"Márciusi ifjak"

Az úgy volt, hogy Beninek egyszer csak 39 fokos láza kerekedett. Lángolt az arca, csak feküdt két takaró alatt és vacogott. Hűtőfürdő a bárányhimlő miatt szóba sem jöhetett, kúpot nem szeretett volna, így maradt a kanalas lázcsillapító. Gyorsan elaludt, s hála az égnek, mire felébredt, lement a láza. Attól kezdve nem lehet bírni vele.

Szombat-vasárnap magasságában már úgy tűnhetett volna kívülről, hogy semmi baja. Az arcát kihagyta a kór, egyetlen piros kis bumszli vigyorgott az orra hegyén, de nem hólyagosodott be. Mára már csak a nagyobb kiütések helyén található némi seb, de nem vészes. Ennek ellenére - orvosi tanácsra - nem mehet óvodába, nehogy összeszedjen ismét valamit. Néhány szülővel beszélgettem, s innen tudom, hogy nem egy csoporttársa, óvodás pajtása szintén bárányhimlős.

Az utcára is csak alaposan felöltözve mehet ki, nehogy tüdőgyulladást kapjon, ami a doktornéni szerint ilyenkor viszonylag gyakran előforduló szövődmény lehet. Igyekszünk benti programokat kitalálni, de ilyen fantasztikus időben bűn nem kimozdulni kicsit. Azért biztos, ami biztos, áthoztuk anyuéktól a gyerekkori építőjátékomat, amiből egy kamiont lehet összeszerelni. Műanyag, fém elemeket kell összecsavarozni, ami egyébként jó mókának tűnik, a gyakorlatban azonban kissé macerásabb a dolog. De mi nem ismerünk akadályt, nekiveselkedtünk és a fele már el is készült.

Az eleje már kész, de csak egészben mutatjuk meg! :P

Sebestyén lassan, de biztosan halad az emberré válás rögös útján előre. Tapsol (süti-süti), integet (pá-pá), táncol (fel-le rázza a popsiját), pacsit ad, az összes állatot "vaúnak" hívja, pár másodpercig megáll egyedül, s kisebb távolságokra már nem ereszkedik le négykézlábra, ha nincs mibe kapaszkodnia. Mintha vetődne, úgy teszi meg ezeket a távolságokat. El is neveztem kamikaze-babának, amire bőven rá is szolgált, mert néha elszámolja magát. Ilyenkor vagy koppan a kis feje (csak kicsit nézte el), vagy csattannak a praclik a földön (ha nagyon)...

Emellett ismeri a "labda" szó tartalmát, és felfedezte, hogy vannak tárgyak, amiket egymásba lehet tenni (labdát a kosárba). Ergo, túllépett a csapkodjuk-egymáshoz-a-tárgyakat-és-vigyorogjunk korszakon. Most is éppen apró tárgyakat pakol egy műanyag játékgarázsba... meglátta anyát, eldobott mindent és kacagva kúszni kezdett felé... mikor azonban rájött, hogy anyának más dolga is akadhat, elkezdett kiabálni, sikítani, gügyögni... aztán észrevette, hogy anya kinyitotta az előszobaszekrényt... jelenleg két kis lábat látok kikandikálni a szekrény mélyéből, a tulajdonosuk pedig hangosan örül valaminek odabent. :D

Ruhásszekrényben: kinyitotta, bemászott, pakolt...

Ezzel egyébként az idegbajba kerget minket. Amit csak tud, kinyit. Beleértve a konyhaszekrényt is, ahol többek között a kukát tároljuk... meg a cipőtárolót... meg a ruhásszekrényt... durván 20 másodperc alatt legalább akkora rendetlenséget képes összehozni, mint Dorothy forgószele. Természetesen rendet rakni elfelejt, s ha nemtetszésünk jeleként még azelőtt eltávolítjuk a kiszemelt "játékai" közül, hogy ő azokat megunta volna, hangos ellenkezés a jutalmunk.

Hónap végére - köszönhetően a gyógyszereknek és az S.O.S. oltásnak - kimerültünk anyagilag. Nem ritka eset, de éppen abban bíztunk, hogy félre tudunk tenni némi pénzt. Nem így alakult. Hála az égnek, apósomék már korábban megígérték, hogy kapunk egy konyhakész kacsát (tegnap elhoztam, s azóta már a gyomrunkkal ismerkedik), sonkát (kolbászt, szalámit korábban már hoztak), apuék meg rendeltek halat, abból is jut nekünk. Úgyhogy tulajdonképpen egy fillérünk sincs, de tele a hűtőnk. :)