Szombat reggel ismét felutaztunk apósékhoz, vasárnap estig maradtunk. Azon felül, hogy árnyékban 35 fok volt a ház mellett, más nem nagyon zavarta meg a pihenésünket. Beni megint mamázott, a többiek pedig hol ide, hol oda ténferegtek a melegben - velem együtt.
Hogy teljes legyen a boldogság, hazaérkezésünk örömére a fürdőszobai csaptelep bemondta az unalmast. Kinyitni ki lehetett, elzárni nem. Úgyhogy a vízóránál kellett útját állnom a végeláthatatlan pocsékolásnak. Profi módon tekertem el a szelepet, s kész, megszűnt a mini vízesés. Nem hiába tanultam annyit...
Természetesen a régi csap leszerelése nem volt 2 perces könnyed galopp. Képzeld el a következő helyzetet: a mosdó a kád mellett, a csaptelepet rögzítő csavarokhoz csak hanyatt fekve lehet hozzáférni. A technológiát alaposan megterveztem, s az alábbi lépésekben állapodtam meg magammal:
- kivettem a szekrényből a szerszámkészletet
- kivettem a mosdó alól a tisztítószereket tároló szekrényt (szerszámos dobozt rárakni, kinyitni)
- a szennyes tartót beraktam kádba
- csavarhúzókat, fogókat kézközelbe raktam
- lefeküdtem szorosan a kád mellé
- szerszámokat szegezz és hajrá!
Csakhogy - amint a keleti bölcsek is jól tudják -, ember tervez... Mert miközben próbáltam bepajszerolni magam a felszabadult 40-50 cm-es helyre, bevertem a fejemet először a szifonba, majd a meleg vizes és a hideg vizes csonkba is, s hogy teljes legyen boldogság, végül a falba is. Jó mesterhez méltón, rögtön kezdésként a homlokomra ejtem a kombinált fogót, majd éppen csak félre tudtam hajolni a hasonló módon támadó csavarhúzó elől. Mert a technológiai folyamat megtervezésekor kifelejtettem azt az apró, ám lényeges elemet, hogy a csaptelep rögzítéséhez használt csavarok kilazításához mindkét kezemre szükségem lesz egy olyan szűk helyen, ahova az egyik fér csak be szerszámostól. Hangos ráolvasásokkal és kevéssé formázott hangok kiadásával próbáltam jobb belátásra bírni a szerelvényt, de csupán részeredmény született.
Közben begörcsölt a hátam, így fel kellett ülnöm kinyújtózni. Visszafelé is megvolt minden: a két csonk és a szifon, de végül kijutottam. Rövid szünet, majd vissza a starthelyzetbe. Most már rutinos voltam, csak a falba vertem be a fejem. (Határozottan fejlődöm, nem?!) Néhány határozott mozdulattal sikerült kissé meglazítanom a csavarokat - most se tudom miként sikerült -, de innen már nem volt esélye a cuccnak. Se perc alatt szétkaptam.
Családdal együtt elvágtáztunk a közeli üzletbe, s kiválasztottuk a legolcsóbb csaptelepet. Igen a legolcsóbbat testvérem, mert hónap vége van. Így is otthagytunk 12500 forintot. De le a kalappal az eladó előtt, mindent elmagyarázott, mindenre válaszolt, s még hitelt is kaptunk 350 forint erejéig, mert a párom szeretett volna egy tus-stopot, ami ennyibe került. Amint tudjuk, visszük a pénzt. Hogy ez szánalmas?! Igen, az! De ha csak a szépről és a jóról írnék, műízű lenne a blogom.
Hazahoztuk a kínzóeszközt, s én megint lementem vízszintbe. Hajtott a tapasztalat, mert ezúttal semmit sem fejeltem le. Viszont a fogót megint elejtettem, ezúttal az államra. Követve a mellékelt leírást, eljutottam odáig, hogy minden OK, csak rá kell csatlakozni a hálózatra. Igen, jól hiszed, a rugalmas cső nem volt kompatibilis a csonkkal. Pontosabban: egy méretűek voltak. Én marha... valaki lőjön le, kérem!
Kezdhettem elölről. Újra kilazítani a rögzítőcsavart, kiemelni a csaptelepet, kicserélni a csövezést a régire, majd ismét megint befeküdni... Újabb ráolvasások, artikulálatlan szakkifejezések, de végül sikerült! Kimásztam, s a csövet rátekertem a csonkokra, most jön az ellenőrzés. Hát persze, hogy a melegen hideg folyik, s fordítva... Még jó, hogy nem pakoltam el a szerszámokat! De ezt legalább ülve is át tudtam szerelni. Végül felraktam a tus-stopot és kipróbáltam. Elsőre működött, király vagyok!!!
Eddig is érett bennem a gondolat, de most végleg elhatároztam: veszek egy csőkulcs készletet. Az egész kínszenvedésen harmadannyi idő alatt átmehettem volna, ráadásul az arcomba sem potyogtak volna szerszámok.
De végül is itt csillog-villog munkám gyümölcse: a vadonatúj csaptelep. Ergo: győztem! (Persze arról a néhány zúzódásról se feledkezzünk meg, amit ezért szereztem. De legalább semmim nem vérzik.) Akárki akármit mond, egy HŐS vagyok! Így, csupa nagybetűvel.
