Mai bejegyzésem címét a Lineage2-ős időszakomból merítettem, amikor is ventrilo szerveren keresztül, élőszóban kommunikáltunk egymással és a "RE!" azt jelentette: visszajöttem (például a mellékhelyiségből, kajolásból, fürdésből... stb). Kissé alap angolomból ítélve ez a return(ed) rövidítése, mely hasonló tartalommal bír.
Egy szó mint száz: visszajöttem. Bár még küzdök a náthával, de immár kifelé megyek belőle. Kisfiam is, párom is hasonlóan érzik magukat, amennyire én tudom, látom.
Az utóbbi napokban újra elkezdtem nyomtatott sajtót olvasni. Már úgy értem papíralapút. A Magyar Hírlappal kezdtem, de csak egyetlen számot vettem meg. Mélységes mély csalódás ért. A korábban politikailag mondhatni középen álló - s emiatt általam igen csak kedvelt - napilap eltolódott jobbra. Cikkeikben világosan kiviláglik, hogy nem tudják túltenni magukat a miniszterelnök szavain, miszerint a minisztériumok ne fizessenek elő a lapra. Ezzel magam sem értek egyet, de amit a Magyar Hírlap művel, az már túlmegy a bohózat kategórián is. S mondom, csupán egyetlen egy számot vettem meg.
Már azon is nehezen teszem túl magam, hogy egy értelmes embernek miért esik nehezére az ország egyik vezető személyiségéről emberi hangnemben írnia, s az őt megillető titulussal emlegetnie. Mondjuk így: "úr", vagy "miniszterelnök"..., nem csak egyszerűen "Gyurcsány", vagy hovatovább nem csak "Feri", "Fleto". Nekem sem a szívem csücske a miniszterelnökünk, mint ahogy egyik politikus, vagy oldal sem - olyan még nem születetett, aki ne hazudott volna a szemembe -, de önmagamról állítanék ki szegénységi bizonyítványt, ha képtelen lennék legalább ennyire tisztelni egy másik embert - mint Isten másik teremtényét.
Elvileg a válságról, a bejelentett intézkedésekről kellene szólnia a lapnak - táblázatok, értékelések, szakvélemények - , de ennek nyomát sem találtam. Csak a szidalmak, az ócsárlás, a gúny, a sértődöttség... Hirtelenjében ennyi jut eszembe a lapból: az egyik cikkben azon véleményének adott hangot a publicista, hogy ma hazánkban egy normális, épeszű ember, ha meglátja a miniszterelnököt a televízióban, lerúgja a készüléket, odavágja a fotelt... Jelentem tisztelettel, a fenti értékrend alapján én nem vagyok normális. Életem 30 éve alatt ugyanis maximum annyira ragadtattam ilyen helyzetben magam, hogy elkapcsoltam, vagy lekapcsoltam a TV-t.
Két okból is.
Egyrészt, mert semmi kedvem nem volna másik készüléket és másik fotelt venni. A tovább következményekről nem is beszélek (áramütés, tűz...). Másrészt engem úgy neveltek, hogy egy nálamnál idősebb és/vagy befolyásosabb embert illik végighallgatni. Még akkor is, ha nem értek egyet vele. Elvileg erről is szólna a kommunikáció.
Persze, saját táboron, saját olvasóközönségen belül a legmesszebbmenőkig elfogadott a cikk szerzőjének viselkedése és javaslata, de számomra szomorú tény, hogy kicsiny országunk hosszú történelme során sem tanulta meg az összefogást. Néhány esettől eltekintve mindig egymás torkát akarják átharapni az emberek. A probléma megoldása helyett...
Egy szó mint száz: visszajöttem. Bár még küzdök a náthával, de immár kifelé megyek belőle. Kisfiam is, párom is hasonlóan érzik magukat, amennyire én tudom, látom.
Az utóbbi napokban újra elkezdtem nyomtatott sajtót olvasni. Már úgy értem papíralapút. A Magyar Hírlappal kezdtem, de csak egyetlen számot vettem meg. Mélységes mély csalódás ért. A korábban politikailag mondhatni középen álló - s emiatt általam igen csak kedvelt - napilap eltolódott jobbra. Cikkeikben világosan kiviláglik, hogy nem tudják túltenni magukat a miniszterelnök szavain, miszerint a minisztériumok ne fizessenek elő a lapra. Ezzel magam sem értek egyet, de amit a Magyar Hírlap művel, az már túlmegy a bohózat kategórián is. S mondom, csupán egyetlen egy számot vettem meg.
Már azon is nehezen teszem túl magam, hogy egy értelmes embernek miért esik nehezére az ország egyik vezető személyiségéről emberi hangnemben írnia, s az őt megillető titulussal emlegetnie. Mondjuk így: "úr", vagy "miniszterelnök"..., nem csak egyszerűen "Gyurcsány", vagy hovatovább nem csak "Feri", "Fleto". Nekem sem a szívem csücske a miniszterelnökünk, mint ahogy egyik politikus, vagy oldal sem - olyan még nem születetett, aki ne hazudott volna a szemembe -, de önmagamról állítanék ki szegénységi bizonyítványt, ha képtelen lennék legalább ennyire tisztelni egy másik embert - mint Isten másik teremtényét.
Elvileg a válságról, a bejelentett intézkedésekről kellene szólnia a lapnak - táblázatok, értékelések, szakvélemények - , de ennek nyomát sem találtam. Csak a szidalmak, az ócsárlás, a gúny, a sértődöttség... Hirtelenjében ennyi jut eszembe a lapból: az egyik cikkben azon véleményének adott hangot a publicista, hogy ma hazánkban egy normális, épeszű ember, ha meglátja a miniszterelnököt a televízióban, lerúgja a készüléket, odavágja a fotelt... Jelentem tisztelettel, a fenti értékrend alapján én nem vagyok normális. Életem 30 éve alatt ugyanis maximum annyira ragadtattam ilyen helyzetben magam, hogy elkapcsoltam, vagy lekapcsoltam a TV-t.
Két okból is.
Egyrészt, mert semmi kedvem nem volna másik készüléket és másik fotelt venni. A tovább következményekről nem is beszélek (áramütés, tűz...). Másrészt engem úgy neveltek, hogy egy nálamnál idősebb és/vagy befolyásosabb embert illik végighallgatni. Még akkor is, ha nem értek egyet vele. Elvileg erről is szólna a kommunikáció.
Persze, saját táboron, saját olvasóközönségen belül a legmesszebbmenőkig elfogadott a cikk szerzőjének viselkedése és javaslata, de számomra szomorú tény, hogy kicsiny országunk hosszú történelme során sem tanulta meg az összefogást. Néhány esettől eltekintve mindig egymás torkát akarják átharapni az emberek. A probléma megoldása helyett...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!