Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz! (Márai Sándor)

2009. október 28., szerda

Kortesbeszéd

Egyik nap néztem az M1-en a Záróra című beszélgetős műsor ismétlését. Szégyen, de nem emlékszem a vendég nevére. Mentésegemként szolgáljon, hogy sokkal inkább hallgattam, mint néztem, tekintve, hogy egy végletekig egyszerű díszletben ült két ember: a műsorvezető és a vendége. Vizuálisan nem túl érdekfeszítő.

A témából azonban megragadott egy érdekes gondolat. A vendég éppen arról beszélt, hogy a magyar nyelv  és nyelvtan logikája mennyire különbözik a világnyelvekétől, így a magyarok gondolkodása is más, s ez valószínűleg közrejátszhat a "magyar virtusként" is emlegetett jelenségben. Abban például, hogy országunk népességéhez képest sok híres tudósunk van, s rengeteg találmánnyal gazdagítottuk az emberiséget. Afféle McGyver nép vagyunk. Teller Edét említette példaként, aki bevallotta, hogy bár otthon - Amerikában - angolul beszéltek, de haláláig magyar nyelven álmodott és számolt.

Ergo, az anyanyelvünk nem csak azt határozza meg, hogy milyen nyelven  szólhatunk édesanyánkhoz, hanem többek között azt is, hogy a problémákhoz, élethelyzetekhez miként viszonyulunk és milyen stratégiát építünk fel, követünk azok megoldásához, át - és túléléséhez.

Ha ez igaz, már nem csodálkozom a "write-only" embereken, nem kerekedik el a szemem, ha valaki nem érti a magyar nyelvtan szűkebb és tágabb értelemben vett szabályai szerint felépített mondatokat, s nem lepődöm meg, ha nem érti a leírt szöveget. Ezen honfitársaink többsége ugyanis - saját megfigyelésem alapján - képtelen helyesen írni és beszélni. Sokszor az alapvető ismeretek hiányoznak: mondat  és a tulajdonnév első betűje nagybetű, részmondatok közé vesszőt illik írni és a mondat végét megfelelő írásjellel zárjuk le.

S azon sem csodálkozom már, hogy sokan nem ismerik a hétköznapi nyelvben is használt kifejezések, szófordulatok értelmét. Rosszabb esetben ismerik, de többet gondolnak mögé, mint amit jelent, s ezzel ha lehet, még többet ártanak önmaguknak és beszélgetőpartnerüknek. (Ebből aztán olyan hajcihő alakulhat ki, mely véglegesen elronthat egy - addig akár - barátinak is nevezhető kapcsolatot.)

Igazi csattanója nincs e pár sornak, végkövetkeztetést sem szeretnék levonni. Egyszerűen leírtam, ami akkor eszembe jutott, s amire mindabból azóta is emlékszem... De egy dolgot talán mégis: minden adott, hogy értelmes emberekként éljük le az életünket, hiszen rengeteg értékes (szép)irodalmi művel rendelkezünk, ráadásul azon a csodálatos nyelven, amit először édesanyánk ajkáról hallhattunk legördülni. Ne dobjuk el csak azért, mert ma már nem divat olvasni!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése


A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!