Első az idén

Drága szíveim, nem kell tovább aggódnotok, jelenleg bátran kijelenthetem: meggyógyultam. Van még hangyányi köhécselés, apró orrfolyás, picurka torokkaparás, de semmi más. Az éjszakás műszakom végére úgy helyrejöttem, hogy csak na! Igaz, szenvedtem és rendszeresen belázasodtam, de apróságra immár nem adok.

Benjáminunk is újra rendszeres óvodalátogató lett. Tavaly november-december hónapban elég sokat volt itthon az állandó orrfolyása miatt. Szegénykém allergiája olykor annyira bedurvul, hogy hiába fújja az orrát, szed mindenféle bogyót, semmi nem használ. Ilyenkor persze besűrűsödik a váladék az orrjárataiban, ami fertőzést is okoz, s gyönyörű, masszív zöld trutymóvá mutálódik. Szegénykém csak szuszog a száján és úgy beszél, mint akinek nincs is orra.

Húgomék vettek neki egy Lego űrhajót. Tudjátok, olyan Star Wars-os, droidos. Mindjárt megkeresem... Itt is van: LINK! Seperc alatt összedobtuk... persze, úgy fél óra múltán már kicsit frusztrált voltam, nem emlékeztem, hogy ennyire macerás lenne egy Lego-t összerakni. :-) Viszont tagadhatatlanul nagy élmény volt, hogy összedugtuk a fejünket a nagyfiúval és kisilabizáltuk az összeszerelési útmutatót, majd követtük az utasításokat. Kriszta mondta is, hogy mennyire aranyosak voltunk és nagyon örül, mert látta, hogy mindketten élvezzük a közösen eltöltött időt. (Azóta persze, hogy is lehetne másként, párszor már segítenem kellett újra összerakni a gépet... Fiúból van a szentem, ennyi idős koromban engem is jobban érdekelt a szétszedés, mint az összerakás.)

Minap megint felhoztam az iskolát neki, elbeszélgettünk a dologról. Alapvetően érdeklődik az ott elsajátítható tudás után, de "inkább mégis maradnék az oviban apa... ott többet lehet játszani... és segíteni kell a kicsiknek is... tudjanak játszani... meg töltök nekik inni is...". Megdönthetetlen érvelés. :-D Ebégyként - Beni így mondja, ha gyorsan beszél - igaza van, az óvodában tényleg többet lehet játszani. Görnyedni meg ráér utána is, akárki, akármit is mond.

Sebestyénünk egyfolytában beszél. Vagy hisztizik. Rövideket alszik és alig-alig eszik. Viszont rengeteget szopizik. Nagyon szereti a könyveket és a meséket. Pár napig volt néhány ingyenes mesecsatorna a TV-n, azóta rendszeresen követeli, hogy kapcsoljuk be a "bíbitévét" (Baby TV, angol nyelvű mesecsatorna extra kicsinek). Még jó, hogy felvettünk pár mesét, azt lejátsszuk neki és elégedett. Emellett a kézimunkás játékokat is rendszeresen követeli, a vonatos és állatos mágnestáblás a kedvence. Mesekönyvek ezek is, hűtőmágneshez hasonló figurákat lehet benne ide-oda rakosgatni. Közben teljes erőbedobással ismételgeti: bekekebéka, pipi, mijamijam, veve... sihuhu, ekikopke (ejtsd: helikopter), Tomasz...

Néhány új szó, kifejezés: jobot (robot), mamoja (mazsola), kigababa (Kinga baba, húgom kislánya), enyém, kesze (keze), kéje (kérek), májik (másik), mamami (mandarin), homomo (homlok), hátemi (hát ez mi?), anákka (anyácska)... A minap próbáltam neki elmagyarázni, hogy a lábait nem csak úgy lehet nevezni, hogy "ljába" és "májik ljába", hanem hogy bal lába és jobb lába. A végén kiegyeztünk: "bal ljába" és "májik bal ljába". :-D

"Tepi jobot"

Krisztámról majdnem elfeledkeztem, pedig nem érdemli meg! Röviden és tömören: nonstop fáradt, mint minden anyuka, de nem beteg. Az utóbbi időben a párkapcsolatunkért rengeteget tett, erején felül ápolt, s ez nagyon összehozott minket. Jó, eddig se kergettük egymást baltával, de valahogy mégis jobb, mint eddig. Hogy ő ezt miként éli meg, nem tudom, de nekem jó. Nagyon.

Vettem is neki egy szexi hálóruhát. Nem volt olcsó! Sajnos, mint kiderült, a szemmértékem oly hosszú idő után becsapott, s egy hangyányit kicsi lett. Tényleg csak hangyányit. Mivel ezek után úgy éreztem, jobb, ha nem próbálkozom újra, Krisztámra bíztam a döntést: megtartja vagy visszaviszi és vesz rajta mást. Az utóbbi mellett döntött. Amit azonban helyette vett, kevéssé erotikus, viszont felülmúlhatatlanul hasznosabb. Majd csak túlélem valahogy. ;-)

Még mielőtt valaki azzal vádolna, hogy a feleségemről mindig kevesebbet írok, mint a fiúkról és önmagamról, s ennek biztosan oka van: igen, van. Az, hogy ez egy nyílt blog, melyben olyasmit nem írok le, amit nem szeretnék mások tudomására hozni. Az igazán kedves pillanatokat, engedelmetekkel, megtartjuk magunknak. ;-)