, de lehet hogy videózni is fogok, s ezeket természetesen ide is feltöltöm.

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!