Utódaink

Sikerült. Tegnap délután - én már komolyan húztam az igát a munkahelyen - eljutott hozzánk sógorom és kicserélte a beteg kondenzátort egy egészségesre. A gép jobb mint új korában, végre szabadon használhatom.

Rengeteg apró dolog történt az elmúlt napokban, azt sem tudom, hol kezdjem... Talán az egyik legfontosabbal: Sebestyén igazi dumagéppé fejlődött. Hol az ujjacskáival, hogy egy keze ügyébe került tárggyal, hol egy számunkra is azonosíthatatlan valamivel és persze sokszor velünk beszélget. Kurjongat, gügyög, sikongat, kacag: háő, águ, gájé... Ha odahajolunk hozzá, vagy felvesszük, s elkezdünk beszélni hozzá, vagy hasonló hangokat adunk ki, mint ő, garantáltan nem kell sokáig várni a válaszra. Fogatlan mosolya lehengerlő. :D

Sebi, az ellenállhatatlan

Szinte alig panaszkodik, ha gond van, nyöszörög inkább. Nem egyszer előfordult - legnagyobb döbbenetünkre -, hogy némi elégedetlenkedés után bekapja valamelyik hüvelykujját és pillanatok alatt elalszik. Korábban hangosan ordított, lógott a vállunkon - végeláthatatlan séta a szobában - és csak többszöri próbálkozásra sikerült úgy lerakni, hogy ne ébredjen fel azonnal. Most meg, ha mégis nekiáll kiabálni, már tényleg nagyon unja a banánt, vagy nem vettünk észre egy kis kakát és csípi a popsiját. Esetleg anya túl mélyen alszik, hogy azonnal reagálhasson a nyöszörgésre.

Azt meg már megemlíteni sem merem, hogy percek alatt kivégzi a ciciket. Korábban egy órás nyammogás, ébresztgetés, elégedetlen sírás közepette lakott csak jól. Most meg maximum 20 perc és vége. Még játszani is jut ideje: bekapja, kiköpi, megint bekapja. Közben nevet, gügyög és le nem venné a szemét Kriszta arcáról.

Benike épp az ellentéte. Egyre kevéssé szófogadó, úgy tesz, mint aki nem hallja, amit mondunk neki, vagy ha mégis, akkor "mindjárt". Kedvenc húzásai közé tartozik, hogy a délutáni alvást szabotálja. Bármit és mindent kitalál, csak hogy ne kelljen fekve maradnia: éhes, szomjas, fáj valamije, meleg van, kakilni kell... Vagy csak úgy tesz, mintha aludna, de ha kijövünk a szobából, nekiáll játszani az ágytársaival: Mazsolával, Tádéval, Manócskával. Gyanúnk szerint ő így éli meg, így éli ki a testvérféltékenységet. Amit egyébként természetesnek tartok, de nagyon bosszantó tud lenni, mikor sokadjára is elengedi a füle mellett, amit mondunk.

Beni és az új kedvenc: a szendvics szörny

Persze neki is vannak jobb napjai, pillanatai. Nagyon kíváncsi. Egyre többet nézi velem az ismeretterjesztő csatornákat, ahelyett, hogy meséért nyaggatna. Odavan a tengeri állatokról, a dinoszauruszokról és a világűrről szóló műsorokért. Egyik nap pedig elmondta nekem, hogy a zsebpénzét egy új biciklire gyűjtögeti. Itt osztanék meg veletek egy aranyos párbeszédet. Valamelyik este hangzott el, fürdés után. Ő a kádban állt, Kriszta törölgette, és meg az ajtóban álltam.

- Benike, ha nagy leszel, ki lesz a feleséged? - kérdeztem tőle.
- Nem tudom... azt még nem lehet tudni. - válaszolt kis gondolkodás után.
- Én azt hittem, hogy anya. - játszottam a meglepettet. Egyben kíváncsi voltam, hogy vajon Beni is azok közé tartozik-e, aki az édesanyját szeretné elvenni, ha felnő.
- Igen, anya lesz! - boldogság csendült hangjában.
- Kicsim, én kinek a felesége vagyok? - kérdezte tőle Kriszta.
- Apáé.
- Akkor lehetek a feleséged?
- Nem. - lemondó hangsúly.
- És ha én meghalnék?! - kontráztam.
Széles mosollyal és reménytelien csillogó szemekkel néz anyjára:
- És ha apa meghal, akkor lehetsz?!

Úgy tűnik, a feladatom adott. :D ;) :P