Annak ellenére, hogy körülbelül 5-6 nap telt el, igazán érdemi dolog nem történt. Ami mégis, azt egy idős ember iránti tiszteletből nem mondom el.
Inkább arról írok, hogy a párom jól van, egyre jobban gömbölyödik a pocija. Sebi pedig tornázik rendesen, sokszor úgy dudorodik Kriszti hasa, mintha egy alien - tudod, a nyolcadik utas - akarna kibújni belőle. Apropó, ha nem mondtam volna eddig: Sebestyén Hunor. Jelenleg 99% hogy ezt a nevet adjuk neki. Még feleségem változtathat a Hunoron, a Sebi már marad. Így is hívjuk.
Egyik este - még régebben - odanyomtam az arcomat a kerek pocakhoz és elkezdtem beszélni a fiamhoz. Ismerkedjen csak a hangommal, Beninél is bejött a dolog. Nos, Sebi egyéniség: orrba rúgott, nem is egyszer. Hangosan felnyögtem, mintha fájna. Hadd legyen önbizalma a gyereknek. :) Ugyanakkor már most tiszteli az atyai kezet: ha viháncol és asszonykám hasára teszem a kezem, elcsendesedik. Legalább is egy időre. Ha elég türelmes vagyok, előbb-utóbb újra elkezdi. Szeretem az ilyen elcsent pillanatokat. :D
Első csemeténk próbálgatja művészi szárnyacskáit. Hóembert, mozdonyt, virágot... rajzol. Persze a maga kis módján, de annyira aranyos, mikor mutatja és magyarázza a rajzát. Mindig megdícsérem, legyen bármilyen furcsa is amit alkot. Szeretném, ha mindkét gyermekemnek elég önbizalma lenne, bátrak lennének, ki tudnák fejezni magukat és képesek lennének értelmesen kommunikálni. Éppen ezért Benit is mindig igyekszem meghallgatni, gyakran kérdezem tőle, mit álmodott, hogyan érezte magát... stb. Tudjon beszélni, szavakba önteni a gondolatait, érzéseit.
Magamról pár sor végezetül: beteg vagyok. Vacakol a fekélyem, gyakran járok a mellékhelyiségbe. Egyelőre nem durva, csak kellemetlen. Értsd úgy, hogy kicsit fáj, kicsit vérzik, kicsit feszül... nem görcsöl durván, nem folyik nonstop a vérem és nem érzem úgy, mintha egy macska élezné a körmeit a belem belső felszínén.
Inkább arról írok, hogy a párom jól van, egyre jobban gömbölyödik a pocija. Sebi pedig tornázik rendesen, sokszor úgy dudorodik Kriszti hasa, mintha egy alien - tudod, a nyolcadik utas - akarna kibújni belőle. Apropó, ha nem mondtam volna eddig: Sebestyén Hunor. Jelenleg 99% hogy ezt a nevet adjuk neki. Még feleségem változtathat a Hunoron, a Sebi már marad. Így is hívjuk.
Egyik este - még régebben - odanyomtam az arcomat a kerek pocakhoz és elkezdtem beszélni a fiamhoz. Ismerkedjen csak a hangommal, Beninél is bejött a dolog. Nos, Sebi egyéniség: orrba rúgott, nem is egyszer. Hangosan felnyögtem, mintha fájna. Hadd legyen önbizalma a gyereknek. :) Ugyanakkor már most tiszteli az atyai kezet: ha viháncol és asszonykám hasára teszem a kezem, elcsendesedik. Legalább is egy időre. Ha elég türelmes vagyok, előbb-utóbb újra elkezdi. Szeretem az ilyen elcsent pillanatokat. :D
Első csemeténk próbálgatja művészi szárnyacskáit. Hóembert, mozdonyt, virágot... rajzol. Persze a maga kis módján, de annyira aranyos, mikor mutatja és magyarázza a rajzát. Mindig megdícsérem, legyen bármilyen furcsa is amit alkot. Szeretném, ha mindkét gyermekemnek elég önbizalma lenne, bátrak lennének, ki tudnák fejezni magukat és képesek lennének értelmesen kommunikálni. Éppen ezért Benit is mindig igyekszem meghallgatni, gyakran kérdezem tőle, mit álmodott, hogyan érezte magát... stb. Tudjon beszélni, szavakba önteni a gondolatait, érzéseit.
Magamról pár sor végezetül: beteg vagyok. Vacakol a fekélyem, gyakran járok a mellékhelyiségbe. Egyelőre nem durva, csak kellemetlen. Értsd úgy, hogy kicsit fáj, kicsit vérzik, kicsit feszül... nem görcsöl durván, nem folyik nonstop a vérem és nem érzem úgy, mintha egy macska élezné a körmeit a belem belső felszínén.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A megjegyzések moderálás után kerülhetnek ki a blogba!