Hogy teljes legyen a boldogság, hazaérkezésünk örömére a fürdőszobai csaptelep bemondta az unalmast. Kinyitni ki lehetett, elzárni nem. Úgyhogy a vízóránál kellett útját állnom a végeláthatatlan pocsékolásnak. Profi módon tekertem el a szelepet, s kész, megszűnt a mini vízesés. Nem hiába tanultam annyit...
Természetesen a régi csap leszerelése nem volt 2 perces könnyed galopp. Képzeld el a következő helyzetet: a mosdó a kád mellett, a csaptelepet rögzítő csavarokhoz csak hanyatt fekve lehet hozzáférni. A technológiát alaposan megterveztem, s az alábbi lépésekben állapodtam meg magammal:
- kivettem a szekrényből a szerszámkészletet
- kivettem a mosdó alól a tisztítószereket tároló szekrényt (szerszámos dobozt rárakni, kinyitni)
- a szennyes tartót beraktam kádba
- csavarhúzókat, fogókat kézközelbe raktam
- lefeküdtem szorosan a kád mellé
- szerszámokat szegezz és hajrá!
Csakhogy - amint a keleti bölcsek is jól tudják -, ember tervez... Mert miközben próbáltam bepajszerolni magam a felszabadult 40-50 cm-es helyre, bevertem a fejemet először a szifonba, majd a meleg vizes és a hideg vizes csonkba is, s hogy teljes legyen boldogság, végül a falba is. Jó mesterhez méltón, rögtön kezdésként a homlokomra ejtem a kombinált fogót, majd éppen csak félre tudtam hajolni a hasonló módon támadó csavarhúzó elől. Mert a technológiai folyamat megtervezésekor kifelejtettem azt az apró, ám lényeges elemet, hogy a csaptelep rögzítéséhez használt csavarok kilazításához mindkét kezemre szükségem lesz egy olyan szűk helyen, ahova az egyik fér csak be szerszámostól. Hangos ráolvasásokkal és kevéssé formázott hangok kiadásával próbáltam jobb belátásra bírni a szerelvényt, de csupán részeredmény született.
Közben begörcsölt a hátam, így fel kellett ülnöm kinyújtózni. Visszafelé is megvolt minden: a két csonk és a szifon, de végül kijutottam. Rövid szünet, majd vissza a starthelyzetbe. Most már rutinos voltam, csak a falba vertem be a fejem. (Határozottan fejlődöm, nem?!) Néhány határozott mozdulattal sikerült kissé meglazítanom a csavarokat - most se tudom miként sikerült -, de innen már nem volt esélye a cuccnak. Se perc alatt szétkaptam.
Családdal együtt elvágtáztunk a közeli üzletbe, s kiválasztottuk a legolcsóbb csaptelepet. Igen a legolcsóbbat testvérem, mert hónap vége van. Így is otthagytunk 12500 forintot. De le a kalappal az eladó előtt, mindent elmagyarázott, mindenre válaszolt, s még hitelt is kaptunk 350 forint erejéig, mert a párom szeretett volna egy tus-stopot, ami ennyibe került. Amint tudjuk, visszük a pénzt. Hogy ez szánalmas?! Igen, az! De ha csak a szépről és a jóról írnék, műízű lenne a blogom.
Hazahoztuk a kínzóeszközt, s én megint lementem vízszintbe. Hajtott a tapasztalat, mert ezúttal semmit sem fejeltem le. Viszont a fogót megint elejtettem, ezúttal az államra. Követve a mellékelt leírást, eljutottam odáig, hogy minden OK, csak rá kell csatlakozni a hálózatra. Igen, jól hiszed, a rugalmas cső nem volt kompatibilis a csonkkal. Pontosabban: egy méretűek voltak. Én marha... valaki lőjön le, kérem!
Kezdhettem elölről. Újra kilazítani a rögzítőcsavart, kiemelni a csaptelepet, kicserélni a csövezést a régire, majd ismét megint befeküdni... Újabb ráolvasások, artikulálatlan szakkifejezések, de végül sikerült! Kimásztam, s a csövet rátekertem a csonkokra, most jön az ellenőrzés. Hát persze, hogy a melegen hideg folyik, s fordítva... Még jó, hogy nem pakoltam el a szerszámokat! De ezt legalább ülve is át tudtam szerelni. Végül felraktam a tus-stopot és kipróbáltam. Elsőre működött, király vagyok!!!
Eddig is érett bennem a gondolat, de most végleg elhatároztam: veszek egy csőkulcs készletet. Az egész kínszenvedésen harmadannyi idő alatt átmehettem volna, ráadásul az arcomba sem potyogtak volna szerszámok.
De végül is itt csillog-villog munkám gyümölcse: a vadonatúj csaptelep. Ergo: győztem! (Persze arról a néhány zúzódásról se feledkezzünk meg, amit ezért szereztem. De legalább semmim nem vérzik.) Akárki akármit mond, egy HŐS vagyok! Így, csupa nagybetűvel.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!