Önmagamért

Nem tudom miért folytatom. Illetve, mégis. Önmagamért. 

Iszonyat nagy sz@rgödörben érzem magam, az orromig ér és az egyetlen örömöm, hogy nem hullámzik. Nem akarom nagyon részletezni, hogy mi minden történt. Nem erre akarok fókuszálni.

Annyit mondanék el róla, hogy olyan helyekről kaptam egy-egy jól irányzott pofont, ahonnan nem vártam, vagy nem ennyire durván. Szó van családról, barátságról, bántó szavakról, emberi normákról, felelősségről...

Hogy én magam ártatlannak tartom-e magam mindabban, ami történt? Hogy a fenébe tarthatnám? Én is ember vagyok, s mint mindenki, az én univerzumomban is előfordulnak rossz kapcsolódások. Azt viszont egy esetben sem mondhatom el és nem mondhatja el más sem rólam, hogy ne önmagamat adtam volna a rendelkezésemre álló erő és tények maximális felhasználásával. Legfeljebb figyelembe vettem mások érzelmeit és érdekeit is, s a számra kívánkozó szavakat egyelőre lenyeltem.

Van, hogy kevesek vagyunk. Akár még önmagunkhoz is, nemhogy máshoz.

Ennek ellenére, hogy mindezt tudom, mégis, ég bennem valami. Fájdalmasan, kínlódón. Pár sorban összefoglalva:


Gondolatban

Mikor életem időtlen, bús árnyai
Az arcomba köpik, hogy szívem vágyai,
Elmém szabadnak, s öröknek hitt álmai
Már csupán létidőm komor sirámai,
S könny nélküli lelkem szétszórt szilánkjai
A remény tépett, vérző, csonkolt szárnyai,

Akkor kezem nyújtom, de magányt markolok,
Bocsánatot vágyok, de mégis harcolok
Önmagam ellen, s pengét karomba tolok,
Mert ösztönöm kéri, hogy fájjon, s a konok,
Pusztuló létvággyal közönyös arcomon
Búcsút, szemfedőt és sírgödröt alkotok.


Augusztustól új lapot szeretnék nyitni. Vagy amikor végre sikerül. Dolgozom rajta. Lapozni AKAROK egyet az életem nagy könyvében, remélem, van még üres oldal.

Nyár van, egyetek sok gyümölcsöt, fagyizzatok, strandoljatok, utazzatok, igyatok és izzadjatok nagyon sokat! ;)