Tavaszi fáradtság

Mondhatnám, hogy szánom-bánom, amiért egy hete nem álltam Veletek szóba, de nem lennék őszinte. Szándékosan hagytam ki ennyi idő a legutóbbi bejegyzésem óta. Semmi különös okom nem volt rá, hacsak nem az, hogy kissé kedvetlen voltam, vagyok. Nem, nem az életkedvem ment el, csak fásult vagyok. Vége lehetne már a télnek. A munkahelyen pedig még mindig javítják, cserélik a PLC-t, s napi pár perces munkán kívül jelenleg nincs teendőm. Nagyon fárasztó tud lenni az ilyesfajta semmittevés - persze nem fizikailag, hanem mentálisan. Sajnos fel is szedtem pár kilót. Fásult vagyok, ugyanakkor türelmetlen is.

Szerencsére, avagy hála az égnek Sebestyén és Benjámin rendben van, kigyógyultak a takonykórból, viszont a nagyobbik allergiavizsgálatának eredményét még mindig nem sikerült megszerezni, mert legutóbb, mikor sikerült lejutni az óvárosba, nem rendelt a fül-orr-gégész. :S Mindettől függetlenül rendben vannak a törpösök, fejlődnek, okosodnak, ügyesednek, s ami végképp fontos, látjuk rajtuk az őszinte szeretet és rajongást, amivel minket, mint szülőket vesznek körbe. Megvallom őszintén, néha már kissé terhes is a dolog. :P

Krisztával megvagyunk. Élünk egymás mellett, s néha egymással. Ő is kikészült már jó ideje. Hiányzik neki a napfény, hogy kimehessen sétálni a gyerekekkel, s hogy Benike rendszeresen menjen óvodába. A jövő hét végére szerveznünk kell valami családi programot, hogy ismét összerázódjunk.

S hogy szóljon is valamiről a mai bejegyzésem: egyik nap a szomszéddal felmentünk Dunaújvárosba az ottani OBI-ba, s vettem egy fém bejárati ajtót. Azt még nem tudom, mikor fogjuk beépít(t)e(t)ni, s hogy kivel, de az ajtó már megvan. Sötétbarna, enyhén fa mintás - ha jól emlékszem. :)

Ennyi, zárom soraim: vár a fürdőszoba és az ágyikó. Jó éjt!